Ősztől komoly változás áll be az életében, hiszen 10 év szabadúszás után ismét a Vígszínház társulatát fogja erősíteni. De addig sem unatkozik, júliusban többek között a Városmajori Szabadtéri Színpadon látható egyik kedvenc előadásában, a Second Life-ban. Kovács Patríciát kérdezte a Deszkavízió.

A kérdésre, mennyire áll közel hozzá a darab, elmondta: „A Second Life a szívügyem. Ezek a történetek, amik a darabban vannak, ezek a mi történeteink. Az életünk legfontosabb pillanatai, amikor valamilyen értelemben egy válaszúthoz érkeztünk és eldönthettük, hogy jobbra vagy balra megyünk tovább. Az első felében megmutatjuk a fontos fordulópontokat, a második etap pedig fikció, hogy mi lett volna, ha nem abba az irányba indulunk. Ott aztán elszabadult a fantáziánk, hogy mi minden lehetne belőlünk. Nagyon közel áll hozzám a darab, nem is tudom, hogy az elmúlt években egyáltalán volt-e a pályámon olyan előadás, ami ennyire személyes lenne. És pont attól, hogy ennyire személyes, a nézőket is nagyon elgondolkodtatja. Ez után a darab után nem az van, hogy kijönnek és ok, megvolt az előadás és megy tovább az élet, hanem hazafelé azon gondolkodnak, hogy nekik mi volt a fordulópont az életükben, és mi lett volna, ha nem úgy döntenek.”

Arról szólva, neki milyen lenne a második élete, elárulta: „Évekig azt hittem, hogy nekem nincsen másik történetem. 42 éves koromig azt gondoltam, hogy csak ez van, semmi mást nem akarok csinálni. A kutyám télen nagyon beteg lett, komoly, 3,5 órás műtéte volt. Elkezdtem utánajárni, videókat néztem arról, hogy egy ilyen műtét hogyan zajlik. Akkor megfordult a fejemben, hogy mi lenne, ha orvos lennék. Az apám is orvos volt, mi lett volna, ha én is ezt az utat választom. Lehet, hogy egy párhuzamos életben mással foglalkozom, de ebben az életemben soha nem volt másik opció. Csak a színészet volt, semmi más.”

Arról szólva, hogy társulati tagként visszatér a Vígszínházba, úgy fogalmazott: „Amikor 10 éve eljöttem, akkor megmondtam Eszenyi Enikőnek, hogy biztos, hogy egyszer ide vissza fogok jönni. Én nem a Vígszínházat hagytam ott, hanem őt. Tavaly volt a balhé, majd Rudolf Pétert kinevezték, aki felhívott, hogy visszahívjon vendégként, mert szerinte hiányzik ez a korosztály a színházból. Megbeszéltük, hogy megnézzük tudunk-e egyáltalán együtt működni, milyen a kémia. Amikor elkezdtem próbálni, akkor nem volt kérdés, hogy ide vissza kell, hogy jöjjek. Rögtön volt egy hazaérkezés érzésem.”

A teljes interjú ITT olvasható.

(X)