Janovics Jenőről szóló előadást állít színpadra ifj. Vidnyánszky Attila
2024. május 26., vasárnap 11:53
Nagysikerű kincses városbeli rendezései után ismét a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatával dolgozik együtt Ifj. Vidnyánszky Attila. A fiatal színész, rendező ezúttal Janovics Jenő életéről, munkásságáról szóló produkciót rendez – írja a kronikaonline.ro.
Ifj. Vidnyánszky Attilának ez lesz már a harmadik kolozsvári rendezése a nagy népszerűségnek örvendő Rómeó és Júlia, valamint a a Bartók Béla és Kodály Zoltán életművéből inspirálódott, Ifjú barbárok című előadások után.
Új rendezésében a híres színházigazgató, rendező, filmkészítő, színész, forgatókönyvíró életét és munkásságát állítja a középpontba.
Janovics Jenő, a kolozsvári filmgyártás megteremtője, aki a múlt század tízes éveiben Hollywood és Koppenhága méltó versenytársává tette Kolozsvárt és az itt szárnyait bontogató magyar filmgyártást. A kortársak joggal tisztelték benne a „magyar Pathé”-t.
Janovics Jenő (1872-1945) egész életét a magyar színházi és filmkultúra ügyének szentelte. Pályáját színészként kezdte, de később szívesebben rendezett. Több mint harminc éven át igazgatta a Kolozsvári Nemzeti Színházat. Emellett a magyar drámatörténet kiemelkedő kutatója volt, s a színházi kultúra eredményeit népszerűsítő zsurnalisztaként is tevékenykedett. Doktori disszertációját Csiky Gergelyről írta, s két drámatörténeti kötete jelent meg.
Miután színházának hagyományőrző, de az újdonságokat is felkaroló műsorpolitikájával az egész szakma elismerését elnyerte, megteremtette a kolozsvári filmgyártást, amely új utat mutatott a magyar filmesek számára.
Ő volt az első Magyarországon, aki a filmet nem léha szórakoztatásnak, hanem művészetnek tekintette, s témáit elsősorban a magyar drámairodalom és költészet klasszikusai közül válogatta.