A Színház- és Filmművészeti Egyetem polgárai nem tűrték szótlanul egyetemük függetlenségének megszüntetését, és úgy döntöttek, hogy az erre tett kísérletnek ellenállnak. Az események megosztják a közvéleményt. Az erről szóló gondolkodást a Magyar Narancs oldalán az alkotmányjogi aspektusok megvilágításával szeretné segíteni Karsai Dániel, aki az egyetemi polgárok jogi képviseletét látja el az Alkotmánybíróság (AB) előtt.

Részlet:

„(…) Az AB (…) megállapította, hogy a tudomány autonómiájának biztosítása érdekében a felsőoktatási intézményt szervezetalakítási, működési és gazdálkodási önállóság is megilleti. Azaz a felsőoktatási intézmény választott képviseleti szervvel, önkormányzattal kell, hogy rendelkezzen. (…) A felsőoktatási autonómia egyedüli alanyait, vagyis az oktatókat, kutatókat és a hallgatók közösségét be kell vonni az önkormányzati jogosultságok gyakorlásába – mi több, ezeket csak ők gyakorolhatják.

(…) Először is hangsúlyozni kell, hogy a „modellváltással” az SZFE nem vált „magán”-egyetemmé. Az SZFE-t – elvileg – működtető alapítványt a kormány hozza létre, a kuratóriumát az illetékes miniszter nevezi ki, vagyonáról a kormány gondoskodik. Ez akkor is így van, ha az alapítói jogok kuratóriumra való átruházhatóságát az SZFE-törvény jelenleg még nem hatályos szakaszai majd lehetővé teszik.

Ebből következően a totális állami kontrollt megvalósító struktúra alkotmányosságáról kell véleményt alkotni. Erre a válasz nem lehet az, hogy akié a hatalom és pénz, az mindenfajta alkotmányos kontroll nélkül határozhatja meg az egyetemi oktatást és annak szervezeti kereteit. Ez elsőre meglepőnek tűnhet – hiszen ha én adom a pénzt lakásfelújításra, én mondom meg azt is, milyen konyhabútort akarok. Ha céget alapítok, én határozom meg a marketingstratégiát. Ezekből a példákból az következne, hogy a pénzt adó állam meghatározhatja a kultúrpolitikát és ezen belül az egyetemek szervezeti struktúráját is. Ezt az álláspontot képviselte például Lajos Tamás, a frissen kinevezett kuratórium egyik tagja a Mandinernek nemrégiben adott interjújában.

Ám ez az álláspont téves. A kultúra területén az állam nem gyakorolhat kénye-kedve szerinti kontrollt. Máshol sem – de a kultúra és az egyetemi autonómia különösen érzékeny terület, csak úgy tud virágozni és fejlődni, egyáltalán működni, ha békén hagyják. Bármilyen furcsa is a mai magyar közállapotok ismeretében, de meg kell előlegezni a bizalmat, és olyan intézményeket is hagyni kell háborítatlanul dolgozni, amelyek szellemisége nem szimpatikus az épp hatalmon lévő kormányzat számára. Kultúrát és egyetemi oktatást ugyanis nem lehet utasításra csinálni – az pusztán agitprop lehet –, pezsgő gondolatiságú, önálló szellemi műhelyek nélkül pedig szegényebb lesz a nemzet. 

Folytatást ITT talál.