Ősszel láthattuk először Heinrich Kleist Homburg hercegét Farkas Ádám rendezésében a 6szín Teátrumban. Vele és az előadás Homburg hercegével, Porogi Ádámmal és Natalie hercegnővel, Bíró Panna Dominikával beszélgetett tartalmi partnerünk, a Pótszékfoglaló meggyőződésről, konokságról, a ritkán játszott darab szövevényes voltáról. Csatádi Gábor interjúja.

Forrás és még több színházi tartalom itt: PÓTSZÉJFOGLALÓ

A meggyőződésről mi jut elsőre az eszetekbe?

F. Adám: A meggyőződés biztonságot ad. Leginkább akkor, amikor annak mentén tudjuk a döntéseinket meghozni, sokkal kevesebbet kell ilyenkor mérlegelni.  Nyilván létezik olyan eset is, mikor  egy-egy meggyőződés már korlátunkká válhat.

P. Ádám: Az jutott még eszembe, hogy ha az adott esetben a hitem ellenére  a világ sorra küldi, adja a jeleket, hogy ez mégsem lesz jó… Azaz: nem biztos, hogy minden esetben követned kell a meggyőződésedet. Hol van az a határ, amikor nem gyengeségből adod fel a meggyőződésedet, hanem azért, mert ráébredsz, hogy ez a meggyőződés talán rossz felé visz? Hogyan különbözteted meg a lelki korrupciódat – mikor a meggyőződésedet gyengeségből adod fel – attól, amikor éppen az a bátorság, hogy rájössz, hogy inkább egy másik úton kellene menned, és nem konokul követni azt az utat, amiben valamikor hittél?

Panna: Azért nehéz erre igazán jó választ adni, mert akár globális, akár egyéni szinten napjainkban nem feltétlenül van jelen, vagy tud jelen lenni markánsan. Úgy gondolom, belőlem jelenleg hiányzik ez, hiányzik maga a képesség, hogy teljes mértékben, kételyek nélkül reagáljak vagy választ adjak valamire. Amikor valami már megtörtént, véget ért, még akkor is felmerül bennem saját magam és döntéseim megkérdőjelezése.

Mi volt az a “határeset”, ami miatt úgy döntöttetek, hogy ezt a ritkán játszott, nyelvezetét tekintve igencsak veretes, már-már archaikus Kleist-darabot előveszitek?

F. Ádám: Vannak dolgok, melyeket valamilyennek hiszünk, lehetnek ezek barátságok, szerelmek, családi kapcsolatok. Ezek a “hitek” nem feltétlenül meggyőződések. Erős alapjai az életünk, amelyek ha egyszer csak hirtelen megrendülnek, kigördülnek alólad, az megingatja a világod. Ez az alapérzés fogott meg a drámában. Ez valamiféle talajvesztett állapot: ahogy eddig élted az életedet, az egyszer csak megváltozik, és hirtelen minden egészen másképp folytatódik. És ha egy-egy ilyen alapfundamentuma az életednek megváltozik, akkor egyből megkérdőjeleződik benned az életed összes többi szilárdnak gondolt darabja is. Ha egy fontos alapja a világodnak elveszik, akkor mi az, ami egyáltalán még igaz… A Homburg hercege kapcsán számomra ezek lettek az igazán izgalmas kérdések.

Panna: Amikor először vettem kézbe a szöveget, őszintén megvallva én is nehézségekbe ütköztem az értelmezés kapcsán, pont e miatt a már-már archaikus mivolta miatt. Az olvasópróbán pedig elsőre, azt hiszem, nehéz is megérteni úgy általában azt, hogy az adott darab miről is szól valójában. Színészként én leginkább arra figyelek elsőként, hogy jól hangsúlyozzak, és az olvasottakat az adott szituációhoz mérten jól is ejtsem ki. Tehát mindenképpen kellett pár nap, mire összeértek a fejemben a szálak,és világossá vált, hogy mi is történik, hisz fontos észben tartani, hogy egy Kleist szövegről, egy drámáról van szó, ami semmiképp sem mondható mindennaposnak.

F.Ádám: Azt hiszem, hogy ez egy abszolút érvényes észrevétel, pláne ennél a Kleist-darabnál rengeteg “furcsa” dolog rejlik a szövegben, olyan dolgokról szeretne beszélni, amelyek kimondásához nem igazán rendelkezünk bejáratott, már meglévő fogalmakkal. Egyben ez adja az izgalmát is: időbe telik, mire felfejted, hogy ebben vagy abban a jelenetben mi is történik.

P Ádám: Először huszonegy évesen találkoztam ezzel a darabbal a Kaposvári Egyetemen, ahol Litvai Nelli egy szemeszteren keresztül tanította nekünk drámaelméletből. Tulajdonképpen már semmire nem emlékeztem ebből a félévből, csak arra, hogy nagyon tetszett a dráma. Végig azzal a gondolattal játszik a darab, hogy mi is a valóság? Hogyan is hozza létre az elménk azt a világot, amiben élünk. Ez a világ létrehozás persze kívülről őrületnek tűnhet. Ebben a drámában a valóságnak nevezett világ relativitása az, ami akkor megfogott.

…és hogy ezt az elménk által teremtett valóságot ki-ki saját maga mennyire követi, illetve veszi komolyan, nem?

F. Ádám: Általában, ha valaki valamit valóságnak hisz, azt nagyon komolyan szokta venni.

P.Ádám: Attól hős egy hős, hogy hitt valamiben, a hite mellett pedig kiállt. Szembeszáll az egész világgal, ha kell. De ma már az is hőssé tehet valakit, hogy nem fogadja el a társadalmi berendezkedés hazugságait. Vagy legalábbis alkatilag képtelen idomulni hozzá. Kafka óta legalábbis mindenképp. Hamlet se más, Homburg se. Közben ezek a hősök bajban vannak a maguk hősi mivoltával, vagy mert nem akarták ezt a szerepet, vagy mert nem tudnak neki megfelelni.

F. Ádám: Ma a sziklaszilárdnak tartott vagy akként képviselt meggyőződéseinket  pillanatról pillanatra cserélgetjük. Régen ezt a tökéletes bizonytalanságnak tartották volna. A darabban érezhető  egy lappangó szándék, amely arra irányul, hogy Homburg herceg veszítse el, adja fel a saját szabad, ösztönös létezését. Felsejlik, áttetszik, mint egy szellemalak a ráborított lepedő alól. A Választófejedelem célja, hogy a herceg kontrollálhatatlan és kontrollálatlan szabadsága megtörjön.

Számotokra 2022 végén miről szól a Homburg hercege?

F. Ádám: Jó sok minden most is ugyanannyira fontos benne, mint a megírásakor, ilyen például a csalódáshoz, a szerelemhez való viszony. És  van egy sor dolog, ami viszont másképpen fontos manapság: ilyen a hatalomhoz, az autoritáshoz való viszony. Az eredeti történet egy hierarchikus társadalomban játszódik, de néha azt érezni, hogy ez a mostani, hazai társadalmunk is félfeudális viszonyrendszerek által mozgatott minden modernsége ellenére is. 

P. Ádám: Elég jó, erős Kleist-darab ez ahhoz, hogy ne merülhessen fel, hogy aktuális-e vagy sem. Hát nem része éppúgy az életünknek a sok álom, a szerelem, a hatalom, a halál? Ugyanúgy el tudnám képzelni Putyint is és Trumpot is választófejedelemnek. De mondhatnék közkedveltebb figurákat is. És hány ember hisz magában, az álmaiban, mint Homburg, és hova tud röpíteni ez a hit? Ahogy Elon Musk is biztos nagyon hisz magában, s tele van lerombolhatatlan meggyőződésekkel, – az ember nem változott, a körülmények változtak csak.

F. Ádám: A darab egy királyságban játszódik, mégis folyamatosan a törvényekre hivatkoznak.  Ma is a törvények szabják meg a kereteket,  ám azok olyan változékonyak, mint az időjárás. Akkor annyiban volt nyíltabb a helyzet, hogy hivatalosan mégiscsak egy király állt a társadalom élén.

Ha már király és törvény: Panna, saját viszonyítási rendszeredet vagy más, mások hivatkozási pontjait, rendszerét szereted inkább követni?

Panna: A sajátomat. Mivel már többször belecsúsztam abba a hibába, hogy fontos döntéseknél mások véleményére hallgattam. Sokszor voltam bizonytalan, és ilyenkor másoknak tettem fel a kérdést: mi lenne a jó döntés? Most, hogy már 27 éves vagyok, és talán mondhatom, hogy belecsöppentem saját, kendőzetlen valóságomba, azt érzem, hogy ezeket a döntéseket képes vagyok meghozni egyedül, és arra vágyom  inkább, hogy otthon érezzem magam a saját bőrömben. Nem akarok olyan ember lenni, aki csak túl akarja élni a napokat, akire nem hatnak inspirálóan az őt körülvevő emberek,  impulzusok és események, melyek igenis ott vannak, csak észre kell venni őket. Azt hiszem, végre sikerült megtanulni szeretni magam, és nem csak külső hatások és személyek által sodródni.

A Homburg hercege is valami ilyesmin fordul meg, nem?

F. Ádám: Azt tenni, amit mások elvárnak, szeretnének és ami miatt szeretnek majd, vagy azt, ami miatt önmagamat szerethetem. Nem mindig könnyű meghallani az embernek a saját hangját.