Méhes László szakmáról, SZFE-ről: „Hatalmas tétnek érzem a színpadra lépést”
2021. szeptember 29., szerda 06:09
A Jászai Mari-díjas színész, csaknem húsz évig volt a Vígszínház tagja. Az elmúlt tíz évben azonban főként rendezőként működött, tavaly visszaszerződött a Víghez. Az idén 60 éves Méhes László a Vidnyánszky Attila vezetésével újjáalakuló Színház- és Filmművészeti Egyetemen is tanít. Az Origónak adott interjút, Sztankay Ádám kérdezte.
A teljes interjú ITT olvasható.
Méhes Lászlót elsőre felvették a Színművészetire. Ennek kapcsán elmondta: „Utólag visszagondolva: talán az segített, hogy a második fordulón volt egy srác, aki őrült jól játszotta a boogie woogie-t. Kicsit én is zongoráztam, elmentünk egy osztályterembe, elkezdtünk zenélni, közben jókat röhögtünk. Egyszer csak beesett oda az iskola titkára, Tiszeker Lajos, aki hosszú percek óta keresett, mert rám került a sor a felvételi bizottság előtt. Szaladtam vissza Tiszeker Lajossal, nem volt időm begörcsölni. Úgy állhattam a döntnökök elé, hogy teljesen önmagamat adtam. Szorongások, megfelelési kényszer nélkül. Ott dőlhetett el, hogy felvesznek.”
Mesteréről, Horvai Istvánról szólva elárulta: „Aki „horvaista” volt, abban általában kialakult az erős kontrolláló képesség. Amikor ezrek kiabálják, hogy amit csinál, az zseniális, akkor is érzi, hogy csalás van abban – ha van benne -, amit művel. Ez fordítva is igaz. Amikor azt mondják, hogy ez valami borzasztó, a Horvai-tanítványok többsége akkor is érzi, hogy volt – ha volt – két hiteles perce. Megtanított ráhelyezni önmagunkat egy tűpontos mérlegre.”
2010 júliusától 2011 márciusáig igazgatta a József Attila Színházat, úgy távozott az igazgatói posztról, hogy lemondott a távozása esetén jogszerűen járó sokmilliós összegről: „Nyilvánvaló volt, hogy a kultúrpolitika szándéka szerint – ellentétben a saját elképzelésemmel – megváltozik majd a színház strukturális működése. Konkrétan megszűnnek a státuszok, a négyszázezres fizetések, amelyek után ki vannak fizetve a járulékok. Úgy véltem: az nem lehet, hogy miközben mások számára nehezebb lesz az élet, én nyerek tizenkét milliót a ‘bolton'” – fejtette ki Méhes László.
A kérdésre, színészként milyen a viszonya a közönséggel, mennyiben jelent inspirációt, elárulta: „A színház számomra mindig a próbák mámorát jelentette. Amíg fiatal voltam, addig persze vágytam rá, hogy a közönség elé kerülve hassak rájuk, kommunikáljak velük a szerepen keresztül. Ám ahogy kezd elhasználódni az ember idegrendszere, egyre jobban elkezd félni tőlük. Nem picit, hanem nagyon. (…) Nem premierlázról van szó. Ha látná az ezerkettőszázhuszonnyolcadik Dzsungel könyve előadásán, hogy miként, milyen szorongva lépek színpadra, akkor megszakadna a nevetéstől. (…) Hatalmas tétnek érzem a színpadra lépést.”
Tavaly színészként szerződött vissza a Vígszínházba, amelynek korábban csaknem húsz évig volt a tagja: „A stressz csak az egyik ok, amiért változtatok az eddigi évek gyakorlatán, amikor egyik rendezést vállaltam a másik után. Az ötvenedik évtizedem vége felé, a vidéki munkáim során szükségképpen megtörtént, hogy feküdtem az ágyon egy szellős berendezésű vendégszobában, mellettem a cuccaim egy utazótáskában, és felvetődött bennem a gondolat: otthon van a családom, akkor én mit keresek itt? (…) Két dolgom van most: a Vígszínház és tanítás a Színművészeti Egyetemen.”
Az SZFE ügyéről szólva kifejtette: „Nem szívesen kommentálom a politikai csatározást. Nekem az életem a tanítás. Számomra az egyetem az a színtér, ahol – meggyőződésem szerint – komoly értéket tudok hozzáadni fiatal emberek későbbi, szakmabeli létezéséhez. Miért ne tegyem? (…) Korábban is tanítottam már – csaknem tizenöt évig – a főiskolán, amely feladatomat a rendszeres vidéki munkáim miatt kellett feladnom. Ám főiskolai tanárként éltem már meg olyan időszakokat, amikor kiábrándító volt a jelentkezők összetétel. Most inspiráló.”