gate_Bannergate_Banner
Györgyi AnnaRózsavölgyi SzalonZnamenák IstvánTrokán Nóra
  • facebook
  • instagram
  • 2024. december 4., szerda
    banner_bigBanner3

    Kulka János a Propagandában mesélt az életéről

    2020. december 7., hétfő 06:45

    A Pulitzer díjas Propaganda 18 év alatt több száz fontos érdekes és kiváncsi embert mutatott be a nézőknek a kultúra minden szférájából. „Kétféle izgalmas ember létezik: aki már szerepelt a Propagandában és aki majd fog…!” – mondta műsoráról Till Attila, aki ez alkalommal Kulka Jánost kérdezte.

    A művész visszatér Markó alezredes szerepéhez A vizsga folytatásában. A film alkotói korábban elárulták, hogy a karakter a színészhez hasonlóan komoly traumát szenvedett el, ezután kell helytállnia a szövevényes kémjátszmában. A produkcióról szólva Kulka János elárulta, hogy szívesen dolgozna, filmezne többet. Saját bevallása szerint legutóbbi munkája során nagy csodálattal figyelte partnerei: Nagy Zsolt, Staub Viktória, Hámori Gabriella munkáját.

    Arról is kérdezték, könnyen tanul-e szöveget, mire azt felelte, előfordul, hogy felejt, hogy hibázik. Azt is elmondta, noha sztrókja után kezdett festeni, jobb keze egyelőre nagyjából béna.

    A műsorban a neves színművész mellett, életének két meghatározó szereplőjével: egyik legrégibb barátjával, Lang Györgyivel, illetve János testvérével, Janinával is találkozhatnak a nézők.

    Janina többek közt arról is beszélt, miként fogadta a hírt anno, hogy testvére kórházba került: „Éppen Torinoban voltam, ahova kaptam egy vendégprofesszori meghívást. Jánost kedden este vitték kórházba, nekem pedig szerdára volt repjegyem vissza, Magyarországra. Úgy éreztem, hogy megnyílik alattam a Föld… De János akkor is viccelt, a kórházi ágyon fekve, Én pedig az elején elhatároztam, hogy nem fogok úgy viselkedni, mintha orvos lennék.”

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram