“Mondat közepén halt meg – nem szó szerint, hanem minden értelemben. Ránk marad, hogy összerakjuk a mondat másik felét – van miből válogatni” – írja Csáki Judit a Jelen oldalán.
A teljes írást ANNA (1969-2021) címmel ITT érheti el.
Lehetséges, hogy ennek a lapnak az olvasói közt vannak, akik nem tudják, ki volt Lengyel Anna. Dramaturg. Tudják, a dramaturg az a bizonyos meghatározhatatlan körvonalú és hatókörű valaki, aki sokak szerint elengedhetetlen része a színházi munkának, kevesek szerint tökfölösleges. Keres-kutat szerte a világirodalomban meg itthon, játszható és játszandó darabok után. Aztán „kezelésbe veszi” a szöveget: húzza és vonja, nézi a színész felől, a rendező felől, a néző felől. Aztán írókkal, fordítókkal tárgyal és alkudozik – jó esetben fordít is, mert többnyire nyelvtudó, művelt fajta. A rendező barátja, a színész barátja, de leginkább a néző barátja. És még sok egyéb. Lengyel Anna tekintélyt és súlyt adott ennek a szakmának. „Hogy mitől jó egy dramaturg, azt nehéz megmondani – ha rossz, az kiderül”, mondta.
Életbátor volt – úgy is, mint az életgyáva ellentéte. Kalandor. Két lábbal állt a földön, de nem is, hanem többel: mindig több lábon állt, hogy sose legyen kiszolgáltatott. Dramaturgia, fordítás, tolmácsolás. A szabadság feltétele és záloga ez – márpedig Anna szabad ember volt, minden értelemben. (…)
Pokolian gyors észjárás, okosság, kérlelhetetlenség. „Harcos érdekvédő vagyok.” (…)
A függetlenek, mármint a független színházak, ez volt az ő legfőbb ügye – bár minden ügy legfőbb volt, ahogy most belegondolok. Hogy mit kell, mit lehet, mit szabad és mit nem szabad megtenni a megmaradásért; hogy egy-egy konkrét ügyben mennyire keményen érdemes vagy tilos megnyilvánulni. Nehéz volt vele, na. De sem megkerülni, sem megúszni nem lehetett. Sem a csatákat, sem a cselekvést.