Hegedűs D. Géza, az SZFE egykori rektorhelyettese, osztályvezető tanára búcsúzik az Ódry Színpadtól a HVG sorozatában.
“Lakatra zárt, kirabolt üres terek. Még a csönd is betiltva, leltárba véve, bedobozolva. (…) De a ház tudatalattija őrzi tanáraim, osztálytársaim, barátaim, növendékeim minden szavát, hangját, mozdulatát. Ódry Árpád nevét is, aki szerint: “A színpad nem fölösleges fényűzése a világnak, hanem lelki szüksége, ezért nem kell tartani attól, hogy valaha is megválik tőle.
[…] Ne higgyék azonban, hogy ez a tudat magában elegendő biztosítékot nyújt.
[…] Mi mindent kell magában hordania annak a színésznek, akit százféle ember százféle érzéssel hallgat?! Úgyszólván az egész világot.
[…] Üres lélekkel a színpadra lépni: csalás. És színház csak akkor kerül igazán válságba, amikor színészei nem éreznek magukban a közönséges megélhetésnél magasabb célokat.”
Ezek a mi szavaink is. A krédónk. A kiűzetés nem szétszóratás, hanem az újra kezdés potenciális lehetősége, együtt, az üres térben.”