Kabaré szavunk francia eredetű kifejezés. Maga a műfaj is francia gyökerekkel rendelkezik, amelyek egészen 1881-ig nyúlnak vissza, amikor is Párizsban, a Montmartre-on Rudolphe Salis festő és társasága egy pincehelyiségben Chat Noir néven kisebb előadásokat kezdett el rögtönözni. – Diósi Judit írása, amit az OSZMI bocsátott a rendelkezésünkre.
A magyar kabaréjátszás tehát külföldi mintákon alapult, a műsor szerkezete alapvetően a berlini modellt követte, ám a francia eredetű sanzon is helyet kapott benne a jelenetek, monológok és versek mellett. Ellenben egy új, sajátos jelenség is megszületett a magyar színpadokon, a konferanszié különleges szerepe.
Ugyanis nemcsak az egyes jelenetek témái szóltak (már kezdettől fogva) a kor politikai és társadalmi eseményeiről, napi szintű történéseiről, hanem a konferanszié is gúnyolódott és tréfálkozott ezeken.
Az első igazi pesti kabaré a Bonbonnière volt, amely 1907. március elsején nyílt meg Fővárosi Cabaret Bonbonnière néven a Teréz körút 28. szám alatt. Első jelentős konferansziéja Nagy Endre volt, akit az igazgató, Kondor Ernő szerződtetett. (Személyesen ugyan nem ismerte őt, de már hallott róla.) Az újságíró ekkoriban igencsak szűkösen élt a várandós feleségével és kisfiával, amikor is Kondor Ernő arra kérte, hogy olvassa fel valamelyik novelláját a kabaréban, és mindezért húsz koronát ígért neki.
Nagy Endre az első fellépését később többször is felidézte – többféleképpen, egyre regényesebben. A történet egyik változata szerint még a felolvasás előtt kiválasztott magának a nézőtéren egy borotvált, monoklis alakot, és hozzá beszélt, de a fiatalember válaszképp csak ásított egy nagyot, mire Nagy Endre rögtönzött egy mesét, amellyel nevetségessé tette őt és az egész szituációt.
Mindezzel pedig színháztörténetet írva új alapokra helyezte a nézőtér és a színpad kapcsolatát, ekkor jelent meg ugyanis a rafináltan okos konferanszié a magyar kabaréban. Másnap már lefizetett monoklis fiatalember ült a nézőtéren, hogy a jelenet megismétlődhessen, Kondor pedig rendkívül elégedett volt Nagy Endrével.
Nagy Endre igazi vezéregyéniség volt, eredeti és merész ötletekkel, amelyek áttörést hoztak a számára. Egészen addig ugyanis a politikával általában csak egy szűk, kiváltságos réteg foglalkozott, a színpadon pedig tabu volt a politikai gyarlóság megjelenítése. Ám ez a döntés meghozta Nagy Endre és a Bonbonnière számára az országos sikert és elismertséget.
Nem sokkal a megnyitó után (mindössze egy hónappal később) Kondor Ernő el is adta a kabarét, Nagy Endre szerződése megszűnt, így visszatért a Magyar Estilap szerkesztőségébe. Az új igazgató, Bálint Dezső azonban újra szerződtette. Néhány hónappal később pedig át is ruházta a tulajdonjogokat az egykori újságíróra. Nagy Endre kabaréja 1907. augusztus 29-én nyílt meg, Budapesti Cabaret-Színház néven.
Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet Kisnyomtatványtárában található 1907. novemberi műsorfüzet első oldalán továbbra is ott szerepel a Bonbonnière név. Igaz, immár zárójelezve. A címlapon Nagy Endre Huszár Pufiról, azaz Huszár Károlyról készült rajza található. Huszár Pufi volt ugyanis az állandó megformálója Eötvös Károlynak, akit csak a Vajdaként emlegettek a pesti társasági életben. Például A Vajda az Abbáziában című jelenetben, vagy A Vajda a Wagner-zenéről, A Vajda a modern tánczról és A Vajda az udvari tanácsosokról című jelenetekben is ő alakította Eötvös Károlyt. A kor egyik legnevesebb ügyvédje és legismertebb közéleti személyisége ekkor már visszavonult, és az Abbázia kávéházbeli törzsasztala mellől figyelte a körülötte nyüzsgő világot. A kabaréban is így jelent meg, az asztalfőn trónolt egy nagy öblös fotelban, szivarozott, és bölcselkedett, mesélt, anekdotázott. (A magyar bolháról például azt állította, hogy a legkülönb az egész világon.)
A műsorfüzet elején egy hosszabb, köszöntő szöveg található, Mi történik az este? (Műsor helyett.) címmel, szerzőjeként Nagy Endrét tüntették fel „mint igazgatóság”. Részletesen ír a közönségről, annak reakciójáról, befolyásoló erejéről, amely folyamatosan hatással van az újabb és újabb műsorukra: „(…) rájöttünk arra a tapasztalatra, hogy a közönség minden este más. Az a kétszáz ember, aki esténként megtölti a Cabaret kicsi nézőterét, az ország különféle részeiből, a legszélsőbb társadalmi rétegekből kerül össze, de azért minden este titokzatos módon egységes karakterű tömeggé alakul.”
Ezek után pedig rátér a műsorra, szépen sorra véve az egyes műsorszámokat. Vastag betűvel szedve szerepel a különböző számok címe, a fellépő művészek és a szerzők neve. Például Szép Ernőé, akit a kabaré házi költőjének is tekinthetünk, hiszen már kezdettől fogva Nagy Endre mellett állt törekvései megvalósításában. A műsorfüzetben hangsúlyozzák napról-napra születő szerzeményeinek aktualitását. Érdekes módon vastag betűvel van feltüntetve még a tíz perces szünet is, amely előtt a már korábban említett A Vajda az Abbáziában című műsorszám következett, amelyhez Nagy Endre szándékosan nem fűzött megjegyzést a műsorfüzetben.
A szünet után, a műsorfelsorolás vége felé szerepel László Rózsi, akit már korábban beharangozott a műsorfüzet szövege. A színésznő a műsorban kuplékat énekelt, méghozzá a legtöbbször a nézőtéren, egy székre felállva. A műsorfüzet fel is hívja a figyelmet a közönséggel ápolt különleges kapcsolatára: „(…) hogy ő mit fog énekelni, annak az isten a tudója és a közönség. Tájékoztatásul csak annyit, hogy ne ujrázzák nagyon sokszor (legfölebb tizszer), mert az utána következő paródiában excellálni fog.” Mindezzel pedig játékos ellentét alakul ki a korábbi bevezető szöveggel, amelyben még azt írta Nagy Endre: „(…) ha László Rózsit véletlenül nem ujrázzák meg legalább is tizenötször, kedvetlenül mondja: – Ma rossz publikum van.”
A műsorfüzet is remekül bemutatja, hogy Nagy Endre személye egyre meghatározóbbá vált a kabaréban. Ő kötötte össze az egymást követő, gyakran egymástól meglehetősen eltérő műsorszámokat, magyarázatokat fűzött hozzájuk, és igyekezett egységes hangulatot teremteni közöttük. Egyedül az ő neve szerepel többször is a műsorfüzet felsorolásában, ugyanis kétszer is fellépett, a számai pedig jól elkülönültek egymástól, míg például László Rózsi esetében az énekszám és a paródia rögtön egymás után következett.
1908-ban Nagy Endre átvette Faludi Sándortól a Modern Színpad vezetését, amely a régi Műcsarnok Andrássy út 69. szám alatti épületének alagsori helyiségében működött, és a saját neve alatt, mint Nagy Endre Kabaréját nyitotta meg. Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet Kisnyomtatványtárában ebből az időszakból is őrzünk szórólapokat és havi műsorokat – például 1911 januárjából. Címlapján a következő felirat olvasható: „Nagy Endre Cabaret-jának Januári műsora”.
Vagyis itt már nem szerepeltették zárójelben a kabaré korábbi nevét, a Modern Színház Cabaret. Feltehetőleg nincs is rá szükség, hiszen az intézmény és a műfaj összeforrt Nagy Endre nevével. Joggal nevezik ezt az időszakot a magyar kabaré aranykorának: Nagy Endre egy addig ismeretlen műfajt teremtett meg, a sajátos pesti színezettel bíró irodalmi kabarét.
A régi gárdát új tagokkal egészítette ki, például Boross Gézával, aki a híres volt leleményességéről, arról, hogy mindig azonnal feltalálta magát a színpadon. Vagy Kökény Ilonával, akit pedig a jellegzetes pesti nőalakok, például a terézvárosi polgárasszonyok, a kékharisnyák és a hadimilliomosnék megszemélyesítőjeként emlegettek. Továbbra is Medgyaszay Vilma számított az intézmény vezető művésznőjének, az ő előadásában az egyszerű kuplé is igazi dallá nemesedett. Mindhármuk neve visszaköszön a már említett szórólapon is.
A műsorban politikai témájú színpadi tréfát is találunk, Már megint Kossuth és Szterényi címmel. Ugyanis Nagy Endre továbbra is bevonta a műsoraiba a közönséget, merészen kikarikírozva benne a kor politikai és társadalmi eseményeit. Kossuth Ferencet például általában Huszár Pufi formálta meg, míg Szterényi József államtitkárt Bársony István.
Ugyanebből az évből egy március havi műsort is őrzünk, amely igazi kuriózumot is tartalmaz a műsorszámai között, a Közéleti panoptikum című tréfát. A jelenet 1911. március 21-én rendőrségi tárgyalást vont maga után, mert mint egy városligeti mutatványosbódéban közéleti svindlerekként mutatta be például Apponyi Albert grófot, Kossuth Ferencet, Szterényi Józsefet, Elek Pál bankigazgatót és Lánczy Leó nagyiparost, főrendházi tagot. Mindezek után megerősödött a cenzúra a kabaré felett, illetve büntetésként kétszáz koronát is kellett fizetniük.
Nagy Endre érdemei elvitathatatlanok, hiszen sikerrel vette fel a harcot az orfeumokkal és a német nyelvű, trágár brettli-színpadokkal. Mint a fővárosi színházak legveszedelmesebb konkurenciáját is emlegették a kabaréját. Ady Endre pedig a műsorok őszinte hangját emelte ki a Nyugat 1912. augusztusi számában megjelent írásában:
„Amikor a Modern Színpad vakációra zárul, egyszerre csodálkozva, valami fontosat vesztve érezzük, hogy pár év alatt mije lett ennek a városnak a Nagy Endre-kabaré. Igazán egy kicsit a lelkiismeretünk e terroros, gyáva időkben ez a szép csúnyaságú, elmés, bátor és küldetéses ember. Súlyos és rizikós napokban ő ott volt, türelmetlen igazságaival, mindig erős kimondásaival s egészen Nagy Endre-i, sajátos és mégis egészen magyar kabaré stílusával. Szóval: mindennel, ami egy becses írónak, kegyetlen szemű gúnyolónak, kedves embernek s kellemetlen agitátornak Magyarországon adódik és adódhatik. Szinte jóleső, hogy van egy hely még, ahol a komiszságokat valóban komiszságoknak merik látni és bélyegezni, egy kis színpadi fórum, mely fölér egy ál-parlamenttel.”
Nagy Endre bérleti szerződése azonban a szezon végén lejárt, 1913 nyarán Medgyaszay Vilmának adta át a kabaréját. Bár a későbbiekben többször is visszatért a színpadra, de a korábbi sikereit nem tudta megismételni. 1938-ban halt meg, az orvosok szerint agyérelmeszesedésben, a barátai szerint korán elhunyt imádott fia utáni bánatában.
Írta: Diósi Judit