Kovács Katalint, a Budapest Bábszínház művészét kérdezte a Pepita Magazin. Az interjúben szó esett a teátrum készülő grandiózus Hamupipőke előadásáról is.

A teljes interjú itt olvasható.

A kérdésre, mi miatt jó mozgatni a bábokat úgy, hogy közben sokszor nem is látszik, Kovács Katalin elmondta:

„A játék és a közönség miatt. Jó érzés, hogy adni tudok, mert elfogadják a bábjaim által azt, amit csinálok. Jól érzem magam közben és talán ezért tudok adni is. Lehet, hogy egy kutyus ugatásán, egy farkinca mozgatásán, egy kisegér ugrabugrálásán, vicces párbeszédeken vagy nagy monológokon keresztül, de a lényeg, hogy a mondanivaló, célba érjen.”

Jelenleg a Hamupipőkét próbálja a Budapest Bábszínházban. Ennek kapcsán kifejtette: „Nagyon izgalmas lesz! Annyira új utakon lépkedünk próbáról próbára, annyira speciális, más gondolkozást, hozzáállást igényel, hogy teljes lényünkkel rá kell hangolódni erre a műfajra. Szó szerint rá kell kattannia az ember agyának, szívének, lelkének. Minden látszik is, meg nem is. Ilyet még soha nem játszottunk. Kuthy Ágnes rendezi. Az előadás fele egy lenyűgöző árnyjáték, amit én utoljára ilyen mélyrehatóan a Színművészetin csináltam. Az árnyjátéknak van egy olyan misztikuma, mágikus jelentése, mélysége, amelyet a hétköznapi életben kevésbé ismerünk. Úgy hat a lélekre, hogy azonnal a hatása alá helyez. Ehhez nagyban hozzájárul Pirisi László csodálatos zenéje. Ez a két költői műfajt ötvözi Ági az élőszereplők játékával.”

„Ez is egy grandiózus előadás lesz, ahogy itt a Budapest Bábszínházban lassan már megszokottá válik. Mindig azt hisszük, hogy annál komplexebb, gigantikusabb, monumentálisabb már nem lehet, mint amit éppen csinálunk, aztán jön a következő, ahogy most a Hamupipőke. A második felvonásban le is lepleződünk. „Megfordul” a színpad, de ennél többet nem árulhatok el” – tette hozzá.

A közös munkáról szólva kifejtette: „Mikor elkezdődik az előadás, és elindul a zene, mindenki összpontosít, van egyfajta együtt létezés. Mi ezt tudjuk, szeretjük, csináljuk. Valahogy eggyé válunk ott hátul. Hatan vagyunk árnyjátékosok ebben az előadásban, de valójában mindenki az. Az élő szereplők közben a saját szerepük mellett árnyjátékban is eljátsszák saját magukat, és időnként besegítenek hátul. Mert mi visítunk, hogy ide kell egy kéz, oda kettő. Így mindenki részese a produkciónak, úgy is mint színész, mint árnyfigura és mint bábos. A bábszínház egyébként is egyfajta olvasztótégelye az összes művészetnek.”

Írta: Tarnócai Év