Az elmúlt hónapokban az is megismerte Molnár Áront, akit nem érdekelnek a közügyek és nem jár színházba. A Sztárbox győztese nem csak közkedvelt és sikeres színész, hanem környezetvédelmi és társadalmi ügyekkel foglalkozó aktivista is. A noÁr mozgalom és a független Loupe Színházi Társulás alapítója a GLAMOUR.hu-nak nyilatkozott.
Arról szólva, milyen gyerekkora volt, Molnár Áron elárulta, Szerbiából, Újvidékről származik: “Amikor a délszláv háború elkezdődött a családom átköltözött Magyarországra. Ekkor négyéves voltam. Fantasztikus nevelést kaptam. Édesapám gyógytornász, édesanyám pszichológus. „Ép testben ép lélek” – mi ebben a mentalistásban nevelkedtünk. Nagyon figyeltek ránk, szerencsés gyerekkorom volt. Szeretetben felnőni nagyon más, mint anélkül, és ezért hálás vagyok a szüleimnek. Amikor én és a tesóm, Imola igazságtalansággal találkoztunk, mindig kiálltunk ezekben a helyzetekben, mert ezt a mentalitást hoztuk otthonról.”
Molnár Áront arról is faggatták, hogy szókimondása miatt nem félti-e az egzisztenciáját: “Nekem fontosabb, hogy tükörbe tudjak nézni. Szembe szállok és tovább lépek, ha nem tetszik valami, ha igazságtalanságot érzek. Emlékszem, hogy inkább eljöttem a Vígszínházból, amikor már nem lehetett bírni a hatalommal való visszaélése miatt Eszenyi Enikővel. A nullába léptem át inkább, pedig fix fizetésem volt előtte, amit nyáron is kaptam. Mégis fontosabb volt, hogy ne egy mérgező közegben éljek, és ha már a harcomat nem tudtam megvívni, akkor inkább tovább álltam. (…) Amikor a következő generáció megkérdezi, hogy érdemes-e a rosszat elhagyni, akkor hittel tudom mondani, hogy szállj ki belőle, mindig van más lehetőség. Annál, hogy ki tudom-e fizetni a rezsimet, sokkal jobban aggódom azért, hogy mi lesz ezzel az országgal.”
A színész azt is elárulta, soha nem tudnék már egy kőszínházi társulat tagja lenni: “A szabadúszó lét egyáltalán nem visel meg, ez a lételemem. Alapítottunk egy független formációt, a Loupe Színházi Társulást, ami azért fantasztikus, mert független az államtól, a rendszertől, nem pályázunk állami pénzre. Egy olyan fiatal csapat, akik kompromisszumok nélkül akarnak alkotni. Hozzájuk tartozom, a társaság jövője, az új előadások színpadra állítása lett a szenvedélyem. Szerettünk volna egy olyan közeget alkotni, ahol szabadon és függetlenül tudjuk használni a művészetnek az erejét arra, hogy egy szabad és nyitott országban éljünk. Szeretetben, figyelemben és szabadon akarunk dolgozni.”