Karsai György klasszika-filológus, egyetemi tanár, az SZFE Doktori Iskolájának vezetője felvázolja egy megvalósulatlan beszélgetés körülményeit közte és Stumpf István, a felsőoktatási modellváltásért felelős kormánybiztos között.

Eseménytörténet:

1) az Infosztrájk SZFE-s szervezői április 14-én megkerestek, hogy a tervezett eseménysorozat keretében vállalnék-e egy beszélgetést Stumpf Istvánnal, aki február 1. óta a felsőoktatási modellváltásért felelős kormánybiztos.

Mivel az utóbbi hetekben Stumpf úr – szakítva a kormányzati ágensek eddigi gyakorlatával – több alkalommal is felvállalt nyilvános párbeszéd-szituációkat (Stádium 28 kör, ELTE PPK FTI Társadalmi Kommunikációs Kutatócsoport, ATV Egyenes beszéd), s ezen alkalmakkor többször is érintette az SZFE ügyét, igent mondtam a felkérésre azt remélve, hogy érvek és ellenérvek ütköztetésével a legilletékesebb, hatalmi pozícióban lévő személlyel lehet tisztázni: vajon a „modellváltás” címkét lehet-e ráragasztani az SZFE-n történtek leírását tartalmazó dosszié fedőlapjára.

Stumpf István, őszinte örömömre, elfogadta a beszélgetésre szóló felkérést. Tudtommal a szervezők Rátóti Zoltánt is meghívták, nem mint kurátort, hanem mint az egyetem új színészosztályába felkért tanárát, ő azonban egyéb elfoglaltságaira való hivatkozással elhárította a felkérést.

2) Április 15-én új szereplő jelent meg a színen: Zalán János mb. rektorhelyettes arról értesítette a szervezőket, hogy felkérte Szarka Gábor kancellárt, vegyen részt a beszélgetésen. Ezt a szervezők természetesen több okból is visszautasították: a velük való konzultáció nélkül bárkit is meghívni egy eseményre legjobb esetben is súlyos szereptévesztés. Amúgy pedig egy, az intézmény működtetéséért felelős tisztviselő, ez esetben a kancellár, a beszélgetésben megjelölt témákért nem felelős vezető.

3) Az elmúlt napokban a szervezés munkája zökkenőmentesen zajlik, készülök a mai, április 21-i beszélgetésre. A beszélgetés moderátorának Stumpf úr néhány nappal korábban felkérte Fábri György egyetemi docenst az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karáról, vele az SZFE-s szervezők felvették a kapcsolatot, egyeztették a részleteket, s azt is megbeszélték, hogy a beszélgetés kezdete előtt negyedórával lépjek be a rendszerbe, akkor „találkozunk” a zoom-felületen.

4) Tegnap, április 20-án este telefonon értesít az egyik SZFE-s szervező, hogy Stumpf úr titkárságától üzenetet kaptak: csak akkor jöhet létre a beszélgetés, ha azon Vidnyánszky Attila úr is részt vesz. Sőt, vele már a titkárság egyeztetett, ott lesz, sőt, nem is haragszik a szervezőkre, hogy csak ilyen későn szóltak neki (!).

A szervezők természetesen visszautasítják ezt az újabb kéretlen, a programszervezésükbe hatalmi szóval történő beavatkozást – érveik jó része ugyanaz, mint a kancellár „delegálása” alkalmával volt -, de mielőtt válaszukat elküldenék, megkérdezik a véleményemet, szeretném-e így is lefolytatni a beszélgetést.

Igen, szeretném, ha a Stumpf Istvánnal tervezett beszélgetésre sor kerülne. És igen, ha akarja, leülök majd Vidnyánszky Attilával is beszélgetni, ez utóbbihoz azonban egyetlen – régóta esedékes, ám ma is könnyen teljesíthető – feltételnek teljesülnie kell: Vidnyánszky Attila az elmúlt évek során annyi mocskot szórt az SZFE-re, annyi rosszindulattal és gyűlölettel beszélt az SZFE-ről, annyi igaztalan, durva és hamis vádat fogalmazott meg az SZFE diákjaival és oktatóival kapcsolatban (mondatai könnyen visszakereshetők), hogy ezek után minden párbeszéd kiindulópontja csakis egy részéről elhangzó, nyilvános bocsánatkérés lehet.

Másképpen miről is tudnánk mi itt és most elkezdeni egy beszélgetést? Hogy „félelmetes háttérerők irányítják a hallgatók és oktatók akcióit”? Vagy hogy „baloldali pártok szervezték a 26 tanár februári távozását”? Vagy hogy „liberális fészek (volt)-e” az SZFE? Ezeket a gondolatokat persze a mánia (a görög szót – mania – eredeti értelmében használom) szülte, s valamikor beszélhetünk is róluk, csak előbb bocsánatot kellene kérni bizonyítékok nélküli, végtelenül sértő kimondásukért.

Stumpf Istvánt nem értem. Nagy tudású jogászként, egykori alkotmánybíróként nem szólal meg benne a vészcsengő, hogy egy elfogadott programot, egy részleteiben is egyeztetett beszélgetést az utolsó pillanatban nem illik szétverni? Jó lenne tudni, mi történt, egyszerűen nem tudom elképzelni, mi késztethette a a beszélgetésből való kihátrálásra a nyílt véleményütköztetéseket eddig nem kerülő Stumpf Istvánt.

(Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy én mindenképpen kényelmetlen helyzetben lennék Vidnyánszky Attilával szemben: az egykor általam /is/ sztárolt, nagyon tehetséges beregszászi rendezővel évtizedeken át teljesen korrekt, mi több: jó volt a kapcsolatom. Ha értékesnek találtam egy előadását, dicsérő kritikát írtam róla, ha nem tetszett, azt is elmondtam, merthogy ez a kritikus dolga. Olykor beszélgettünk is, s ha olykor mást is gondoltunk szakmai kérdésekről, a hangnem mindig kollegiális, s azt hiszem, kölcsönös tiszteleten alapuló volt. Aztán egyszer csak tavaly szeptemberben az ATV-ben nekem támadt Vidnyánszky Attila, olyasmiket mondott, hogy azóta is szégyellem magam, mármint helyette, mert hiszen nyilván pillanatnyi zavarodottság miatt ragadtathatta magát azokra a kulturált emberhez méltatlan és nagyon rossz időket megidéző vádaskodásokra, melyek elhagyták „fogai rekeszét” (Iliasz, 4, 350.sor). Ne nézzenek naivnak, de én tényleg azóta is várom, hogy Vidnyánszky Attila felhív és bocsánatot kér; mert itt nem lehet ellenérv, hogy talán őrá meg X vagy Y csúnyákat mondott valamikor, és soha nem kértek tőle bocsánatot. Mert ez morális kérdés.

Nyilván jól tudja Vidnyánszky Attila, hogy más bűne, hibája, meggondolatlanul kimondott szavai nem mentik az ő bűnét, hibáját, meggondolatlanul kimondott szavait. Úgyhogy még várok. Aztán elkezdhetünk beszélgetni. Ez is érdekes lenne, hiszen a hatalmi nyomulás ezen fejezetét, az SZFE értékeinek elpusztítását levezénylő Vidnyánszky Attila ülne le velem, aki nem fogadom el az egyetem autonómiájának felszámolását. Igazi oktatáspolitikai-szakmai vita lenne végre. Az SZFE Doktori Iskolának vezetőjeként lenne mit mondanom, s talán meg tudnám győzni, mennyire rossz úton jár.

KARSAI GYÖRGY