52 éve áll reflektorfényben, nemrég választotta meg a közönség a Halhatatlanok Társulata örökös tagjává. Koltai Róbert színművészt kérdezte a Szabad Föld.

A Szabad Föld:

A kérdésre, örül-e az elismerésnek, elmondta: “Általában nem mondhatom, hogy nincs szerencsém az elismerésekkel, de számomra az a legjobb, ha a közönségre bízzák a döntést. A kaposvári színházban 1988-ban Ascher Tamás rendezésében mutattuk be Az öngyilkos című drámát. Egy csomó szakmai díjat nyertünk vele, a benne játszó színészek többsége már réges-rég Kossuth-díjas lett, csak én maradtam ki, aki a címszerepet játszotta. De hagyjuk ezt, nem szeretek panaszkodni. A halhatatlanság viszont elég komolyan hangzik. Figyelmeztet valamire, mégpedig arra, hogy az élet véges. Most például, amíg ezt a szép elismerést át nem adják, mindenképpen életben kell maradnom.”

A koronavírusról szólva kifejtettem, 14 futó darabban játszott, most meg jóformán ki sem mozdul: “Áprilisban lett volna a Sose halunk meg zenés játék bemutatója a zalaegerszegi színházban. Márciusban jártam a tengerentúl, a kanadai magyarok hívtak meg fellépni. Egyik nap átrepültünk az USA-ba, ugyanis Seattle-ben is volt egy előadásom. Pont aznap hozták nyilvánosságra, hogy abban a városban halt meg az első koronavírusos amerikai állampolgár. A szervezők felvetették, nem lenne-e jobb lemondani az estemet, de én erről hallani sem akartam. A járvány ellenére zsúfolásig megtelt a terem, és ez mindenhol így volt. Csodálatos élményekkel felpakolva sikerült hazajutnom még a légterek lezárása előtt.”

Az utána következő generációkról szólva úgy fogalmazott: “Sokkal nehezebb a dolguk. Nekünk kiegyensúlyozottabb volt az életünk, a színház mellett többféle műfajban foglalkoztattak bennünket, s aki bekerült egy tévéjátékba, azt másnap már az egész ország ismerte. Mostanra gyökeresen megváltozott minden, a filmrendezők nem kockáztatnak, előbb hívják a befutott színészeket, mint akiket elindíthatnának a népszerűség útján. (…) Minden színpadi létezés pillanatok sokaságából áll. Minél több lehetőség van forróból hidegre váltani és vissza, annál nagyobb hatást érhetünk el.”

Arról szólva, hogy mire készül, kifejtette: “Remélem, hamarosan újra járhatjuk az országot egyebek közt a Batang felé című tragikomédiával, melyet Gaál Ildikó rendezett. A történetben az öreg matróznak képzeli magát, pedig már évtizedek óta ki sem mozdul a szobájából, mivel demenciában szenved, egy szociális munkás vigyáz rá. Üvegbe zárt türelemhajókat törölget és ábrándozik, hogy visszamegy az Indonézián túli Batang-szigetre, ahol egyébként sosem járt. A német író, Christian Gundlach darabját Szirtes Balázzsal ketten játsszuk. Szeretnénk ezt a történetet megfilmesíteni, remélem, sikerül rá támogatást szereznünk.”

A Szabad Föld interjúja itt olvasható.
Szerző: Borzák Tibor