A Színház- és Filmművészeti Egyetemet szeptember elsején elfoglalták az arra legilletlékesebbek: az egyetem polgárai. Az SZFE Hallgatói Önkormányzatának két tagjával, Podlovics Laurával és Kabdebon Dominikkal beszélgetett tartalmi partnerünk, a Pótszékfoglaló.

Hogy vagytok Lenin-fiúk, Lenin-lányok?

Lalu: Egyszerűen szólva: nem is tudom, mit lehetne még válaszolni az ilyen politikai mocskolódásokra, ahogy azt se tudom, hogyan lehetne még egyértelműbben elmondani azt, hogy nem akarunk „oldalakban” gondolkodni.

Dominik: Nem érzem magam Lenin-fiúnak vagy bármi hasonlónak. Próbálok önmagam lenni ebben a sztoriban. Felnőtt embernek érzem magam, aki egyetemre jár, egy olyan egyetemre, amelyikkel éppen most ez történik.

Annak a bizonyos, augusztus végi egyetemfoglalásról tartott szavazásnak és az azzal „ellentétes történéseknek” mi a valóságalapja?

Lalu: Az egyetemfoglalás gondolata már régóta beszédtéma volt köztünk, majd amikor nyilvánossá vált a kuratórium névsora, még intenzívebben kezdtünk beszélgetni a lehetőségeinkről, és ilyenkor az egyetemfoglalást, mint a követeléseink eléréséhez szükséges lehetséges eszközt is körbejártuk. Tudtuk, hogy őrséget kell állítanunk, tisztában voltunk azzal, hogy egyszerre sokunknak kell majd bent tartózkodni, ám azt, hogy egészében ez majd hogyan is fog kinézni, azt nem. Ez mindannyiunk számára új tapasztalás, rengeteget tanulunk belőle.

…és hogyan néz ki mindez a gyakorlatban, tényleg?

Lalu: Sokunkban azért is volt bizonytalanság, mert az előbb említettek miatt el se tudtuk képzelni egy ilyen egyetemfoglalás mindennapjait. Azt azért tudtuk, demonstrációkat szervező tapasztalatainkból is, hogy ha ez az egyetemfoglalás megvalósul, akkor az majd organikusan fogja szervezni magát. Augusztus 31-én szembe kellett néznünk azzal, hogy az egyetemi autonómia megszűnt, mindenki tudta és érezte, hogy cselekednünk kell. Az egyetem elfoglalása volt az a drasztikus lépés, mely segít minket céljaink elérésében és követeléseink érvényesítésében. Aznap éjjel nem páran voltunk, hanem csurig volt az Ódry Színpad!!

…és nem úgy történt akkor, hogy azon a csurig tele lévő Ódry Színpadon öt ember akart egyetemet foglalni, és mindenki más lebeszélte őket, kézzel-lábbal – az a sok, Ódry-t csurig megtöltő ember -, de hát nem sikerült?

Lalu: Ha ezt az ember megpróbálja elképzelni, akkor azonnal belátja, hogy  lehetetlen, hogy ez így történt. Az a döntés ott, akkor egy nagyon nagy egység eredőjeként született. Valami olyan, amiről tudtuk, hogy mindnyájan bele tudunk és akarunk állni.

Dominik: Egy egyetemfoglalásnak nem igazán vannak előre megírt forgatókönyvei, az valami olyan, ami percről percre alakul, valami, ami percről percre változik, és mi arra törekszünk, hogy letapogassuk, épp mi is az, amit mi hallgatók együtt akarunk. Ez folyamatos, pillanatról pillanatra készülő röntgenfelvétel a hallgatói közhangulatról, mert hiszen ez egy folyamatosan változó valami. Ezt csak egységesen, egyértelmű akarat mentén lehet csinálni. Ami az egyik pillanatban még nem egyértelmű, az a következő pillanatban majd azzá lesz: kimondhatóvá és megvalósíthatóvá. Ez az egyetemfoglalás abban a pillanatban kimondható és megcselekedhető volt – ott és akkor.

Az ott és akkor  óta  eltelt két hétben hogyan alakult, alakul ez az egyetemfoglalás a piros-fehér szalagkordon mögött?

Lalu: Továbbra is percről percre alakul – ez az egyik varázsa, ez a spontaneitás -, miközben persze rengeteg szervezés van mögötte. Azonnal felállt egy folyamatosan rotálódó őrség, és megteremtettük a döntéshozó szervünket: a fórumot. Ezek a fórumok nagyon komoly előkészülettel, moderátorokkal, különböző munkacsoportok mentén próbálják igazgatni itt a mindennapokat. Van munkacsoport, amelyik rendkívüli kurzusok megszervezésével, van, amelyik az adományok rendszerezésével, a járványügyi intézkedések betartatásával, van, amelyik a további akciók szervezésével, az érdekérvényesítés későbbi lehetőségeivel, módjaival foglalkozik.©Szokodi Bea

Ezeken a fórumokon rajtatok kívül esetleg „külsős” vagy a „másik oldal” képviselői is jelen vannak?

Dominik: Az egyetemfoglalás pillanatában az a szabály lépett életbe, hogy az épületbe csak egyetemi polgárok jöhetnek be, a hallgatói fórumokra pedig csak aktív státuszú hallgatók.

Ezt a kísérleti tanköztársaságot a gyakorlatban hogyan képzeljük el?

Lalu: Amiben mi, hallgatók, tökéletesen egyetértünk, az az, hogy tanulni akarunk! Az elmúlt hetekben szünet nélkül folyamatosan ezen agyaltunk, hogy hogyan tudunk egyszerre szabadon tanulni és a követeléseinkért küzdeni, az ellenállást fenntartani. Ez a kísérleti tanköztársaság egyrészt azért alakult, hogy a tanulás a következőkben se tűnjön el az életünkből, másrészt, hogy azokat a művészi képességeket, melyeket kaptunk,  és amelyekkel rendelkezünk, azokat hogyan is tudjuk a kiállásunkban használni? Hogyan tudunk ezekben fejlődni az oktatóinkkal közösen, hisz a művészet feladata az is, hogy folyamatosan reflektáljon arra, amiben élünk. Ezt most, itt kell alkalmazni – azt hiszem, mindehhez a tanköztársaság  nagyon jó eszköz.

Hogyan hat rátok az a nagy és hosszú hagyományokra visszatekintő skatulyázás, amely titeket ér nap nap után? Nyomasztólag? Termékenyítőleg?

Dominik: Erre az embernek többféle taktikája  lehet: van, amikor nagyon dühös leszel tőle, van, amikor teljesen közömbös vagy velük szemben. Mi az ügyünkért akarunk kiállni, nem politikai vagy sajtóhadjáratot vívni. Megpróbálom ettől a polarizáltságtól függetleníteni magam, és pusztán a célra koncentrálni! Legtöbbször az a baj, hogy ebben a hangzavarban kezd ez a cél elveszni, mert sokszor nem jut el az emberekig az, hogy mi pontosan mi mellett, miért és hogyan is állunk ki. Sokan elkezdenek relativizálni: „mert az egyik ezt csinálta, amire pedig a másik így reagált”. Pedig ez itt teljesen tiszta helyzet: van egy egyetem, aminek volt egy szenátusa, amely szenátust megfosztották a jogköreitől, ezáltal az intézményt megfosztották az autonómiájától. Mindketten szenátusi tagok voltunk egyébként, és szeptember elején lemondtunk mi is a tagságunkról. Egészen tiszta sor: elvonták a szenátus jogköreit, amiket szeretnénk visszakapni, mert azok garantálták az egyetem egyébként elidegeníthetetlen önrendelkezését. Így szerintem egyikünk sem érzi azt, hogy egy ilyen asztalnál egyenrangú felek lennénk. Megfosztottak minket a jogainktól.©Szokodi Bea

Lalu:…olyan ez a helyzet, mint az a nagyon beszédes és szomorú karikatúra, amelyen térdel az egyik fél a másik nyakán, miközben a térdelő értetlenkedve mondja: …-“de hát nem akar velem párbeszédet folytatni?!” Pont tegnap kerestem vissza a levelezéseket májusig, melyekben a szenátus bombázza a kérdéseivel a minisztériumot az átállással kapcsolatban. Ezekre a hosszas, részletekbe menő kérdésekre rövid telefonhívások voltak a válaszok: minden rendben lesz, ne aggódjunk, egyeztetni fognak velünk! Természetesen ez nem történt meg, azóta sem. A mi részünkről ezzel szemben nagyon fontos a transzparencia. Semmilyen titkos, hátsó, mögöttes szándék nincs a küzdelmünkben: az egyetemünk önrendelkezését szeretnénk biztosítani, és tanulni azt, amit hivatásunknak választottunk. Sajnos a közbeszéd is becsatornázódott a meglévő kultúrharcba, a milliónyi támogató komment mellett a HÖK fb-oldalán is megjelentek olyan hangok, amik a szakmánkat ócsárolják, javasolva, hogy keressünk magunknak inkább valami „piacképes” állást. Ezek persze elkeserítenek, de emellett erőt is adnak ahhoz, hogy mi ne így akarjunk felnőni, és egészen más narratívákban gondolkodjunk.

A teljes interjú ITT olvasható.