Kerekes Vicával a Nők Lapja beszélgetett. Lapszemle.
A teljes interjú a Nők Lapjában olvasható.
Két napja még Pozsonyban próbált, ma Budapesten beszélget, határon innen és túl is játszik. A kérdésre, honnan van ennyi energiája, Kerekes Vica elárulta:
„Nagyon tudatosan élem a mindennapjaimat. Tudatosan abból a szempontból, hogy tisztában vagyok vele, jóban kell lennem önmagammal, mert csak akkor van értelme a létezésemnek ezen a bolygón. (…) Számomra elengedhetetlen, hogy ne billenjek ki a középpontomból, az önszeretetben is egyensúlyra törekszem. Ebben a mindennapos önreflexió segít. „
Arról is faggatták, hogyan töltekezik:
„Szeretek takarítani. Ez a monoton, fizikai munka jó hatással van rám, közben a lelkem is tisztul. A szabadidőmben a családommal, a barátaimmal vagyok, meghívom őket magamhoz, főzök nekik, grillezünk. Szeretek hegyet mászni, túrázni. Élvezem a csendet. Szerencsés helyzetben vagyok, mert Pasarétre költöztem, ahol madárcsicsergés vesz körül. Észrevettem, hogy ha kikerülök ebből a környezetből, már nem érzem magam komfortosan, nehezen viselem a nagyvárosi forgatagot, ez új felismerés. Persze az sem jó, ha az ember elszigeteli magát. Talán könnyűnek tűnik azoknak a léte, akik elvonulnak a világtól, és nincs alkalmuk konfrontálódni, de én ezt nem nevezném igazi életnek, hiszen a mindennapokban tudod igazán megmutatni az erődet. Nekem arra kell odafigyelnem, hogy miközben feltölt, körülölel a csend, nem szabad hagynom, hogy ez átforduljon, és bezáruljak, de mivel sokat dolgozom emberek között, ezért ebben is megtalálom az egyensúlyt.”
Azt is hozzátette: „Ha ebben a szakmában nem vagy jelen, nem veszel részt az eseményeken, akkor elfeledkeznek rólad. (…) 25 éves korom körül kezdtem el érezni a nyomást. Ha nem jelensz meg a nyilvánosság előtt, ha nem haverkodsz, ha nem tartod fenn a feléd irányuló figyelmet, az olyan, mintha nem is léteznél. Rettegtem attól, hogy ez bekövetkezik, de nem akartam, hogy ez a félelem az életem része legyen. Át kellett gondolnom, szeretnék-e annak árán ismert és ünnepelt színésznő lenni, hogy tartanom kell attól, mi történik, ha nem vagyok jelen különféle társaságokban, ha nem mutatom meg magam. Szerencsére még azelőtt felismertem, hogy ez így nem jó, mielőtt sodródni kezdtem valami felé, ami teljesen átformált volna. Mára kigyógyultam ebből a félelemből. (…)
Arra is rájöttem, hogy nem annak alapján szeretnék megkapni egy munkát, hogy kinek vagyok a barátja, hanem a szakmában azon a közegen keresztül akarok hatni, amiben a magam erejéből tudom megmutatni a képességeimet. Volt olyan időszak, amikor nem mentem el sem a Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválra, sem a Magyar Filmszemlére. Kíváncsi voltam, fenn tudok-e maradni akkor, ha csak a munkáimban vagyok jelen. A végeredmény nem volt túl rózsás. Utána azt kezdtem el megfigyelni, mi történik, ha erőteljesebb a jelenlétem, de úgy járok el, hogy nem feszülök bele, és csak olyan rendezvényeken veszek részt, amikre szívem szerint is elmentem volna. Képzeld, érdekes módon elkezdtek egyre többen megkeresni, újra felbukkantak azok, akik úgy hitték, már nem vagyok a szakmában. Teljes őrület ez az egész! Nehéz megtalálni, hol a határ aközött, ami a te habitusodnak megfelelő, és amivel már megerőszakolod magad. Utóbbit én már semmiképpen nem szeretném.”
Ahány vele készült interjút olvasni, annyiban kerül szóba az empátia. Ennek kapcsán úgy fogalmazott:
„Szerintem mindennek az empátia az alapja. Engem a szakmám tanít az együttérzésre. Az alkotás folyamatában elengedhetetlen, hogy belegondoljunk, beleéljük magunkat a másik helyzetébe. A művészetekkel empátiát, együttérzést lehetne az emberekbe oltani. Ma már ezek a minőségek a szakmából is kezdenek kikopni, pedig nagy felelősségünk van abban, hogy milyenné formáljuk a társadalmat a tevékenységünk által. Én azon dolgozom, hogy a munkámmal a mennyiség mellett minőséget, értéket is közvetítsek.”
A teljes interjú a Nők Lapjában olvasható.
Nők Lapja 2022.07.13 – 10,11,12,13. oldal