„Mindig a társadalmi igazságosságért szállt síkra” – Tompa Andrea írt Lengyel Annáról

Tompa Andrea kritikus, a Színház folyóirat munkatársa, egykori főszerkesztője a Színház.net oldalán tette közzé sorait a napokban elhunyt Lengyel Anna dramaturg-műfordítóról, a PanoDráma alapítójáról.

A teljes írást ITT olvashatja.

„(…) A Panodráma a dokumentarizmus, azon belül a verbatim színház meghonosítója, ám hogy nem tört nagyobb utat magának ez a műfaj, már nem Annán és a csoport munkáin múlott. (…)

Itt van tehát egy szellemi örökség is, ami elvitathatatlanul Lengyel Anna nevéhez kötődik. Hogy ennek mennyi tere nyílik ma Magyarországon, az már az utókoron múlik.

Amikor utoljára beszéltünk telefonon, azon nevettük, keseregtünk és dühöngtünk, továbbszőve, hogy Anna színházi életműve nem elég jelentős a saját szemében, hogy vannak színháziak, akik még mindig nem látnak őbenne mást, mint egy angolul és németül kiválóan beszélő tolmácsot. Ezerszer hallottam saját fülemmel is, milyen lenyűgözően tudta ezeket a nyelveket. De hát ennél sokkal többet tett. Ám eszembe jutott néhány női színházi alkotó, akik még mindig nem egyenrangú társai a férfi rendezőknek, társulatvezetőknek, hanem „csak” ügyes dramaturgok. Anna a saját jogán, nőként, a független színház szenvedélyes harcosaként, mindig a társadalmi igazságosságért szállt síkra, néha olyan erővel és elszántsággal, hogy energiáival másokat elsodort. „Van bennem népnevelői indulat”, mondta egy beszélgetésben, és ezt az indulatot egyre nagyobb szeretettel tudta szabadjára engedni.

Rettentően tudott küzdeni, vitatkozni, ám az elmúlt évtizedben, ahogy megtalálta vagy inkább létrehozta saját színházi közegét, egyre kevésbé küzdött emberekkel, egyre inkább küzdött emberekért, és valamiféle igazságért, amiben mindig nagyon tudott hinni. Valahol máshol, messzi földrészeken, mert bejárta a fél világot, vagy otthon, a szülőktől, nem tudom, olyan levegőt szívott magába, ami mindig frissnek hatott: annak a tudását és akarását, hogyan lehet jobb világot teremteni. Elnyomottaknak, nőknek, cigányoknak, rákbetegséggel küzdőknek.”

A teljes írást ITT olvashatja.

Fotó: Reviczky Zsolt