A Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Karának végzős hallgatója, gyakorlati évét a tatabányai Jászai Mari Színházban tölti. A kecskeméti Katona József Színház szervezte 13. SZÍN-TÁR Fesztivál legjobb férfi alakítás díjának büszke birtokosa. A színház világa már kisgyerekként magával ragadta, de nem csak zsámolyról figyelte a színpad varázsát, aktív tagja volt a legszínvonalasabb amatőr színjátszó csoportoknak, akikkel különböző fesztiválokon számos elismerést bezsebelt. Csabai Csongor a közelmúltban a Jászai Színház Amadeus című előadásának címszerepében lépett színpadra, szélvészként ragadta magával a közönséget, ellenállhatatlan volt. Vele beszélgettünk.

Mikor és hogyan varázsolt el a színház?

Cs. Cs.: Nagyon fiatalon talált meg ez a bűvölet. Túlmozgásos gyerek voltam, a szüleim beírattak karatézni, bokszolni, trambulinozni. Magyarpolányban születtem, és mindent, ami színház, tátott szájjal néztem, végül a Galagonya Színkörben találtam meg az engem minden szempontból lekötő közeget. Aztán a Komáromi Sándor drámapedagógus vezette Teleszterion Színházi Műhely tagja voltam, velük mások mellett bemutattuk, a Ben Rice Babó és Bigyó című meséje alapján készült darabot, aminek én voltam a főszereplője, Ashmol. Az Arany Deszka fesztiválon pedig a legjobb előadásnak járó Soltis Lajos díjat nyertük el, a Janne Teller könyve alapján készült Semmi című előadásunkkal. A középiskola után kétszer jelentkeztem a Színház és Filmművészeti Egyetemre és Kaposvárra, végül felvettek a kaposvári Egyetem Rippl Rónai Művészeti karának színészképzés szakára, ahol idén fogok végezni Kéri Kitty és Uray Péter osztályában.

Máris sokat és sokfélét játszottál, különböző látásmódú rendezőkkel találkoztál, az Egyetemen osztályfőnökeid rendeztek, rajtuk kívül dolgoztál Szabó K. Istvánnal, Vidnyánszky Attilával, Tompagábor Kornéllal, Botos Bálintal, hogy csak néhányat említsek.

Cs. Cs.: Szerencsés helyzet, ha az ember sok emberrel találkozhat, kipróbálhat új utakat, létrehozhat új dolgokat, másként fogalmazhat. Nagyszerű rendezőkkel dolgozhattam egyetemi éveim alatt és ezért nagyon hálás vagyok.

A 13. SZÍN-TÁR Fesztiválon, Kecskeméten a Guelmino Sándor rendezte Hullámtörés című előadással vettetek részt, téged pedig a legjobb férfi alakítás díjával ismertek el. Milyen érzés volt?

Cs. Cs.: Cirógatott a díj, az elismerés megmozgatja az egót, de a legfontosabb számomra, hogy dolgozom, tanulok, hogy jó dolgokat tudjak csinálni. Ráadásul a Hullámtörés olyasmiket hozott ki belőlem, amikről nem is tudtam, hogy bennem vannak. Nagyon jó volt Sándorral dolgozni, hamar megtaláltuk a közös hangot. A Hullámtörés sikerének és a jó közös munkának köszönhetően kaptam meghívást Tatabányára a Jászai Színházba, ahol a gyakorlati évemet töltöm. Figyelem a színészek játékát, a technikákat. Erős csapat a Jászaié, amikor bekerül az ember meg kell küzdenie a frusztrációival, el kell döntse, hogy elmenekül, vagy megküzd. Aztán eltűnnek a félelmek és marad a lényeg, hogy szerethető emberekkel, közösen kell létrehozni valamit. Jó érzés itt dolgozni, befogadott a társulat.

Az évad elején Viripajev Részegek című darabjában te voltál Max, aztán a Jógyerekek képeskönyve Struwel Fülöpkéjeként találkoztunk veled, most pedig az Amadeus címszereplőjeként léptél színpadra. Milyen kép élt benned Mozartról, amikor megkaptad a felkérést?

Cs. Cs.: Szeretem a komolyzenét, de sajnos nem hallgatom olyan sokszor, és bevallom nem voltak alapos ismereteim Mozarttal kapcsolatban. Sokat segített a felkészülésben, hogy a feleségemet, Constanzét játszó Urbán-Szabó Fanni megvette a Mozart család levelezéséből készült válogatást, amiből sokat megtudtam a mindennapjairól, a családjához, barátaihoz, mecénásaihoz fűződő kapcsolatairól.

Milyen gondolatok mentén dolgoztátok ki a zeneszerző zseni karakterét?

Cs. Cs.: Azt, hogy ki a zseni nehéz megfogalmazni, így mi abból indultunk ki hogy milyen lehet maga az ember. A darab a hatalommal bíró, megbízható zenét komponáló Salieri és az isteni tehetséggel megáldott géniusz találkozásáról szól, de nagyon fontos szála az apa-fiú kapcsolat is, hogy mennyire nyomorította meg a zeneszerzőt az apja, mennyire hibáztatja az édesanyja halála miatt. Mozart zeneszerzőként tudatosan mást akart, őszinte zenét akart csinálni, de hamar rájött, hogy kilóg a császári udvar szögletes világából. Szertelen fiatalember volt, aki gyakran erőteljesen képviseli az álláspontját, aztán rájön, hogy hibázott, mert nem lehetne kimondani, ami kicsúszott a száján, de számára ez az igazság, ilyenkor a fejére csap. Máskor a szájára üt, és ki is mondja: bocsánat, nem tehetek róla, hibáztam, tudom, hogy nem szabad ilyet mondani, de nem tehetek róla.

II. József császár híres mondata sokat elárul a zeneszerző környezetéről, Túl, sok a hangjegy. Az ominózus mondat a Szöktetés a szerájból bemutatója után hangzott el, persze a zabolátlan Mozart sem maradt adós a válasszal: Csak annyi hangjegy van benne, amennyi kell.

Cs. Cs.: Mozart nem akart belesimulni a rendszerbe, és gyakran nem értette, miért bántják, fiatal volt, szeretett élni, hiperaktív is volt persze, de kereste a helyét, tartozni akart valahova. Azt mondta: olyan rendes kis fickó vagyok, miért utálnak? Az apjával való kapcsolatát sokáig a szeretet és tisztelet jellemezte, aztán, amikor kiszabadult az apja felügyelete alól, robbant, habzsolta az életet, sok tekintetben fékezhetetlen volt.

Nem csak a hiperaktivitást, hanem a Mozart életét annyira jellemző folyamatos fönt és lent váltakozását is tökéletesen megmutatja a Király Attila által megkomponált mozgás. Nem kis teljesítmény ennyit és ilyen sebességgel mozogni a lépcsőzetes díszletben, ráadásul egy földig érő köpeny is része a jelmezednek.

Cs. Cs.: Nem könnyítette meg a mozgást a színpad, a csapóajtók és a gyors öltözések sem, amit a térdem is jelzett néha. A hosszú, bő kabát is kihívás, megesett, hogy aznap a kabát nem volt tehetséges és begyűrődött, szerencsére ki tudtam szabadulni belőle.

Pályakezdőként nem feszélyezett, hogy a színház igazgatójával, Crespo Rodrigóval lépsz színpadra, ráadásul a karaktered minden tekintetben felülmúlja az általa játszott Salierit?

Cs. Cs.: A színpadon nincs hierarchia, Rodrigo pedig olyan művész, aki rengeteg mindent tud, amit én még nem, nagyon szép dolgokat csinál a színpadon, olyanokat, amikre én még nem vagyok képes, örülök neki, hogy vele játszhatok. 

Szerző: Pavlovics Ágota