Sándor Iván József Attila-, Márai Sándor- és Kossuth-díjas író, kritikus, esszéista fordul nyílt levélben Vidnyánszky Attilához.
„…bontakozik az élet és meggyőződés ereje melyet kultúrának nevezünk és amely a szabad alkotás, szabad munka terméke” /Albert Camus/
Ismerem az Ön pályáját, nem ismerheti az enyémet: kilencven évem alatt több diktatúrát éltem át.
Írói pályám mellett három és fél évtizedig /Kosztolányi Dezső szavaival: „Munkámhoz tartozott, hogy színházi előadásokról is írok”/ színházi lapot is szerkesztettem.
Kérdéseket teszek fel:
1. Miért fontosabb Önnek, mint alkotóművésznek a hatalmi utasításoknak megfelelni, mint a világszerte legnagyobb színházi alkotóknak /Robert Wilson, Peter Brook és sok másoknak/ az SZEF, a szabad alkotás melletti kiállása?
2. Gondolt-e arra, hogy – természetesen egészen más históriai körülmények között – az 1957-es Albert Camus Nyilatkozatnak /a mottómban idézett/ mondatai ma is időszerűek?
3. Ismeri-e mint az Illyés Gyuláról elnevezett egykori színháza igazgatója Illyés Gyula korszakokon át időszerű szavait: „Hírünk a világban riasztó…” /Magyar Csillag-1943/?
4. Gondol-e arra, vajon nem volna-e jobb a jelenbeli és jövőbeli művészi-pályája érdekében, ha visszatérne ifjúsága eszményeihez és ahelyett, hogy szomorú részt vállal a szabadság, a kultúra elleni diktátumokban képességeit olyan Nemzeti Színház vezetésére fordítaná, amelyet a világnagyságok is a mai tiltakozásuk helyett elismeréssel figyelnek, s így nem fekete betűkkel írná be a nevét a magyar színháztörténet lapjaira?
Sándor Iván
Fotó: Sándor Iván (Kortárs Online)