Vanyák Dóra Amikor a falak szóhoz jutnak című írásában Kelemen Kristóf Szeánsz című előadásáról ír, ami az idei Thealteren vendégeskedett. A fesztivál blogján számos bejegyzés tudósít az előadásokról, ezeknek adunk teret oldalunkon.

Jelenünkben kevés nyomasztóbb dolog van, mint a múlt és a jövő. Igyekszünk elengedni az előbbit és nem szorongani az utóbbin, de vajon ha a kettő összetalálkozik, akkor kioltják vagy négyzetre emelik egymást? Kelemen KristófSzeánsz (Necromancy) című dokumentarista performanszában visszatérnek a szellemek egy VR-szemüvegen keresztül.

Az előadás helyszíne egy sötét, gyertyákkal megvilágított terem, de ebből a későbbiekben már semmit sem lehet érzékelni, ugyanis a rövid ismertető után egy vakítóan fehér és üres kápolnában találom magam. A szemüveg nyújtotta diszkomfortérzet lassan oldódni kezd, és megszólal egy kedves, ám a virtuális valóság személytelenségébe jól illeszkedő női hang (narrátor: Berényi Nóra Blanka). Ő és a fizikai valóságban jelenlévő segítője nem hagynak cserben, végig figyelmesen kísér(te)nek.

A húszperces, egyszemélyes út során nemcsak bejárom a balatonboglári dombtetőt, de bőrömön érzem a szél zúgását és felsejlik körülöttem a levendula kellemes illata. A szemlélődés tapasztalássá alakul, a szellemidézés metamorfózissá.

A Dohány utcai lakásszínház háromnapos balatonboglári happeningje során Breznyik Péter leborotválta szakállát és nővé változott, hogy elcsábíthassa King Kongot. Az eseményről már csak fotók és rövid leírások maradtak, de előttem egy nő áll karnyújtásnyi távolságra – és ha szeretném, valóban meg is érinthetem.

Egy pillanatra benne lehetünk abban a valóságban, amit ők teremtettek, abban a jelenben, amiben ők akartak élni. Az állambiztonság azonban nem tűrte el a társulatot, így hamar véget ért magyarországi pályafutásuk.

Ebben a szeánszban nemcsak egy társulat múltja elevenedett meg, hanem megidéztük a történelmi valóságot is, hogy szembe állíthassuk a jelen kultúrpolitikájával mindezt egy olyan eszköz segítségével, ami már a jövő ijesztő, ugyanakkor üdvözlendő lehetőségekkel teli valósága. Az idősíkok összekeverednek, mégsem válik kaotikussá a végeredmény.

A performansz végén ugyan lekerül a szemüveg, visszacsöppenek a jelenbe, de már hangosabban suttognak a fák. És a falak is megszólalnak.

(Kelemen Kristóf: Szeánsz)

Fotó: thealterphoto2024