Nem nagyon van olyan díj, amelyet ne kapott volna meg, beleértve a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét, a Cirque du Soleil-életműdíját, és persze számára A DÍJAT, a mindennél értékesebbet, a Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztivál Ezüst Bohóc-díját. Utóbbi az artisták számára olyan, mint a színészeknek az Oscar-díj. „Féltem a cirkuszt” – szól az Életem, a cirkusz című könyv egyik fejezetének címe. Aki mondja, a világhírű artista, Kristóf István. A Jelen írt újonnan megjelent könyvéről.

„Kristóf István sorsa a születése pillanatában megpecsételődött, hiszen nyolcvan évvel ezelőtt egy vándorcirkusz kocsijában látta meg a napvilágot a keszthelyi vásártéren. Nem csoda tehát, hogy a híres erőművész és a csodás légtornásznő gyermeke is a manézs csillogásában
nőtt fel, gyermekkorában pedig olyan különleges játszótársai voltak, mint a világhírű elefánt: Aida. Cirkuszszakmai sikereit előbb a Hunor-csoport tagjaként, majd artista feleségével közösen érte el: a családi duó tagjaiként a Monte-carloi Cirkuszfesztiválon Ezüst Bohóc-díjjal ismerték el kivételes tehetségüket.
A Jászai-díjas és érdemes művész huszonnégy éven át irányította igazgatóként a Fővárosi Nagycirkuszt, ahol fiával közösen megálmondták és létre is hozták a Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivált.
Kristóf István páratlan élettörténetén keresztül betekintést kapunk a cirkusz csodálatos világába” – áll az Életem, a cirkusz című kötet ajánlójában.

„Kristóf István 2013. januárjáig, három hónap híján, 25 évig volt a budapesti Fővárosi Nagycirkusz igazgatója.
„Nekem a Fővárosi Nagycirkusz egy szentély” mondja a könyvben. Ami azt illeti, nagyon szűkös anyagi lehetőségekkel bíró szentély. Így aztán az igazgató és a felesége éppúgy végezte a fizikai munkát, mint bármelyik másik alkalmazott. Ili varrta a táncoslányok harisnyáját, vagy István ment az állatokért a határra, kéthetente felmászott a kupolába, hogy maga ellenőrizze a kötéseket, és általában is végigcsinálta a műszakkal az előadást. Számára nem volt munkaidő, nem volt szünnap, gyakorlatilag folyton bent volt a cirkuszban. Ahogyan mondja, igazgatósága első percétől azért dolgozott a feleségével, hogy a magyar cirkuszművészet megőrizze a nemzetközi hírnevét. Nem engedett abból, hogy pontosan akkor szólaljon meg a zene, amikor meg kell szólalnia és pont abban a pillanatban történjen a fényváltás, amikor annak épp ideje van” – számolt be a Jelen.

„Az évek során sok mindennel próbálkozott, hogy a cirkusz több pénzből működhessen. Az államtól hiába várta a mentőövet, a szakminisztériumban azt mondták, örüljenek, hogy egyáltalán bármennyi pénzt is kapnak. (…) „Megkaptad a cirkuszt, nem lehet, hogy nálad zárják be!” – ez a gondolat kísérte végig, közel 25 éven át.
Olyannyira, hogy Kristóf István és Krisztián nevéhez fűződik az a nemzetközi cirkuszfesztivál, amelyet a világ három legjobb fesztiválja között tartottak számon, rögtön Monte-Carlo és Párizs után. Ha akkor, 1996-ban nem csinálják meg, valószínűleg ma már egy szálloda állna a cirkusz épületének helyén, s csak emlék volna, hogy létezett valaha. A fesztiválért összefogott a fél világ cirkusztársadalma. Adták az ötletet, a kommunikációs tapasztalatot, az ingyen fellépést, a világ legjobbjai ültek a zsűriben.

„Miben reménykedtem? Őszintén szólva abban, hogy ha eljönnének a kultúráért felelős vezetők, és megnézik a műsort, akkor megértenék, mert megéreznék, hogy mi igazán a cirkusz nagy varázsa.”

Ahogyan a könyvben mondja, 24 éven át azért harcolt, hogy a politika felfigyeljen a cirkuszra, elismerje az értékeit, anyagilag támogassa a működését. Aztán lett pénz a TAO-n keresztült. És ez hozta Kristóf István igazgatói pályafutásának végét. A politika ugyanis végre felfigyelt az intézményre. Hiszen már pénz is volt benne. Elég sok pénz, hogy maguknak akarják” – számol be a Jelen oldalán Szabó Brigitta.

Beszámolójából kiderült, 2012-ben új vezérigazgató érkezett a Magyar Cirkusz és Varieté Vállalat élére, Kristóf István azt mondta neki, 2013. március 31-dikén szeretne visszavonulni. Pont 25 évvel azután, hogy kinevezték. A válasz az volt, ahogy vége a cirkuszfesztiválnak, azaz január végén, mennie kell. Nem adták meg neki azt a kis időt sem.

Sz. Látó Judit könyvében Kristóf István elmesél mindent, amit róla és a cirkuszról tudni érdemes. De nem csak a múltról beszél, hanem a jelenről és a jövőről is.

Szabó Brigitta írását a Jelenben olvashatják.