„Egy 26 éve az utcán élő hajléktalan nővel hallottam riportot. Feltöltött és erőt adott ez a csodás asszony. Ezzel az estével szeretnék mindenkit maga fölé emelni” – mondja Szalai Kriszta, aki 5 napig saját bőrén is megtapasztalta milyen hajléktalannak lenni. Az ő tapasztalásait és Lakatosné Jutka életének történetét írta színpadra. Az online előadás most az asszony kunyhóból albérletbe való költözését is segíti.

Szalai Kriszta a darabról:

„A Maradjunk annyiban című darabomat egy 26 éve az utcán élő hölgy élettörténetéből írtam. Ebben a monodrámában természetesen a ’60-as évektől kezdve beszélek az intézetbe tett gyermekek sorsáról illetve a rendszerváltás eredményezte szegénység, hajléktalanság terjedéséről és persze egy csodálatosan erős asszonyról. A monodrámába persze beleírtam az általam megtapasztalt öt napos hajléktalanságom, utcán töltött időm történeteit. Többek között, ahogy átnéztek rajtam az emberek, ahogy egyik nap sem jutottam be a női hajléktalan szállóra. Az előadással célom erőt adni mindazoknak, akik a hétköznapokban, bár meleg otthonban élnek, mégis panaszkodnak, s nem találják az élet örömeit. Az előadás képességet ad az életigenlésre.”

Ajánló a darab elé:

„Azért vigyelek haza, hogy összepiszkítsd az ágyat?!” Ezt a választ kapta Zsefle Zsuzsanna az édesanyjától, amikor azt kérte tőle, vigye haza az intézetből. Alig volt hároméves, amikor elváltak a szülei. Anyja pedagógus, apja könyvelő volt, de az új kapcsolatban már nem kellett a szülőknek, sem ő, sem a bátyja. A stressztől éjszakánként bepisilő kislány a társai kegyetlen célpontjává vált az intézetben, nem csoda, hogy egyfolytában menekülhetnékje volt. Kezdődtek a szökdösések, az utcán attól félt, hogy megtalálják a rendőrök, az intézetben pedig attól, hogy megverik a társai.

14 évesen az apjánál keresett menedéket az egyik szökésekor, bár ne tette volna. – Megerőszakolt az apám. Sírva mentem az anyámhoz, aki csak annyit mondott: apád kurvája vagy. Visszamentem az intézetbe, rögtön kórházba vittek, apám ellen vizsgálat indult, hat év börtönre ítélték. Közel ötven évig soha, senkinek nem tudtam beszélni erről. Kriszta kellett hozzá – mondja könnybe lábadt szemmel a 64 éves nő, miközben Szalai Krisztára néz.

A véletlen hozta össze a színész, rendezővel, pontosabban egy rádióműsor. – Nem felejtem el azt a júliusii délutánt. Az autóban ültem, teljesen magával ragadott a beszélgetés, csak hallgattam ezt a hihetetlen élettörténetet. Elhatároztam, hogy megkeresem Jutkát és színdarabot írok az életéből. Így született a Maradjunk annyiban című darab.

Persze Jutka hányattatása nem fejeződött be 14 éves korában. A történtek után egyszer sem jutott eszébe, hogy megszökjön, az intézet igazgatójának köszönheti, hogy céljai lettek. Közgazdasági technikumba került, leérettségizett, férjhez ment. – Szerelem volt. Elhatároztam, hogy boldog leszek – mondja sziklaszilárdan. Nem tudhatta, hogy hét évvel idősebb férje nem csak alkoholista, hanem kegyetlenül agresszív is. Minden nap megverte, alig maradt olyan porcikája, amelyik ne törött volna el.

– Elmenni? Hová? És sokáig hittem abban, hogy megváltozik. Pláne amikor rózsacsokrokkal jött bocsánatot kérni. Anyagilag nem voltam ráutalva, a Lenin Kohászati Műveknél dolgoztam könyvelőként, de a lelkemet megsemmisítette. Kis nyuszi lettem mellette, pedig mindig azt mondták, a jég hátán is megélek. Ötször lettem terhes, és mind az ötször életképtelen, koraszülött fiúkat hoztam a világra. Mindegyiküket el kellett temetnem. Kiderült, hogy a sok veréstől már évekkel korábban megrepedt a méhfalam.

Nagy nehezen sikerült elmenekülnie a pokolból, kolléganői szereztek neki albérletet. Az OTP-nél helyezkedett el, jött egy új férfi az életébe, hozzáment feleségül. Úgy tűnt, sínre kerül minden, még egy szociális bérlakást is kiutaltak neki. De a férj testvére hitelt szeretett volna, fedezet nélkül, Jutka elintézte neki, pár hamis papír segítségével. A testvér nem fizette a részleteket, a 400 ezer forintból hirtelen 7 millió lett, fény derült a csalásra.

Jutkát két év két hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték csalásért. – A börtönirodára kerültem, a smasszerek közé. Tudták, mekkora balek voltam, jól bántak velem. 95’-ben szabadultam, addigra odalett a szociális bérlakás. Az anyósom szoba-konyhájába mehettem volna, inkább az utcát választottam. A férjem is jött velem. Az éhezés és a tél a legkegyetlenebb, meg tudni azt, hogy milyen megalázó helyzetben élsz. Mindig lehajtott fejjel jártam. Az utcán kemény törvények vannak, meg kell tanulni túlélni.

És ha ez még mindig nem lett volna elég a sorstól, 2002-ben rosszindulatú daganatot találtak Jutka méhében. Akkor már egy kis kunyhóban lakott a párjával, valaki befogadta őket az üresen álló telkére, és a terület gondozása fejében maradhattak. A műtét után Jutka további segítőkre talált, bejárónő lett egy családnál. Tizenhárom évig járt hozzájuk, de több család is megkereste. Egyre erősebb lett, csatlakozott a Város Mindenkié csoporthoz aktivistaként, hogy szót emeljen a hajléktalan és a lakásszegénységben élő emberek érdekeiért. – Lettek barátaim, azt éreztem, hogy szeretnek.

Közben tudomására jutott, hogy meghalt az anyja, de nincs, aki eltemesse. Jutka eltemette. Az apját egy szuterén lakásban érte a vég, az alkoholizmus vitte el. A bátyjával való kapcsolatának nem tett jót az intézet, eltávolodtak egymástól, egy véletlen során ismerte meg az unokaöccsét. De már volt értelme az életének. Elkezdett Élő Könyvtárazni, fiataloknak mesélt az életéről, lehetett tőle kérdezni is, tabuk nélkül. Még a Sziget Fesztiválra is meghívták, a külföldieknek tolmács fordította az előadását. Egy angol családot megrikatott az élettörténetével. Pedig arról nem is beszélt, hogy az apja megerőszakolta. Még a férjeinek sem mondta el. Anyja mondata egy életre, keményen a lelkébe vésődött. Évtizedeken át úgy érezte, ő a hibás apja tettéért.

– Mindenkinek megvan a maga traumája, és ha nem dolgozza föl, akkor egy életen át cipeli. Tudtam, hogy sokat fog segíteni Jutkán az előadás, ma már tud beszélni az apjáról. És azt is tudja, hogy nem ő tehet róla – mondja Kriszta, aki érezte, hogy ehhez a színdarabhoz nem elég, ha csak meghallgatja Jutka történetét, meg kell tapasztalnia, milyen az utcán élni.

A hajléktalanság nem idegen a számára, hetedik éve, minden december 27-én megszervezi a Blaha Lujza téren a Morzsa Napokat. Ennek lényege, hogy a karácsonyi lakomák után megmaradt ételekkel és persze újak sütésével, karácsonyi hangulatot teremtenek a hajléktalanoknak is, beszélgetnek velük, ünnepet varázsolnak. De ez most más volt. Hajléktalannak maszkírozta magát, és öt napra az utcára „költözött”.

– Alig fél nap alatt depressziós lettem, egyáltalán nem kellett maszk az arcomra. Ez az öt nap megmutatta, milyen reményvesztetten és kilátástalanul él a legtöbb hajléktalan. Az első két nap olyan mély depresszióba estem, azt hittem soha többet nem tudok visszakapaszkodni a társadalomba. Hogy megszüntem az emberek számára létezni, átnéztek rajtam, sodort lefelé. Ugyanakkor rájöttem, a többségi társadalom félelmét kell oldani, mert ez nem rosszaság, hanem a mit kezdjek még ezzel is félelme. Hiszem, hogy mindenki sokkal többre képes, hogy képesek vagyunk együtt tenni, hogy jobb társadalom legyünk – mondta Szalai Kriszta.

És valóban sokat változtatott Jutka életén az előadás. Nem csak színházban játszották a Maradjunk annyiban című darabot, középiskolákba is hívták őket.

Egyszer az előadás után egy gimnazista lány elárulta, hogy a nevelőapja őt is molesztálta. Nem ritka, hogy a fiúknak könnybe lábad a szemük, sok diáktól hallották már, hogy kötelezővé tennék az előadást.

Jutka 18 éve él a kis házban a párjával, de még mindig hajléktalannak tartja magát. Hat helyen dolgozik, részt vesz a közmunkaprogramban, és egy galéria takarítását is rá bízták. Mióta színdarab lett az életéből, nem csak a felszabadultság érzését tapasztalja meg, hanem sikerült megszabadulnia attól a rengeteg dühtől és indulattól, amit hosszú éveken át teherként cipelt.

Mindenhol ott van, hogy tanulság legyen az élete mások számára is: soha nem szabad feladni. Azt mondja, most van a legjobb időszak az életében, ilyen nyugodtan még sohasem élt. Amikor azt kérdezem, mikor volt igazán boldog, sokáig gondolkozik.

– Emlékszem, még pici lányként kaptam a nagymamától egy babát, az USA-ból hozták. Meg amikor Kriszta segítségével meg tudtam csináltatni az évek alatt kihullott fogaimat. Igen, ez a két alkalom az, amikor nagyon boldog voltam.

Írta és előadja: Szalai Kriszta

Az előadásban elhangzik: Erdős Virág dala

Időpont: 2021. május 16. 19:00 CEST

Helyszín: Eszinhaz.hu