A német Budapest@Play című előadásról Dirk Neldner-rel, a darab rendezőjével beszélgettünk.
Ajánló az előadás elé:
A polgárok részvételére van szükség ahhoz, hogy a város élhetőbbé váljon. Amolyan földmérőként – Kafka: A kastély című műve alapján – a közönség egy digitális “mérőeszközzel” jár a városban adatgyűjtés céljából. Az út az okos városhoz vezet: Milyen a város körülöttem? Milyen szerepet játszom benne?
A köztér digitális technikával történő szemlélete újraértelmezi a helyeket, kafkai helyzetekbe hozva játékossá avatja a nézőt. Járd be a város tereit, mintha egy virtuális színház színpada lenne! A Budapest@Play-ben egy interaktív történet főszereplőjévé válhatsz.
Az előadás csak egyenként látogatható.
A Kolibri Színház előcsarnokából induló egyszemélyes városi séta, melynek hossza 60 perc/résztvevő, a megvásárolt jegyek egy órás időintervallumra szólnak. Négy percenként indulhat egy-egy néző, adott esetben rövid várakozási időre is számíthatunk. Kényelmes, az időjárásnak megfelelő öltözék, valamint gyaloglásra alkalmas, zárt cipő viselése ajánlott. A programot enyhe eső esetén is megtartjuk.
Interjú:
Mi volt a fő koncepciója az előadásnak?
A fő történetszálat Kafka A kastély című műve inspirálta, és az, hogy kortárs értelemben hogyan is találhatnánk meg azt a kafkai helyszínt, amely K-nak, a főszereplőnknek elérhetetlennek látszik. Az adatfelhőt – amelyet nap mint nap táplálunk adatainkkal és információinkkal – egy megmagyarázhatatlan, misztikus helyként ábrázoltunk, amely hasonló kafkai helyzetekbe hozhat minket, mint az író regényében a kastély maga. Továbbá szerettük volna kipróbálni a multidiszciplináris színházat, a virtuális térben is, (amelyre eddig főleg az opera, tánc és bábszínház műfajai voltak jellemzők.
Pontosan kiknek és melyik korosztálynak készítettétek az előadást?
A Budapest@Play-t nem csak a fiatal közönség számára csináltuk. A projekt elkészítése közben törekedtünk arra, hogy a virtuális színházi játékunkban korhatár nélkül bárki részt tudjon venni. Véleményünk szerint egy művészi alkotás nem függhet a résztvevő közönségétől. Bár az iPad és a kiterjesztett valóság világa minden bizonnyal ismerősebb lehet a fiatalabb generációnak, de aki már csak egy kicsi kis technológiai ismerettel is rendelkezik, azok számára gördülékenyen véghez vihető a játék. A Németországban bemutatottelőadásokkal kapcsolatban az volt a tapasztalatunk, hogy különösen a fiatal közönséglelkesedett a hozzáadott technológiai újításokért, és rá tudtunk cáfolni arra a feltételezésre, hogy a színház már egy elavult műfaj. Hogy részt vehessünk a projektben, nem szükséges előzetesen ismernünk A kastély történetét, viszont azok a nézők, akik már olvasták Kafka írását, azok egy teljesen új perspektívára és élményre számíthatnak.
Hogyan is elképzelni ezt a játékot, pontosan milyen eszközöket használtatok a projektben?
A mi esetünkben inkább az a kérdés, hogy hogyan tudunk művészi, színházi megvalósításthozzáadni a virtuális játékhoz. A közönségünk egy iPad-del és egy fejhallgatóval teljesen új szemszögből fedezheti fel a számára már ismerős várost. A kiterjesztett valóság technológiájának segítségével például egyik pillanatról a másikra táncosok jelenhetnek meg előttük abban a parkban, amelyen eddig minden nap csak áthaladtak. Vagy a fülhallgatóval olyan hangokat játszhatunk le a közönség számára, mintha végigsétálnának egy egész zenekaron, és valósághűen, térben érzékelhetik a hangszerek hangját anélkül, hogy igazi zenészek játszanának körülöttük. Össze akarjuk zavarni a közönséget, azt akarjuk, hogy megkérdőjelezzék az őket körbevevő valóságot, és kicsit provokálni is szeretnénk őket a mindennapos digitális szokásaikat illetően.
Miben különbözik egy virtuális színjáték a hagyományos előadásoktól, és mennyit változtat a színház új formáin a fiatalok preferenciája?
A virtuális színjáték egy klasszikus, színházban már sokszor játszott anyagra épül, amit átültetünk a mindannyiunkat körülvevő, mindennapi életünket formáló digitális világba. Függetlenül attól, hogy milyen korosztálynak szól – az kikerülhetetlen, hogy némi politikai többletjelentést is tartalmazzon az előadásunk. Véleményem szerint nincsen csak egy adott korosztályra jellemző aktuális probléma, hiszen engem is ugyanazok a jövőnket formáló társadalmi folyamatok érdekelnek, mint mindenki mást. Az emberek gyakran panaszkodnak arra, hogy az előző generációk nem gondolkoztak annyit a politikáról. Mindig is kétségeim voltak ezzel a kijelentéssel kapcsolatban, de mostanra már teljesen nyilvánvaló számomra, hogy politikailag mennyire aktív, és mennyire igényes a fiatalok generációja. Nekünk, művészeknek ettől fogva még nagyobb kihívást jelent, hogy releváns, izgalmas, megosztó, de mégis előremutató műveket vigyünk színpadra. Ennek a folyamatnak köszönhető, hogy mára már a színpad fogalmát is újragondoltuk, és szerencsére kibővítjük az azt övező kereteket, például jelen esetben a virtuális térbe is.