Az ország egyik legismertebb és legkedveltebb színésznőjét, Kovács Patríciát a Nők Lapja Évszakok kérdezte május közepén.

 Arról szólva, hogy a karantén kezdete előtt havi 25 napot játszott, aztán hirtelen bezártak a színházak, Kovács Patrícia elmondta:”Lehet, hogy nem leszek népszerű, de nekem ez a legjobbkor jött. Olyan fáradt voltam már a havi húsz-huszonöt előadástól meg attól, hogy mellette folyamatosan forgattam a Mintaapákat, hogy bejelentettem a két színházban, ahol a legtöbbet játszom (a Centrálban és az Orlai Produkciónál): egyelőre nem szeretnék új darabot próbálni. Lemondtam egy nyári bemutatómat is, mert azt éreztem, az idegösszeomlás kerülget. Szerencsére vigyáznak rám az igazgatóim, megértették és elfogadták a döntésemet. És akkor beütött a korona, és minden leállt.

A felvetésre, miszerint a nyilatkozatait olvasva úgy érezni, hisz az eleve elrendelésben, kifejtette: “Hiszek a sorsban, de nem vallásos meggyőződésből. Az asztrológia mint tudomány foglalkoztat, jártam már természetgyógyásznál, az életem bizonyos történéseire is keresem a magyarázatot, és elfogadom, hogy vannak dolgok, amiket át kellett élnem. Megbékéltem a csalódásaimmal, a rossz döntéseimmel, és azt gondolom, hogy azokat is meg kellett tapasztalnom. (…) Nem döntök hirtelen, inkább amolyan „lassú víz partot mos” módon. Nem vagyok hisztérikus, kapkodós. Talán színészként, amikor próbálok, van még bennem némi hebrencsség. Viszont ha valamit eldöntöttem, ahhoz tartom magam. Még sosem táncoltam vissza sem emberi, sem szerelmi vagy munkahelyi kapcsolatban.”

A kérdésre, hogy viseli a dicséretet és a kritikát, azt válaszolta: “Szeretem, ha dicsérnek; nagyon jól tud esni a visszaigazolás. Van valami furcsa, perverz minden színészben.

A kritikával nehéz mit kezdeni, főleg a színházival. Mert ha például megnézek egy előadást, és utána elolvasom, hogy mit ír a darabról egy nagy színikritikus, sokszor azt látom, hogy a színész rovására jegyez meg valami olyat, ami egyértelműen rendezői koncepció volt. Amióta pedig a közösségi média jelen van az életünkben, az is elég nehéz, hogy hiába kap az ember száz pozitív kommentet, biztos, hogy az egyetlen durva, negatív hozzászólást fogja megjegyezni.”

Első filmjében, amelyet 23 évesen forgatott Szerelemtől sújtva címmel, egy összetett, terhelt, drámai karaktert kellett alakítania. Arról is faggatták, mihez tudott visszanyúlni az életében, hogy ezt eljátszhassa: “A Rózsadombra születtem, gyakorlatilag egy babaházba – lehettem volna akár egy Walt Disney-hercegnő ő is. De az édesapám kiskamaszkoromban elindult lefelé a lejtőn, és az a kirakat, amiben éltünk, belülről nagyon nyomasztó volt. Ezért egy elég súlyos, hazudozós korszakom következett, mert nem tudtam mit kezdeni azzal, ami otthon, a négy fal között volt. Így, amikor elmentem otthonról, mindenféle identitásokat találtam ki, hogy ne kelljen arról beszélni, ami a családban zajlik, mert azt borzalmasan szégyelltem.

Abban a kapcsolatban sok mindent megtanultam – jót és rosszat. A rendkívül nehéz kamaszkorból bekerültem egy vonzó, szuperintelligens ember életébe, akivel azért nem volt könnyű együtt lenni. Így amikor huszonkét éves koromban megkaptam ezt a szerepet, ami arról szólt, hogy egy nálam jóval idősebb férfinak vagyok a szeretője, már voltak tapasztalataim azzal kapcsolatban, hogy ezt hogy lehet eljátszani.”

Rengeteg szerepet eljátszott már, talán százhoz közelíthet a szám. Azt képzeli az ember, hogy rendkívül izgalmas életet él. Ennek kapcsán azt nyilatkozta: “Izgalmas, de dolgozom is azon, hogy az legyen.

Ha a színpadon vagyok, akkor csak abban a szerepben vagyok. Mindent százszázalékosan élek meg, és igen, ez elég izgalmas. És ha kell, akkor bizony kockáztatok is; sokat.”

A teljes interjú a Nők Lapja Évszakokban olvasható.

Nők Lapja Évszakok 2020.06.05 – 10,11,12,13,14,15,16. oldal