„Lelkesítő, az első perctől kezdve” – Somhegyi György szabadúszó lett
2020. július 28., kedd 07:04
Lukáts Andor rendezésében Cristofer Boont játszotta Mark Haddon A kutya különös esete az éjszakában című művében. A közönség annyira elfogadta autista fiúként, hogy a helyi közösség beszédre is felkérte az autizmus világnapja alkalmából.
A felvetésre, miszerint Miskolcon különösen értő figyelem irányult felé, meglepő, hogy elszerződik, Somhegyi György elmondta: „Jólesik hallani, ha így látta. Szerettem ezt az évadot. Ez igaz. Mint minden évadomat. Az itteni feladataimat, a szerepeimet. Régebb óta érlelődött, és több okból meghozott döntés ez.
A végső érv az volt, hogy megszületett a kislányunk. Ősszel tudtuk meg, hogy gyerekünk lesz. Biztos voltam benne, hogy a családommal, a saját közegünkben akarok élni. Nem szerettem volna, ha egy színészlakásban kell felnőnie.”
A színművész azt is kifejtette, amikor Miskolcra szerződött, nem tervezett többet 3 évadnál, de már öt éve társulati tag: „Szeretnék jobban ura lenni a saját időmnek és a saját életemnek. Itt és ebben a helyzetben igazából nincsenek saját döntéseim. Az egész napom ott szerepel a próbatáblán. A kőszínházi rendszer sajátossága, hogy nagyon nehéz más munkát egyeztetni, nem tudnak kiadni innen. Nem tudok semmi másba belefogni, bár lettek volna lehetőségeim. Mire felérnék Pestre egy próbára, fordulhatok is vissza. Ez is a váltás felé terelgetett.
Az utóbbi időben a színház komplexebb módon érdekel. Nem csak a színészet. Hogyan hat, kikhez jut el, milyen célok alapján jön létre egy előadás és így tovább.
Szeretem, ha minél több minden mást is meg tudok nézni, eljutok találkozókra, társaságokba. Ez is háttérbe szorult.”
Somhegyi György a koronavírus-járvánnyal egy időben kezdett el improvizációt tanítani online a Keleti István Művészeti Iskolában. Ezt a tevékenységet is folytatja: „Otthagyni nem akarom a szakmámat. Szeretek színházat csinálni. Boldoggá tesz.(…) A magam urának lenni, én ezt arra is értem, hogy ma a színház fura helyzetben van. Sokat gondolkodtam erről – mit nyújt, amire szüksége lehet a világnak? Mi az, ami ebből kell az embereknek? Sokféle választ lehetővé tevő kérdések ezek. Nem látom, hogy a színház világa igyekezne megadni a maga válaszát. Két táborra szakadva veszekszünk, fölöslegesen. Rohanunk magunk után ahelyett, hogy mindenki a szakmát képviselné, arról gondolkodva, miként találja meg a színház ősi hagyománya a helyét a mai világban. Ami engem illet: egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy ha mondjuk drámajátékórákat tartok kisgyerekeknek, nem sokkal hasznosabb-e, mint ha eljátszom egy dráma főszerepét.”
Azt is hozzátette: „Nincs bennem félelem. Lelkesítő, az első perctől kezdve. Olyan emberekkel találkozom, olyan társaságokba kerülök, sok olyan élmény ér, ami megerősít, hogy ez az én utam, jófelé keresgélek.
(…) Nemrég tűnődtem el rajta, hogy azt tanítom: nem baj, ha hibázunk. Közben elkezdtem egyre jobban félni attól, nehogy elrontsak valamit a saját életemben. Vicces, hogy nem azt csinálom, amit fontosnak tartok. Úgyhogy most ezen vagyok” – szögezte le az alkotó.
A teljes interjú az Észak-Magyarországban olvasható.
Észak-Magyarország 2020.07.27 – 7. oldal