Kevés színésznőről lehet elmondani, hogy Valéria Koch-díjat kapott. Ezt a német nemzetiségi területen folytatott kiemelkedő munkásságért adományozzák, amelyben Holczinger Szandra, a József Attila Színház fiatal művésze élen jár. Dráma, vígjáték, musical: mind szerepelnek a repertoárján, legutóbb pedig egy különleges mini sorozat főszerepét alakította.
Sváb lány vagy?
Bakonyszücsről, egy 300 fős német nemzetiségű, – a köznyelvben svábnak mondott – kis faluból származom. Apai ágon minden felmenőm ott élt, a nagymamám bajor-osztrák dialektust beszél. Olyan környezetből jövök, ahol a helyi kultúra, a hagyományok, a nyelv, a vallás formálja az embert. Német nemzetiségi iskolákban kezdtem a tanulmányaimat, és kiskoromtól versenyszerűen atletizáltam. Azt gondoltam, hogy a nyelvészet és a sport lesz a jövőm, de egy baleset során módosultak a terveim.
Hogyan keveredtél a színház közelébe?
Mozgékony voltam, szerettem énekelni, táncolni, úgyhogy a szüleim hét éves koromban beírattak a pápai musical stúdióba. Később a komolyzenére váltottam: zeneiskolába jártam, ahol hét éven át zongorázni tanultam, majd magánének szakon folytattam a zenei tanulmányaimat Veszprémben. Az irodalom és a zene szeretete a színházvilág iránti vonzalomban összpontosult. A gimnáziumi éveim alatt minden bérletre jártam, ami csak létezett a veszprémi színházakban, mindeközben különféle zenekarokban énekeltem. Miller Zoltán egy nyári musical tábor végén megerősített abban, hogy érdemes lenne a színjátszással foglalkoznom, így elkezdtem utánanézni, merre lehetne ezzel kapcsolatban továbbtanulni. Igazán nagy előrelépés az volt ebbe az irányba, amikor a középiskolai magyar tanárom megrendezte az Anna Frank naplóját és én játszhattam benne a címszerepet.
A középiskola után merre vitt az utad?
Germanisztika-német nemzetiségi szakra jelentkeztem a bölcsészkarra, hogy a német nyelvjárásokkal kapcsolatban több tudást szerezzek. A nyelvészet mellett azonban a színészet is nagyon érdekelt, így elmentem Gór Nagy Mária színitanodájába felvételizni. Meglepődtem, mert Mari az első kör után azt mondta, hogy a következő fordulóra nem kell jönnöm, mert mindenképp szeretne felvenni. Hirtelen nem tudtam, mit tegyek, hiszen az egyetemre is bejutottam. A szüleimmel végül úgy döntöttünk: kezdjem el a színészt szakot, viszont azt kérték: e mellett legyen egy „földi” szakmám is. A tanoda mellett levelező tagozaton elvégeztem a német nemzetiségi óvodapedagógus szakot. Később az ELTE germanisztika-német nemzetiségi BA, azután német nemzetiségi nyelv és irodalom MA szakán szereztem diplomát. Mindig volt bennem egy kettősség: a színészet és a nyelvészet iránti vonzalom. Sokan mondták, hogy egyszer majd választanom kell, melyiket viszem tovább, de nagyon örülök, hogy nem így lett: mai napig mindkettővel foglalkozom.
Hogyan kerültél a József Attila Színházba?
Két számomra fontos mester volt a tanodában: az egyik, Gyöngyösi Tamás, aki a kontúrfizikai színház világába vezetett be minket. A tánc nyelvén, próza nélkül meséltünk történeteket. Olyan mozgásszínházról beszélek, amely nem veszélytelen. Sokat és komolyan tréningeztünk, és mivel számomra a sport ismerős terület volt, nagyon élveztem az órákat és az előadásokat. Mai napig abból táplálkozom a színpadon, amit ott tanultam. A másik mesterem, akitől sok jelentős szerepet kaptam: Márkó Eszter színészmesterség tanár. Ő akkor, vagyis 2013-ban a József Attila Színházban játszott és megemlítette, hogy kellene oda egy fiatal lány az akkor debütáló Munkácsy, a festőfejedelem című musicalbe. Így kerültem oda egy hölgy szerepébe, azóta ott játszom és anyaszínházamként tekintek rá. Évente két-három új darabban szerepelek, mindenféle műfajban van lehetőségem megmutatkozni.
Jó sok munka lehet mindebben, amit elmesélsz.
Úgy állok az élethez, hogy ha vannak lehetőségek, azokkal próbálok élni és a maximumot kihozni magamból. Csak így tudok viszonyulni a feladataimhoz, ilyen típusú ember vagyok. Az egyetemen nem megtanultam, hanem túltanultam a vizsgaanyagokat. Nem tartom magam strébernek, csupán soha semmilyen helyzetben nem engedtem meg magamnak, hogy az izgalom miatt leblokkoljak. Annyit készülök, hogy az agyam bármely stresszes helyzetben kapcsolni tudjon. A színházi rendelkezőpróbákra is úgy szeretek menni, hogy nagyjából kívülről tudjam mondani a szöveget: ez nagy szabadságot ad nekem. Rengeteget tanultam az elmúlt években, előre meg kellett terveznem a napjaimat, hogy minden beleférjen. Gondolkodtam a doktori iskolán is, de most nem vágtam bele.
Nem csodálom, elvégre az anyaszínházad sok szereppel bíz meg: legutóbb a „Társulat a vesztegzár idején” című minisorozat főszerepét alakítottad.
A járvány második hullámának idején Nemcsák Károly, a József Attila Színház igazgatója több kollégám mellett engem is állományba helyezett. Ilyen nehéz időszakban ez különösen nagy dolog, mert anyagi biztonságot ad. Folyamatosan bejárunk a színházba és különféle képzéseken veszünk részt, amelyek abban nyújtanak lehetőséget, hogy mind mentálisan, mind fizikailag szinten tartsuk magunkat. Amíg a járványügyi korlátozások nem teszik lehetővé, hogy játsszunk, ilyen módon dolgozunk a színház falai között, természetesen minden óvintézkedést betartva. Különböző ötletek születtek ez idő alatt, ilyen volt, hogy forgassunk sorozatot. A produkciót Horváth Péter írta és rendezte, műfaját tekintve álomszerű történet valóságos elemekkel. Minden szereplő saját magát alakítja, de nem teljesen a realitás talaján zajlik a cselekmény. Az én karakterem az egyetlen fiktív személy: lelkes, naiv lányt játszom, aki színésznő szeretne lenni, és mindent feladva nekifut az álmainak. A színház kulisszái mögött különböző színészegyéniségekkel találkozik, akik elmondják a véleményüket a szakmáról, befogadják maguk közé, terelgetik az útját. Ez a sorozat lehetőséget ad a nézőknek a társulat, a háttérdolgozók és a különböző repertoáron futó előadások megismerése. Öt rész, amelynek mindegyikében más előadás adja a tematikát: így például a „Vesztegzár a Grand Hotelben”, a „Macskafogó”, „A király beszéde”, a „Feketeszárú cseresznye”, vagy a „Shirley Valentine” Vándor Éva szereplésével.
Egy másik filmben – amely körbe utazta gyakorlatilag az egész világot és sikert sikerre halmozott –nagyon is önmagadat alakítottad, már ami a származásodat illeti.
Az Örök tél című filmben egy elhurcolt sváb nőt játszottam. Szász Attila rendező által végre világszerte eljutott a málenkij robot szörnyűsége. Személyes érintettségem van a témában: az őseim átélték a svábok kollektív bűnösségének bélyegét. A nagyszüleimet kitelepítették a saját házukból, amelyet később vissza kellett vásárolniuk, hogy újra ott lakhassanak. Szívszorongató volt ilyen származással eljátszani azt, amiről annyit meséltek az idősek a falumban, és amiről oly sokat tanultam a germanisztika szakon. Római katolikus vagyok. Sok régi sváb imát, éneket ismerek, Attila jó néhányat felmondatott velem, helyenként a film aláfestéseként ezeket lehet hallani. Az énekek közül az a népdal lett végül a főcímdal, amelyet a falumban gyűjtöttem kitelepítés témájában, majd feldolgoztam és felénekeltem.
Mire készülsz a jövőben?
Most, hogy a színházi előadások szünetelnek, több időm van esténként újra beleásni magam néprajzi, nyelvészeti kutatási munkákba. Egy történelmi kutatások terén tapasztalt fiatalemberrel: Wágenhoffer Gergellyel egy kétnyelvű helytörténeti-néprajzi könyvet állítunk össze Bakonyszücsről. Évek óta publikálok a témában és annyi anyag áll a rendelkezésemre, hogy szeretném az őseimtől örökölt dialektust, kultúrát, hagyományokat továbbadni és megörökíteni. Nem könnyű feladat, mert hatalmas témákat járunk körbe és személyes élményekből is dolgozunk. Interjúalanyokat keresünk, fotókat, történeteket gyűjtünk, nem csak a most élőktől, hanem az elszármazottaktól is.
Mit lehet tudni a magánéletedről?
A férjem hozzám hasonlóan Veszprém megyéből származik, technológiai vezető egy fejlesztő cégnél. Támogatja a munkámat, az a szerencsém, hogy ugyanúgy szereti a színházat, ahogyan én. Gimnazista voltam, amikor megismerkedtünk, ugyanahhoz a tanárnőhöz jártunk magánénekre, de csupán baráti viszony volt köztünk. Több év elteltével eljött megnézni az előadásaimat Budapesten, elhívott randizni, így szerettünk egymásba. Gyakran hazajárunk Veszprém megyébe, vidéken nőttünk fel és továbbra is vidéki embereknek tartjuk magunkat, de az életünket most már a fővárosban képzeljük el. Szeretünk síelni, filmezni, korcsolyázni, kirándulni. Már a kapcsolatunk elején megbeszéltük, hogy tárgyi ajándékok helyett – mivel számunkra az egymással eltöltött idő értékesebb- közös utazásokat tervezünk. Sokfelé jártunk már együtt, szenvedélyünk a világ felfedezése. Ahogy lehet, felkapjuk a hátizsákunkat és megyünk.
Szerző: GKT