Az Orfeum miliője adta az ihletet Nagy-Kálózy Eszter Kossuth-díjas színésznő és Vörös Róbert rendező által megálmodott Karády Katalin dalaira épülő önálló est budapesti bemutatójához. A zongorakísérettel és némi prózával tarkított produkció időutazásra invitálja nézőit és elrepít mindenkit a 40-es évekbe.
Ne kérdezd, ki voltam? címmel élete első önálló estjére készül, Nagy-Kálózy Eszter, a Vígszínház népszerű színésznője. Rengeteg színpadi szerep és több tucatnyi játékfilm után Karádi Katalin klasszikussá vált slágereihez fűzött viszonyát Mester Dávid zongorakíséretével és némi prózával színezve mutatja be az Orfeum színpadán, Vörös Róbert rendezésében.
„A hetvenes évek közepén történt…apukám megvette Karády Katalin lemezét, akit addig nem lehetett hallgatni, sem megnézni moziban, ugyanis pár évtizedig be volt tiltva. Apukám imádta a mély, búgó hangját… anyukám nem nagyon örült, hogy ez a „végzet asszonya” beköltözött hozzánk, de azért hagyta. Így ismertem meg én is ezeket a dalokat. Elkezdtem énekelni a fürdőszobában, elkezdtem „búgni”, törülközőt csatoltam a hajamra, hogy hosszabbnak tűnjön, és úgy éreztem, ez a végzet asszonya jelenség bennem is megvan. Aztán eltelt 25 év, és Bacsó Péter felhívott, hogy szeretné, ha elmennék a Hamvadó cigarettavég c. film szereplőválogatására… Véletlen ez? Szerencse? Valami több? És most itt állok újra e csodás dalok bűvöletébe bújva…”
A Kossuth- és Jászai Mari díjas, érdemes és kiváló művész ezúttal Karády bőrébe bújik, hogy meghallgathassuk az ő interpretációjában a szívéhez közel álló Karády-dalokat.
Ne kérdezd, ki voltam?
Előadja: Nagy-Kálózy Eszter
Zongorán közreműködik: Mester Dávid
Rendező: Vörös Róbert
Helyszín: Az Orfeum, 1073 Budapest, Erzsébet krt. 43-49.
Bemutató: 2024. január 29. (hétfő) 20:00
Jegyek:
Nagy-Kálózy Eszter – Ne kérdezd, ki voltam? – Karády est – Zenés vacsoraest – 2024.01.29. – Orfeum