Tenki RékaZoltán ÁronThuróczy SzabolcsPataki Ági
  • facebook
  • instagram
  • 2024. október 27., vasárnap

    Novák Tata: „Egy függetlennek állandóan küzdenie kell minden visszásság ellen”

    2024. augusztus 3., szombat 09:38

    Nemrég ismét felszólalt a független tánctársulatok érdekében Novák Ferenc „Tata”. A Magyar Táncművészek Szövetségének címzett levelében arra kérte a megfelelő támogatásban részesülő együtteseket, ők se fogadják el a fennálló helyzetet, „ezt kívánja a tisztességes szolidaritás” – írta a magyar néptánc doyenje. Levelében megszólította a Magyar Táncművészeti Egyetemet (MTE) is, felhívva, hogy az oktatásban erősítse az általános műveltség színvonalát és gondolja meg ismét a nyelvtudás szükségességét. Az MTE reagálásának lényege, hogy az egyetem mindenben a jogszabályi követelményeknek megfelelően járt el, és hogy a hallgatói jól teljesítettek – írja a Népszava.

    A teljes interjú a NÉPSZAVÁBAN olvasható.
    Népszava 2024.08.03 – 5. oldal

    A kérdésre, mit szól az MTE válaszához, Novák Tata elmondta:
    „Megköszöntem a választ írásban. Amikor az általános műveltség színvonaláról beszélek, akkor nem gondolom, hogy erre az a válasz, hogy az x törvény y paragrafusa szerint ugyanazt várják el a hallgatóktól, mint az egész országban, és hogy nagyon jól vizsgáznak a diákok. Nem erről van szó. (…)” – fejtette ki Novák Tata, aki úgy véli, aki nem tud majdnem annyit, mint egy művészettörténész vagy bölcsész, az ne legyen koreográfus.

    A levele elsősorban a függetlenek melletti kiállásra buzdít, most a szolidaritást emeli ki. Arról szólva, volt-e valaha nagyobb a szolidaritás a táncszakmában, elmondta:
    „A szocializmusban jobban kiálltunk egymásért. Ha baj volt körülöttünk, nagyon össze tudtunk tartani. Most jobban félnek a fiatalok, mint mi annak idején. (..:) Volt, hogy szembeszegültünk a hatalommal, csak tudni kellett a módját.”

    Novák Tata szerint a Kádár-kor sok szempontból rosszabb, de átláthatóbb volt, pedig – saját bevallása szerint – „borzasztó dolgokat csináltam, abszolút lázadó voltam, nyíltan, mégse bántottak”.

    Azt is kifejtette: „Tavaly megnéztem a Városmajorban Nagy József, Franciaországban és a világon Josef Nadj-ként ismert koreográfus ismerősöm munkáját. Külön megdicsértem érte a Városmajori Szabadtéri vezetőit, nem kis kockázat elhozni egy ilyen előadást, de telt ház volt, szerencsére, itthon is tudják, ki ő. Megkérdeztem őt a függetlenek támogatásáról. Kiderült, hogy Franciaországban van garantált támogatás is, és szakmai alapú támogatás is, és teljesen mindegy a politikai ideológia. Hogy Hollandiában hogy van, azt pontosan tudom, hiszen én magam is voltam ilyen bizottságban: a gyakorlat ugyanez, nem merül föl, hogy mit vall magáról az együttes a színpadon. Csak a színvonal! Nem is nagyon tudom, táncban hogyan lehetne igazán politizálni.
    Itt Magyarországon még nem is találkoztam olyan kortárs együttessel, amelyik ezt megtette volna, néptáncban inkább. Mi az előadásainkban nagyon sokszor tiltakoztunk az erőszak ellen. Azért csináltam Elektrát vagy Antigonét, hogy felhívjam arra a figyelmet, mi a politikai tisztességtelenség. Egyébként rengeteg kiváló kortárstánc-együttes van, akiket pártolok, és őszintén nem értem, hogy egy nemzetközileg elismert Duda Éva vagy Goda Gábor miért nem rendelkezhet elég tőkével. Cinikus módon adtak nekik pénzt, hogy ne érje szó a ház elejét, de az nem elég egy együttes fenntartásához. Az meg a másik, hogy Magyarországon nem lett ennek a műfajnak olyan közönsége, hogy eltartsa önmagát. De sehol a világon nem tudná fenntartani magát egy kortárstánc-együttes támogatás nélkül, Nagy József sem, akinek számtalan előadása van” – szögezte le az alkotó.

    Úgy látja, ha megszűnnek társulatok, az óriási veszteség lenne a kortárs táncművészet fejlődésében, és az hosszú távon minőségromláshoz vezethet.

    Meglátása szerint egy függetlennek állandóan küzdenie kell minden visszásság ellen, ez a kötelessége: hogy rámutasson arra, hogy mi nem jó, már ha tud. Bár egy alkotónak akár intézményrendszerben, akár függetlenként szabadnak kell lennie.

    „Őszintén azt üzenem a fiataloknak, hogy ne féljenek, nem szabad félni, álljanak ki egymás mellett. És alkossanak, ez az egyetlen, ami számít” – tette hozzá.

    A teljes interjú a NÉPSZAVÁBAN olvasható.
    Népszava 2024.08.03 – 5. oldal

    banner_bigBanner1
    banner_bigBanner2
    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram