Francis Veber Balfácánt vacsorára című vígjátékából tartottak bemutatót a Csokonai Irodalmi Labor Szabó Magda Pódiumtermében, Ilja Bocsarnikovsz rendezésében. A premier előtt a két főszereplő, a Pierre-t alakító Vranyecz Artúr és a François-t játszó Mercs János válaszolt.
Francia vígjátékban már játszottatok együtt főszerepet, hisz a debreceni közönség által igencsak kedvelt Hogyan nevezzelek? című darabban, amit egyébként szintén Ilja Bocsarnikovsz rendezett, már megmutattátok, milyen finoman tudjátok adogatni egymásnak a labdát.
Mercs János: Nagyon élvezetes játszani ezt a vígjátékot, és remélem, hogy nézni is élvezetes lesz, mert valóban vicces, fordulatokban gazdag darab. Az alapszituáció ismert lehet az általad is említett Hogyan nevezzelek? című komédiából, hisz a Balfácánt vacsorára egyhelyszínes, párkapcsolati, magánéleti problémákat feszeget, és átszövi a sajátos francia humor: saját magukon szórakoznak, ami hozzám nagyon közel áll. A szereplők mindenféle megoldhatatlan helyzetbe keverednek, mindegyik őrült kicsit, ami nagyon szerethetővé teszi őket. Mindegy, hogy Párizsban, Marseille-ben, Budapesten vagy Debrecenben megy színházba a néző, talál olyan szálat, ami róla szól. A rendező nagyon kiélezett helyzetekkel operál, mindennek a széléig megyünk, így az én balfácánom nagyon játékos és kacagtató lesz. Legalábbis remélem.
Mi lehet szerinted a francia vígjátékok nyitja? Miért ismerősek ezek a fordulatok, szituációk mindannyiunk számára?
Vranyecz Artúr: Az olyan típusú vígjátékokhoz, amilyen a Balfácánt vacsorára is, mindig van kapcsolódási pontunk. Mindannyian értelmes, normális, intelligens embernek gondoljuk magunkat, de bizonyos kritikus helyzetekben, szituációkban ez megkérdőjeleződni látszik. Közös sajátosság még, és itt Molnár Ferenc darabjait is említhetném, a külső nézőpont, a harmadik szem effektus: az a szituáció, amelyet nehéznek, fájdalmasnak élünk meg, kívülről nézve, a dolgokat teljes összefüggésében látva roppant egyszerű, vicces is lehet, elemelkedik a megélttől.
Színészként nem vagy könnyű helyzetben, hisz az általad alakított karakter nem feltétlen szimpatikus első látásra. Mások kiszolgáltatottsága okoz neki örömet…
V. A.: Az általam játszott figura, Pierre mások esendőségén szórakozik, szerethető attól lesz, hogy ez esetben az ő esendősége is látható válik, másrészt folyton túlzásokba esik, és minden egyes túlzás, ami eltér a normálistól, az abszurd és életképtelen. Pierre a lehetőségei révén nagyon elbízza magát. A kártyavár összeomlásának alapja épp ez a túlzott önbizalom, annak az embernek a problémája, aki azt hiszi, hogy mindent tud és mindenek fölött áll.