gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 29., péntek

    „Kérjük Vidnyánszky Attilát: ne hivatkozzon ránk többet!” – Fiatal alkotók nyilatkozata

    2020. szeptember 13., vasárnap 21:50

    Az alábbiakban fiatal színházi alkotók nyilatkozatát közöljük, akik Vidnyánszky Attila szavaira reflektálnak.

    Az Origo.hu-n 2020. szeptember 11-én megjelent interjúban Vidnyánszky Attila a következőket mondja:

    „Nyáron volt egy találkozóm úgy hatvan egykori és mai SZFE-s és kaposvári diákkal. Éreztem, hogy van, aki meghallgatja a terveinket, mások lehúzzák a redőnyt, bezárják az ajtókat, és nem engedik, hogy elgondolkodjanak az érveimen. De mégis volt valami dialógus. Most ettől is elzárkóznak.”

    Egy nappal korábban, a 2020. szeptember 10-én Népszava.hu-n megjelent interjújában a pedig ezt:

    „Nem igaz, hogy nem kezdeményeztünk velük egyeztetést, számos ilyen volt. Például itt a Nemzetiben egy nem sajtó nyilvános fórumot is tartottunk, amelyre sok egykori és jelenlegi kaposvári és színművészetis diák is eljött. Akadtak, akik meghallották a mi szavainkat, mások a tőlük eltérő gondolatok elől elbarikádozták magukat.”

    Vidnyánszky Attila már korábban is hivatkozott erre a fórumra a HírTv Magyarország Élőben c. műsorában, 2020. július 9-én, ahol szintén a színművészetis hallgatókkal való egyeztetésnek állította be ezt az alkalmat.

    Mi, akik ott voltunk ezen a találkozón, elhatárolódunk ezektől a kijelentésektől és a következő tisztázó állításokat tesszük.

    1. Valóban volt egy találkozó és beszélgetés 2020. július 2-án a Nemzeti Színházban.

    2. Ezt a találkozót nem Vidnyánszky Attila kezdeményezte, hanem fiatal, nagy többségben már végzett színházi alkotók csoportja. Olyan fiatal művészek is jelen voltak, akik se a budapesti, se a kaposvári egyetemre nem jártak. Minden résztvevő magánszemélyként volt jelent.

    3. A találkozóra még az SZFE modellváltásáról szóló törvény megszavazása előtt került sor, és egy hónappal azelőtt, hogy Vidnyánszky Attilát kinevezték volna az SZFE kuratóriumának élére. A találkozó témája nem az SZFE ügye volt, rengeteg más téma is felmerült. A beszélgetés nem egyeztetés volt.

    4. A találkozó azért jött létre, mert a kulturális helyzet kezdett háborús övezetre hasonlítani, és mi kétségbeesetten szemléltük a szakmánk kettészakadását, és mert szerettünk volna megoldásokat keresni a problémákra. Szerettünk volna beszélgetni, hallgatni, figyelni, megismerni, tájékozódni. Szerettük volna megérteni azt a generációk közt öröklődő sérelemhalmazt, amely a mi fejünk felett zajló csillagháborús program rakétáinak üzemanyaga. Szerettük volna megérteni azt az ellentmondást, ami a szavak és a tettek közt pattanásig feszül. Szerettük volna megérteni Vidnyánszky Attila narratíváját, álláspontját és szerettünk volna rendet tenni a fejünkben lévő káoszban. Lehet, hogy naivok voltunk, de hittünk a párbeszédben, hittük, hogy őszinte kérdésfelvetéseink és válaszaink alakíthatják az elharapódzott diskurzust.

    5. Megállapodtunk, hogy a találkozó nem sajtónyilvános. A résztvevők vállalták, hogy a beszélgetésen elhangzottakra nyilvános helyeken, interjúkban nem hivatkoznak.Mi elsősorban pont azért láttuk ezt szükségesnek, hogy a későbbiekben senki ne használhassa fel a beszélgetésen elhangzottakat olyan közösségek és intézmények elleni érvként, melyek képviseletével nem voltunk megbízva. Vidnyánszky Attila nem tartotta be az ígéretét.

    A fenti idézeteket olvasva mi csalódottak vagyunk.

    Határozottan visszautasítjuk azt, hogy Vidnyánszky Attila úgy állítja be ezt az alkalmat, mintha egyeztetés történt volna az SZFE ügyében és összemossa a mi közösségünket az egyetem hallgatóságával. 

    Kérjük, hogy a továbbiakban ezt ne tegye!

    Mi, sokfelől érkező fiatal színházi alkotók, továbbra is hiszünk a generációnk tagjai között lévő párbeszédben, harcolunk a színházi szakma kettéosztottsága ellen és keressük azokat a helyzeteket, amelyek lehetőséget teremtenek egymás véleményének megismerésére, közelítésére.

    Továbbra is idealistán hiszünk a művészet szabadságában, a szakma egységében, a konstruktív párbeszédben, a politika felett álló alkotói munkában.

    És nem utolsó sorban, hiszünk az adott szó hatalmában.

    Mi nem vagyunk se szervezet, se egyesület, csak – ha úgy tetszik – egy szabadon szerveződő szakmai-baráti társaság.

    Bakonyi Alexa
    Bánki Mihály
    Béres Bence
    Bíró Bence
    Bódi Zsófia
    Boros Anna
    Borsányi Dániel
    Bölkény Balázs
    Böröndi Bence
    Csákvári Krisztián
    Cseri Hanna
    Dávid Áron 
    Háda Fruzsina
    Hartai Petra
    Horváth Julianna
    Horváth Szabolcs
    Karácsony Gergely
    Kókai Tünde
    Kónya Merlin Renáta 
    Kovács Blanka
    L. Nagy Attila
    Martinkovics Máté
    Mészáros Márton
    Móga Piroska
    Nagy Márk
    Oláh-Bebesi Bori
    Pálya Pompónia
    Patkós Márton
    Péteri Lilla
    Rada Bálint
    Sándor Júlia
    Sipos László Márk
    Sodró Eliza
    Szacsvai István
    Tarnóczi Jakab 
    Tóth András
    Törley-Havas Sára
    Varsányi Péter
    Zsigmond Emőke

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram