20 év után otthagyja a Katona József Színházat, azt mondja, úgy akar élni, mint az amerikai sztárok. Nagy Ervint László Pál kérdezte a 24.hu oldalán.
A teljes interjú ITT olvasható.
“20 éve vagyok a Katona tagja, itt nőttem fel. Néhány éve azonban éreztem magamban némi fásultságot, persze nem a munkában, hanem inkább abban, hogy a társulati létben lazultak a szálak. (…) Máshogy mondom inkább: amióta a Kincsem című film elkészült, kicsit kifele állt a rudam a színházból. Akkor fogalmaztam meg magamnak, hogy ha sikerülne felépíteni egy olyan karriert, ami állandó filmes elfoglaltsággal jár, szeretnék úgy élni, mint az amerikai sztárok. (…) A világ legcsodálatosabb intézménye is lehet a Katona, de a színészek élete olyan, hogy a színház megmondja mindig, hány szabad esténk van. Azt, mikor megyünk vagy inkább nem megyünk nyaralni. A kötöttségek miatt úgy éreztem, nem tudok a gyerekemmel lenni, aki egyébként pont abban a korban van, amikor a legnagyobb szüksége van rám. (…) Amikor belépsz a színházba, mondják az öregek, hogy a színházban mindig jelen kell lenni. És amíg kicsit meg nem öregszel és nem lesz családod, nem is érted mi ezzel a baj” – fejtette ki Nagy Ervin.
“Ez a válás most mindenféle sértettség nélkül történik. Azt tény, hogy a társulat flexibilitása Máté Gábor igazgatása alatt nagyon megnőtt. Ő felismerte a korszellemet. Elengedi a színészeket, ahova csak tudja. (…) Úgy válunk el a Katonával, hogy én a holdudvarban maradok, csak most már én küldöm a naptáramat az üres helyekkel. Mondjuk Máté Gábor eddig is igyekezett figyelni rám, de egy igazgatónak tartania kell a társulati kohéziót” – tette hozzá a színész, aki elárulta, az, hogy “bezzeg a Nagy Ervinnek lehet” szül némi társulati feszültséget.
“Hogy összesúgnak a hátam mögött, hogy jó, meg milyen erőseket nyilatkozik a hülye politikusokról, de azért nem cipeli a zongorát, amikor átállás van a színpadon. Én nem akarom, hogy a Máté Gábor értem tartsa a hátát élete végéig. Szóval ez a társulat felé egy igazságszolgáltatás” – nyilakozta a színész.
Arról is beszélt, nem gondolja, hogy ha majd nagyon vágyik rá, akkor mondjuk a Pintér Béla nem akar majd vele dolgozni: “Ez a hozzáállás a zsákutcája a színházcsinálásnak. Stohl András nem lett rosszabb színész, hogy elment tévézni. (…) Ott van a minőség, ahova viszed! És közben meg a Katonában sem minden este fáklyásmenet. Az elmúlt tíz évben nem is utazunk. Persze tudom, hogy ennek számos egyéb oka is van. Szóval én nem gondolom, hogy csak a Katonában lehet zseniális előadásokat csinálni. Sőt, nekem Pintér Béla az elmúlt években a kortárs színházban a csúcs. De a filmekben is, amikor tudok, nagyon jót próbálok csinálni. Úgy látom, hogy a fiatal filmesek akarnak velem dolgozni, mert az egy kihívás. Lehet, hogy konfrontatívabb vagyok, mint más, és meg kell küzdeni velem szellemileg is, mégis érdeklem őket. A színházban például ezt éreztem Székely Krisztán is. Ő kíváncsi rá, hogy mit szedtem fel a 43 évem alatt, és hagyja, hogy mondjam, és a véleményem szinte mindig beépül. Szóval már nem úgy van, hogy bezárkózunk az elefántcsonttoronyba, és onnan ontjuk a zsenialitást. Ez besült, belterjes lett. Én ennél sokkal kíváncsibb vagyok.”