Anyai ösztönzésre közgazdasági technikumot végzett Szegeden, majd elsőre felvételt nyert a Színművészetire. „Ne izguljon, magának végig kell ennie az étlapot, hogy megkapja a desszertet” – e szavakkal biztatta mesterségtanára, Pártos Géza. Molnár Piroskát a HVG kérdezte.

A HVG interjújából:

Élet-nagytakarítás címmel beszélgetős könyv jelenik meg a 75. születésnapjára Bíró Kriszta tollából. A kérdésre, milyen területen végezte a legalaposabb takarítást, Molnár Piroska azt felelte: ‘Úgy indult, hogy a szőnyeg alatt is söprök, de ahogy egyre beljebb haladtunk, azt éreztem, ez se, meg az se tartozik a nyilvánosságra. Azt hiszem, végül csak a pormacskáktól szabadultam meg.”

Sok helyen nyilatkozott arról, hogy nem vállal új szerepeket. Erről szólva kifejtette: “A telt házzal futó tizenkét előadásomat tovább játszom. Nem hagynám cserben sem a kollégákat, sem a színházakat. A belső szemeimmel már láttam, hogy nem vállalok új szerepet, illetve kizárólag olyat, amiben a lábamra nincs szükség, csak a fejemre. Erre megkínáltak egyszerre kettővel is, Alföldi egy monológgal az Átriumban, Vecsei H. Miklós A két pápa apácájával a Rózsavölgyi Szalonban.”

A kérdésre, könnyű-e visszaélni a jóhiszeműségével, azt felelte: “Nem tudnak visszaélni, mert elég kemény vagyok, meg bizonyos fokig önző is. Mindig kiiktattam az életemből mindazokat a gátló tényezőket, akár embereket is, amik megakadályozzák, hogy a munkámban ezer százalékig jelen legyek. (…) A hivatásom az első. Amennyit az ember odaad a pályának, dekára pontosan annyit is kap vissza. Mindent odaadtam, és mindent vissza is kaptam.”

Kaposvár, Katona és a Nemzeti után a Tháliában kötött ki. Erról úgy nyilatkozott: “Vidnyánszky felajánlotta, hogy maradjak. „Ahol maga van, az a színház” – mondta, amitől kicsit meghatódtam. De már az előző évben, a Thália megalakulásakor hívtak Bereményiék. (…) A Tháliában a tenyerükön hordanak. Jobb szeretem, ha művészi bútort kell faragnom, de egy asztalt is megcsinálok úgy, hogy biztosan álljon a lábán. Nem vetem meg az iparosmunkát.”

Most éppen a Színművészeti körül zajló történések aggasztják: “Tavaly én is részt vettem a színésznőkkel közös éneklésen az egyetem autonómiájáért. Egyszerűen nem értem, hogy nem látják a döntéshozók, milyen értékalapú képzés zajlik ott. Ha az a kimenetele a modellváltásnak, hogy mellőzzék, megsemmisítsék azokat a tanárokat, akik remekül végzik a dolgukat, azt nem tudom elfogadni.”

A teljes interjú a HVG-ben olvasható.
HVG 2020.07.23 – 58. oldal