Schneider ZoltánPogány JuditCsikos Sándor
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 19., péntek
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Nagy Sándor és Szente Vajk főszereplésével új produkcióra készül a Játékszín

    2023. február 28., kedd 11:57

    Hétfőn megtartották Szente Vajk legújabb vígjátékának olvasópróbáját a Játékszínben. Az Aranylakodalom Bank Tamás felkérésére készült minta 2019-ben bemutatott, nagy sikerű Legénybúcsú folytatása, azonban önálló történetként is megáll. Nagy Sándor mellett a másik főszerepet ismét a szerző játssza, aki egyben a rendezője is a darabnak. A bemutatót április 1-jén tartják. 

    „A Legénybúcsú hatalmas szériát fut, túl van a 150. előadásán, de nemcsak közönségigény indokolta a felkérést – fogalmazott Bank Tamás igazgató az olvasópróbán. – Hazai szerző tollából még nem született folytatásos színpadi vígjáték Magyarországon.”

    „A Legénybúcsú egyfajta próba volt részemről – mondta Szente Vajk. – Kíváncsi voltam, milyen egy magyar, kortárs, prózai vígjáték fogadtatása. Abban biztos voltam, hogy van helye a színpadon, mert a színház sokféle. És nem tagadhatjuk le, hogy zenés darabok mellett a legkeresettebbek a szórakoztató produkciók. A Legénybúcsú azonban azért is nagyon sikeres, mert ha szigorúan veszem, az elmúlt nyolcvan évben alig születtek vígjátékok itthon. A magyar polgári vígjáték az 1920-as ’30-as években volt a csúcson, sőt akkora sikere volt, hogy a legjobb színdarabokat le is forgatták.”

    A szocializmusban azonban az a polgári réteg, amelynek ezek a színdarabok íródtak, szinte megszűnt, sőt a humor interpretálása a következő negyven évben nehéz feladat volt, egyáltalán, hogy hogyan és mivel lehet viccelni, fejtette ki a rendező és hozzátette: azok a vígjátékok, amik színre kerültek, jórészt külföldi szerzők magyarra fordított darabjai voltak és belecsúsztak a zenés színház világába. A rendszerváltás környékén az angolszász szerzők ezzel át is vették a terepet. „Pedig a magyar nézőnek igenis szüksége van a sajátos, magyar humorunkra” – zárta gondolatait Szente Vajk az olvasópróbán.

    Bár az Aranylakodalom főszereplői azonosak a Legénybúcsú-ban megismert két figurával (Alex és Simon), és velük együtt néhány szintén ismert szereplő is megjelenik, a történet mégsem folytatás. Az Aranylakodalom önálló sztoriként is megáll, de a Legénybúcsú rajongói akár második részként is megnézhetik. A főbb szerepeket Szente Vajk és Nagy Sándor mellett SzerednyeyBéla/Csonka András és Náray Erika játssza, színpadra lép Gáspár KataSzirtes BalázsBarabás Kiss ZoltánKovács Gyopár és Kovács Panka, a Játékszínbe visszatérőGubikPetra, valamint a most debütáló BánovitsVivianneKárpáti Rebeka és Nyári Dia.

    „A farce műfajban azért nehéz írni, mert megvannak törvényei, a stílusa és szerkezete, amit követni kell. Játék tekintetében viszont az a fontos, hogy nagyon egyszerű és őszinte színészetet mutassunk – ettől lesz igazán szellemes” – emelte ki Szente Vajk, aki színészként csak ebben a két vígjátékban vállalt szerepet.
    Az Aranylakodalom díszlet- és jelmeztervezője Kovács Yvette Alida.

    Fotó: Juhász G. Tamás

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram