Kesselyák Gergely karmester ősztől az SZFE zenés színházrendező osztályának vezető tanára lesz – szúrta ki a Mandiner. Mindez az SZFE honlapjára kikerült interjúból derült ki, amelyben a karmester azt mondta: iskolában ugyan még nem tanított, de a rendezés és a vezénylés nagyon hasonlít a tanításra.

Az Operaházban évekig első karmesterként dolgozó Kesselyák Gergely szerződését Ókovács Szilveszter júniusban azonnali hatállyal felmondta. Kesselyák egyike volt annak a tizenegy aspiránsnak, akik megpályázták az Operaház főigazgatói székét. A meghallgatások után a szakmai bizottság szerint a karmester a három legjobbnak vélt jelölt között volt, Csák János kulturális és innovációs miniszter végül ismét Ókovács Szilveszternek szavazott bizalmat.

A Mandiner értesülése szerint a karmester Nagy Viktorral közösen indítja majd el osztályát az SZFE-n.

Mi a zenével kapcsolatos ősélményed?

Négyéves körüli kisgyerek voltam, amikor – szüleim elmesélése alapján – Beethoven IX. szimfóniája ment este a rádióban.  Általában szólt nálunk a rádió és csak akkor kapcsolták el szüleim, amikor könnyűzene következett a műsoron. Este kilenc óra körül elkezdődött a IX. szimfónia, és nekem el kellett volna menni aludni, amire nem voltam hajlandó. Álltam a szoba közepén egy puffon, talán még egy ceruza is volt a kezemben és vezényeltem. A szüleim mindent megtettek, hogy végre ágyba kerüljek, de egyszerűen nem hagytam magam. A közel egy órás darabot „végig vezényeltem”, majd a dolgom végeztével végre elaludtam.

Honnan tudtad ennyi idősen, hogy mit csinál egy karmester?

Nagy kérdés, ugyanis nem volt otthon tévénk, nem láthattam. Fogalmam sincs, honnan jöttek azok a mozdulatok belőlem, amit egy karmester csinál.

Hiszel az eleve elrendeltetésében vagy a megmagyarázhatatlan őstehetségben? 

Abban hiszek, hogy mindenkinek saját sorsa van, és azzal az érzéssel születünk, hogy bizonyos dolgokat előre megérzünk vagy kitalálunk magunknak. Úgy vélem, az életben vannak olyan pillanatok és lehetőségek, amiket előre elrendeltünk magunknak. Minél tudatosabb valaki az életútjában, annál korábban felismerheti ezeket a jeleket és léphet azok felé. Nekem sosem volt kérdés, hogy karmesternek kell lennem, és ezért hálás vagyok a sorsnak. Lehet, hogy ez egyfajta őstehetségnek is tekinthető, de én inkább a belső szenvedélyt és elhivatottságot érzem ebben. Szóval igen, hiszek az elrendeltetésben, mint ahogy a kollektív intelligenciában is, sőt a lélekvándorlásban is lehet valami, talán nem csak egyszer van dolgunk a Földön.

Mit gondolsz a tehetség és a munka viszonyáról?

Jó kérdés… Erre egy szép, egyértelmű példát tudok mondani a mesék világából. Nagyon fontos példa a Pinocchio története, illetve inkább Gepettoé. A tehetség valóban egy kiváltságos ajándék, de önmagában nem elegendő. Elő tudok állítani egy mesterien kifaragott bábot, amely valóban tökéletes kinézetű lehet, de ha nincs lelke, akkor csak egy báb marad. A tehetség a Jóisten teremtőtársává tesz minket, de az igazi munka nélkül nem érhetjük el a teljes potenciálunkat. Az a folyamat, ahogy egy művész formálja a tehetségét és kemény munkával kifejleszti a képességeit, rendkívül fontos. Ugyanakkor nem lehet egyszerűen csak a munkával kiváltani a tehetséget. A tehetség és a munka egymást kiegészítő elemek, és együtt adják azt a csodálatos és egyedi kincset, amivel művészeteinket gazdagítjuk. Egészen bizonyos, hogy nem lehet átlépni azt a küszöböt, ami a munka és a tehetség között van.

Mi a kapcsolatod a zenével? Mi az, ami ennyire fontos volt már  4-5 évesen, ami elvezetett odáig, hogy hivatássá, szerelemmé váljon? 

Arra, hogy mi a viszonyom a zenével megint egy rövid történettel tudok a legpontosabban válaszolni. Nem szeretek táncolni, nagyon nem. Húszéves lehettem, mikor egy buliban mégis berángattak a táncparkettre, talán 10 másodpercet riszáltam magam, aztán kirohantam a sötét éjszakába és szó szerint elbújtam egy bokorban. (Egyébként Karajan sem volt hajlandó soha táncolni.) Kicsit később megértettem: azt, hogy zene hatására a testem elkezdjen mozogni valamiért nem bírom. Nem bírom, hogy engem uraljon a zene, én szeretem uralni a zenét. Ugyanakkor ez az „uralkodás” nem egy evilági csúnya, despotikus uralkodás vagy kontrollálás, hanem csak arról van szó, hogy szeretem, ha az én mozdulatomra születik meg a muzsika. Nagyon fontos számomra, és hatalmas örömet is jelent, ha a közönségnek meg tudok mutatni valamit, ami szép, ami új, amit még nem ismernek. A 20. századi zene nagy része sajnos befogadhatatlan, amit nagyon fájlalok, ezért is szeretek ősbemutatókat vezényelni. Megmutatni valami újat, valami meglepőt, ami szép és nem idegenít el.

Semmilyen közeg nem problémamentes, így a zenei közösségben is feszülnek ellentétek. Hogyan oldod meg, hogy a feszültségek ellenére az ÜGY tiszta maradjon benned?

A zene más dimenzió. Más síkon mozog, mint az emberi gyarlóság vagy rosszindulat, így nem is tud mindez a zene és közém furakodni. Szerintem ez mindenkinél így van, nem hiszem, hogy kivétel lennék.  Az élet megoldja, mint ahogy nemrégiben is megoldotta azt, hogy ne kelljen választanom az előadóművészet és a színházvezetés között. Ugyanis a színházvezetés nagyon nem abban a síkban mozog, ahol a zene.  Azokat a víziókat, amiket az elmúlt 15-20 évben kiérleltem magamban a magyar operajátszással kapcsolatban azokat szeretném megvalósítani, de ehhez valahol egyszer erős szakmai vezetést kell vállalnom a közeljövőben.

Ősztől az SZFE zenés színházrendező osztályvezetője leszel, milyen reményekkel, tervekkel vágsz neki ennek az új szerepnek?

Kimondottan iskolában nem tanítottam még, ugyanakkor a rendezés és a vezénylés is nagyon hasonlít a tanításra. Az egyik legnagyobb örömöm, ha a hallgatókkal olyan szépséget, észrevételeket, tapasztalatokat tudok megosztani, amit még nem ismernek. Nagyon várom az SZFE zenés színházrendező osztályvezetőjeként a fiatalokkal való találkozást. Azt tudom tanítani, ami engem is nagyon érdekel és ez pedig az opera, az operarendezés. Az ifjú rendezőknek olyan tapasztalatokat és fogásokat szeretnék átadni, 

amivel megspórolhatják azokat a vargabetűket, amik nincsenek sem a szakma, sem a színház sem az ő javukra. Az opera műfaja egyedi és különleges, nem mondható el, hogy az operarendezés a zenés színházrendezés egyik műfaja. Nem, az operarendezés egy önálló, külön műfaj, aminek megvannak a saját szabályai. Épp ezért az opera szakmának olyan képzett rendezőkre van szüksége, akik képesek megtalálni és átadni a műfaj lényegét és mélységét.

Debrecenben hamarosan nagykoncertet dirigálsz a Kodály Filharmonikusok közreműködésével és többek között Miklósa Erika szereplésével. Milyen műsorra számíthatnak az érdeklődők és milyen szakmai kapcsolatot ápolsz Miklósa Erikával?

Szerencsés helyzetben vagyok, mert elmondhatom, hogy Miklósa Erikával hosszú évek óta kiváló szakmai és emberi kapcsolatban vagyok. A Zeneakadémia óta ismerjük egymást és valahogy úgy hozta az élet, hogy szoros szakmai kapcsolat született ebből az ismeretségből. Vele öröm dolgozni, mert mindig muzsikálni akar, és mindig nyitott minden zenei megoldásra. Hatalmas szakmai gyakorlatából kifolyólag bármit meg tud csinálni és bármit szívesen meg is csinál, amit a karmester kér tőle. Ami a műsort illeti, bízom benne, hogy mindenki talál majd olyat, ami a kedvére van. Alapvetően opera és operett áriák hangoznak majd el, de megszólal majd Beethoven István király nyitánya is. Kodály, Bartók, Strauss, Kálmán Imre és Lehár műveiből fog a közönség részleteket hallani.

Szerző: B. Török Fruzsina