Ahogy korábban bejelentette, az Örkény Színházat létrehozó és 20 éven keresztül igazgató Mácsai Pál jelenlegi mandátumának lejárta után átadja a színházvezetői feladatait. Felkérésére Gáspár Máté készített ügyvezetői pályázatot, amelyben művészeti vezetőként a színház színész-rendezőjét Polgár Csabát, gazdasági vezetőként pedig a jelenleg is ezt a munkakört ellátó Bagi Andreát jelölte meg. A program az elmúlt két évtized eredményeit megőrizve megújító, XXI. századi városi színház modelljének kidolgozására tesz javaslatot és már olvasható az Örkény Színház honlapján.

Miután a koncepciót a szakmai bizottság 6 igen szavazattal 1 tartózkodás mellett támogatta, a Fővárosi Közgyűlés december 13-i ülésén Gáspár Mátét az Örkény István Színház Nonprofit Kft. ügyvezetőjének, 2025. március 1. napjától 2030. február 28. napjáig terjedő határozott időtartamra egyhangúlag megválasztotta.

Pályázatát az alábbiakban teljes terjedelmében elérhető: https://orkenyszinhaz.hu/hu/hirek/gaspar-mate-palyazata

Az új igazgató – aki korábban a Krétakör Színház, a Színház- és Filmművészeti Egyetem, a Budapesti Fesztiválzenekar és a Budapest Brand működtetésében vállalt vezető szerepet – Mácsai Pállal közösen készíti elő a 2024/25-ös átmeneti évadot.

„(…) A társulati formán, a repertoárszínházi játszásrenden és a híg színpadi irodalom elutasításán kívül három alapelvet jelölök meg, amelyek eljuttatták és megtartják a szakmai műhelyt abban a mezőben, ahol a jelenben helyet foglal.

Az első a színház fontosságába vetett meggyőződés. Tevékenységünk nem azért nélkülözhetetlen, mert képességeink és szenvedélyünk erre a pályára hívtak minket, hanem azért, mert azt valljuk, hogy annak, amit csinálunk, jelentékeny, mással nem helyettesíthető társadalmi haszna van.

Világérzékelésünk képernyőre tolódásának korában a színház mára szinte az egyetlen közösségi esemény, amelyben nézőjével olyasmi esik meg, amit életének más terepein jórészt elvesztett: szuverén belső képzete születik. Ez mágia, szellemi elmozdulás. A színház nem csak igényli ezt az ősi képességet, hanem létre is hozza. A színjáték során a néző fantáziája eredeti jogai szerint működik, szelleme mással nem helyettesíthető inspirációhoz jut. Ez a folyamat magyar nyelven zajlik, közösségi élményként, egy közéletében végzetesen megosztott közegben, jobb- és baloldaliakkal egyszerre, egy térben. Érzelmi síkon, a személyiség alaprétegeiben. A bázisban.

Második a művészet szabadságába vetett hit. Az elmúlt száz év négyötödében hazánkban kurzuskultúrák működtek; az a páratlan kulturális érték, ami született – zenében, irodalomban, színházban, filmen, képzőművészetben –, leginkább „annak ellenére” jött létre. A művészeteknek általában, és különösen a jelennel legélőbb kapcsolatban álló színházművészetnek minden, közönségét érintő és érdeklő kérdésre a konfliktusok egyenes megnevezésével és felmutatásával, nem tartózkodva a közéleti kérdésektől és a kritikai attitűdtől, szuverén világnézettel kell nyitottnak lennie. Ez hivatásunk alapjoga és kötelessége az antikvitás óta.

Harmadik a szakmai munka tisztelete. Nem csak arról van szó, hogy mindent mindig tisztességesen meg kell csinálni, hanem arról is, hogy a hagyományra és az újra egyszerre kell nyitottnak lenni, ami nem mást jelent, mint a folyamatos kételkedés kötelességét: mégpedig az újban is, és a régiben is, egyszerre. Ez nem éppen kényelmes, csak megkerülhetetlen. A színházi munka nem nyugalmas életet, konszolidált kedélyt jelent, hanem az önmeghaladásért folytatott folyamatos küzdelmet.

Egy művészeti alkotóműhely vezetésének átadása, különösen, ha a vezető annak alapításától irányítja azt, mély meggyőződésen alapuló döntést igényel.

E pályázati anyag megismerése mindenki számára láthatóvá teszi azt, amit elsőként megérezni és kimondani az én feladatom: hogy a változás időszerű. A színház, amelynek felépítése – nem egyedül, hanem kiváló munkatársak által – az elmúlt negyedszázadban életem centrumát jelentette, csak akkor nem fogja ismételni önmagát, csak akkor maradhat továbbra is dinamikus fejlődésben, akkor válaszolhat a jelen kérdéseire, ha megszokott működési mintáit a jövő írószereivel rajzolja újra.

A pályázat minden olyan elemét, amely a vezetés és a működés módjának megváltoztatását fejti ki, és ennyiben helyesen – és természetesen – az előző igazgatás módszerének kritikája is, lelkesedéssel olvasok, mert megerősít abban, hogy döntésem helyes: az Örkénynek, bármilyen is a jelenben, ha korszerű akar maradni, ha fejlődni akar, változásra van szüksége. Ez a színházi munka természete. Ennek a változásnak a szilárd elméleti alapvetésen és meggyőződésen alapuló koncepcióját látom ebben a pályázatban.

Jelen preambulummal deklarálom, hogy Gáspár Máté ügyvezető igazgatói pályázata a vezetésemmel létrejött Örkény István Színház működési elveinek kontinuitását, értékeinek fejlesztését, szakmai tevékenységnek a korszellemnek történő megfeleltetését dolgozza ki magas színvonalon. Gáspár Máté a művészigazgatói gyakorlat után menedzser-igazgatóként tervezi vezetni az intézményt. Ez az alakzat lehetővé teszi, hogy a színház minden alkotója ott működtesse kreativitását, ahol az a legjobban hasznosul. A pályázó személyisége, végzettsége, gyakorlata, ízlése és optikája garancia arra, hogy ez az út előre, az Örkény kvalitásainak fejlesztéséhez, hatókörének további tágításához vezet. A pályázat tartalma szakmailag alátámasztott és megvalósítható.”

„Megtisztelő meglepetésként ért a felkérés az Örkény Színházat létrehozó és 20 éven keresztül irányító Mácsai Páltól az ügyvezető igazgatói feladatkör továbbvitelére. Önmagában a gesztus nagyvonalúsága, az egyedi és páratlanul sikeres színházcsinálói életmű átadásának szándéka felkeltette bennem az érdeklődést, hiszen olyan ritka és mély bizalomról tanúskodik, ami azonnal intenzív önvizsgálatot váltott ki. Mik azok a tapasztalatok, tudások, képességek, amelyeket mozgósítanom kell, hogy megfeleljek az elvárásoknak? Milyen attitűddel, kapcsolatrendszerrel és gondolatisággal lépnék be egy ilyen helyzetbe, amely mélyen gyökeredzik a magyar színházi hagyományban, ugyanakkor tudatosan és aktívan reflektál mozgalmas jelenünkre? Mácsai kifejezett szándéka ugyanis nem csupán a kialakult praxis megóvva megőrzésére, hanem annak bátor átgondolására, indokolt esetben átalakítására irányul, annak érdekében, hogy az Örkény következő 20 évében is markáns, érvényes, közkedvelt szereplője legyen Budapest és az ország kulturális-művészeti életének.

A bizalom, az értékrendbeli egyezés és a változtatásra való felhatalmazás együttesen teremtették meg a valódi motivációt, hogy a színház kiváló csapatával, tehetséges és elhivatott vezetőivel közösen belevágjak a 2025-2030-as időszak megtervezésébe.

Bő negyedszázados szakmai pályafutásom során vezetőként mindig vagy új kezdeményezések elindításában vettem részt, vagy működő szervezetek, programok továbbfejlesztéséhez járultam hozzá. Nehezemre esne felidézni akár csak egyetlen időszakot is, amikor tétlenül ültem volna a készben, vagy rutin-szerűen morzsolgattam volna az unalmas hétköznapokat. Az innováció iránti igényem belülről fakad, ugyanakkor nem öncélú, hanem mindig az adott körülmények és lehetőségek összevetése alapján a legjobb teljesítmény, a maximális hatás elérését célozza. Ezt általában leegyszerűsítően „menedzsment szemléletnek” szokták nevezni, ám a nonprofit területen ennél jóval érzékenyebb megközelítésről és összetettebb gyakorlatról van szó, amely az anyagi ösztönzők és eredmény mellett a kulturális tőke és a társadalmi haszon gyarapítását is szolgálja.

Szerencsésnek tartom magam, hogy a munkavállalóként aktív elmúlt 25 évemben széleskörű szakmai tapasztalatokat szerezhettem a magán-, civil- és közszférában egyaránt.

Foglalkoztam projekt- és szervezetfejlesztéssel, stratégiai tervezéssel, kommunikációval és marketinggel, szponzorációval és forrásteremtéssel, pályázatírással és – elbírálással, közösségi és kisebbségi érdekérvényesítéssel, formális, informális és nem-formális oktatással, oktatásszervezéssel, színházi, zenei és összművészeti programkurációval; dolgoztam a médiában, a kultúrában, az akadémiában, a civiliádában és a filantrópiában; részt vettem hazai és nemzetközi együttműködési platformok kialakításában és működtetésében.

Az Örkény Színház igazgatása mindezek összegzésére és új keretbe foglalására adna alkalmat, egyúttal új kihívást is jelent, mivel ez lenne az első intézményvezetői megbízatásom. Rendkívül időszerűnek tartom megvizsgálni, hogyan alakul, miként alakítható a köztulajdonú városi színházak küldetése, működése és hatása az előttünk álló időszakban. Csupán a jelenlegi ciklusban több, önmagában is komoly megrázkódtatás érte a struktúrát, elég a fenntartói szerkezetváltásra, a pandémia okozta lezárásra, az energiaárak elszabadulására vagy a háborús konfliktusokra utalni. Ezek kezelése külön-külön is óriási, a korábbi rutinokat felülíró feladatokat keletkeztetett, együttesen pedig (kiegészítve az általános társadalmi- kulturális-gazdasági-politikai-technológiai és környezeti folyamatok óhatatlanul begyűrűző hatásaival) elemi erővel vetik fel a komplex értelemben vett fenntarthatóság kérdését.

Egyszerűen ezt úgy foglalnám össze: Milyen lesz a holnap városi színháza?

Mert értelemszerűen nem lehet olyan, amilyen a tegnapelőtté volt. Jelenlegi színházi struktúránk XIX. századi gyökerű, a közép-európai nemzeti-nyelvi öntudatra ébredés, a polgári fejlődés önreprezentációs törekvések, majd a később rárakódó kontrollált kommunista népművelési szándékok örököse. Döntően építészeti hagyaték, amely egy letűnt civilizációs korszak illúzióteremtő technikáinak szolgálatára jött létre, s amelyben kialakított működésmód teret nyitott a klasszikus művészszínházi törekvések kibontakoztatására. S habár minden elismerés megilleti azokat, akik ma tehetségüket, tapasztalataikat, energiáikat a működtetésére fordítják, ez leginkább az adott körülmények közötti megmaradást szolgálja; a jövőkép bizonytalan. Ambícióm ennek a víziónak a megalkotása és gyakorlatba ültetése, együttműködésben mindazokkal – a jelenlegi szervezeten belül és kívül –, akik látják ebben a fantáziát és érdemben szándékoznak hozzátenni.

Ez a korábbiaktól eltérő vezetői szerepfelfogást igényel és vetít előre. Mivel nincs professzionális színészi, rendezői hátterem és karrierem, az igazgatást nem az előadások elkészítésére és kijátszására fordított munkán felül, ahhoz képest pozícionálom. Ügyvezetőként minden erőmet az „ügyek” beazonosítására és végig vitelére, az alkotói szándékok, a társadalmi szükségletek, a kulturális küldetés és piaci realitások közötti mediációra, az optimális keretek kialakítására és karbantartására fordítanám. A pályázatban külön részt szentelek a vonatkozó elvek és eljárások leírására, mert meggyőződésem szerint színházkultúránk javát szolgálhatja a „leadership” szemlélet és praxis beemelése, szakmai presztízsének erősítése. Természetesen ez is csupán egy eszköz, egy kívánatos előfeltétel a valódi cél eléréséhez, ami a személyes horizonton jóval túlmutatóan, a közösség fejlődését szolgáló, transzformatív intézményi működésben bontakozhat ki.

A jelenlegihez hasonló zavaros, átmeneti időszakokban felértékelődik az intézmények státusza, amelyek a kiszámíthatatlannak tűnő körülmények között stabilitást sugároznak és referencia értékkel bírnak. Nagy felelősséggel jár a közfelhatalmazásból származó eszközök felhasználásáról, a közvetített üzenetekről dönteni. Az intézmény folyamatos és széles kört megszólító (üzemszerű) működéséhez elengedhetetlen a komfortos feltételek biztosítása, ám ez nem vezethet elkényelmesedéshez. Nem tekinthetünk rá úgy, mint Noé bárkájára, amely a kiválasztott, kiváltságos csoportok számára biztosítja a túlélést. Inkább lássuk benne a fároszt, amely messziről felismerhetően, rendíthetetlenül utat mutat, biztonságot sugároz, bevonz.

A következőkben részletesebben kifejtett programunk a színház belső, szervezeti rendjét és külső kapcsolódási stratégiáját egyaránt három jellegzetesség köré építi fel. A Nyitott Színház gondolata a részvétel, együttműködés és társadalmi relevancia pilléreire épül. A Tanuló Színház eszméjének meghonosítása az alkotókedv és tehetség folyamatos művelését, a jövő megalapozását szolgálja. A Fenntartható Színház elvárását pedig az erőforrásokkal felelősen gazdálkodás, az ökoszisztéma kapacitásainak reális felmérése és beosztása érdekében támasztjuk.

Az Örkény Színház kialakulása és megerősödése, színházi nyelvezetének kimunkálása, közösségi jelenlétének kiépítése, közönségbázisának kiszélesítése az elmúlt 20 év hazai kőszínházi történetének sikersztorija. Egyszerre szolgál mintaként, inspirációs forrásként és műhelyként újabb eljárások, formátumok kidolgozásához. A sokszínűségére büszke, a világ kihívásaival bátran szembenéző magyar főváros szívében az Örkényt a szabad és játékos szellem otthonaként, a párbeszéd és reflexió fórumaként, az összefüggések és kapcsolódások laboratóriumaként, a téttel bíró nyilvánosság kulturális köztereként kívánom megőrizni és továbbfejleszteni.”