A Jurányiban hozza létre Fajankó című produkcióját Mayer Bernadett rendező és Németh Nikolett író, dramaturg. Az alábbiakban Nikolett betekintést ad a produkció alkotói folyamatába próbanapló formájában. Az első részben az elmúlt 3 évről és a próbafolyamat kezdő heteiről mesél az olvasóknak.

„A lényeg az az,
hogy karácsony este van,
és én megfőztem a vacsorát
de nem tudunk asztalhoz ülni,
mert az öcsétek hazahozott egy szexbabát.”

Három éve tart már ez a maratoni családállítás, amit Mayer Betty rendezővel felkészülési folyamatnak eufemizálunk.

Úgy kezdődött, hogy a 2018-as TITÁNium pályázatra beadtunk egy tervet arról, hogy színpadra adaptálnánk a Lars and the real girl című független amerikai-kanadai filmet. Bejutottunk a inkubátorprogramba, és ott továbbfejlesztettük a koncepciót.

Azóta eltelt három furcsa, bizonytalan év, amíg nem tudtuk, hogy mikor tud megvalósulni majd az előadás, így elég sok időnk volt gondolkodni az anyagon. Amit az olvasópróbán felolvastak a színészek, az már nem ennek a kedves, optimista filmnek az adaptációja; megpróbáltunk mélyebbre menni, belemászni a sűrűjébe és felhozni az okokat, amiért valakinek szüksége lehet egy szexbaba-szerelemre.

Azzal kezdtük, hogy elképzeltük az alapkonfliktust ismerős, magyar környezetben: egy autisztikus, nehezen kommunikáló fiú egyszer csak hazaállít egy netről rendelt szexbabával, akiről azt állítja, sőt, képzeli, hogy élő ember és az ő új barátnője.

Mit csinálunk, ha ez a fiú a testvérünk, a férjünk öccse, a szomszédunk, a postásunk? Mennyi esélye van a diagnózisra és a gyógyulásra mondjuk egy vidéki kisközségben? Egy olyan családban, ahol nem szokás beszélni egymással a gondokról? Milyen trauma állhat a háttérben? És mit kezdünk ezzel egy olyan országban, ahol 2021-ben is tartja magát az a káros hiedelem, hogy „vannak a testi betegségek és vannak a hülyék”? Ezen a nyomvonalon indultunk el Bettyvel, és a vége az lett, hogy írtunk egy saját szöveget.

Az olvasópróbát megelőzte egy fontos esemény: kaptunk egy gyakorló szexbabát a Sexy Doll House-tól, ő lett Jázmin, a törött bokájú és kezű hatodik szereplő. Jázminról az is hamar kiderült, hogy több mint harminc kiló, azaz borzalmasan nehéz színpadon (és általában bárhol) mozgatni. Most éppen hevedert próbálunk gyártatni neki (nem könnyű, elég speciálisak a méretei), amivel Erikhez lehet majd rögzíteni.

Egy kifejezetten kísérletezős próba hevében Attila rájött, hogy a szemgolyói kivehetőek. Szóval a szexbaba-ügyi ismereteink napról-napra gyarapodnak, és még hol van a bemutató…

Az első két próbahét a lassú favágómunkáról szólt: értelmeztünk, motivációkat, előzményeket, fejlődési íveket elemeztünk, és közben keresgéltük az utakat a szereplők és Juhász Nóra díszletének jelzései között. Olyan lesz ez a tér, mint egy elképzelt kisközség terepasztala. Fontos szabálya, hogy a főszereplő oda megy benne, ahova akar, még le is jöhet róla, a többiek viszont csak meghatározott útvonalakon közlekedhetnek.

Lesz az előadásban egy jelenet, amiben egy vidéki falugyűlést mutatunk meg. Az íráshoz több konkrét falugyűlés felvételét is megnéztük, és nagyon nehéz volt nem szó szerint átvenni, amik ezeken elhangzanak.

Tegnap újra megnéztem, ahogy egy panziós az emberségre hivatkozva próbálja győzködni a nála sokkal hangosabb helyieket, hogy semmi baj nem éri majd őket, ha egy hétig ott nyaralhat egy menekültcsalád, de annyira egyedül van az álláspontjával, hogy a végén már valami bizarr verseny kezd kialakulni a másik táborban, hogy ki tudja frappánsabban elküldeni a francba.

Ha a konkrét szavaikat nem is, ezt a paranoiás indulatot átmentjük magunknak, amikor a helyiek kikérik maguknak, hogy Jankó egy szexbabával sétálgat a község utcáin.

A héten tartunk majd egy kihelyezett próbanapot Dömsödön. Ez az a pest megyei község, ahonnan az íráskor a dráma helyszíneit kölcsönöztem. Közben kiderült, hogy Tominak is van dömsödi kötődése, így megkapjuk a nyaralójukat bázisnak, ahonnan el tudunk menni próbálni és forgatni az utolsó jelenethez.

Legközelebb erről és a próbafolyamat közbeni jelenetátírási küzdelmekről fogok beszámolni.

Németh Nikolett, 2021. 07. 21.