„Olyan hősök kellenek, akikkel együtt tud menni a közönség” – 95 éve született Bacsó Péter
2023. január 6., péntek 13:24
A tanú rendezője, aki összesen 32 nagyjátékfilmet készített, még 80. születésnapját is új filmmel ünnepelte, és akkoriban vette át a Magyar Filmszemle életműdíját. Az elismerés átvételekor Bacsó Péter azt hangsúlyozta: csak filmeket akart csinálni, eszébe sem jutott, hogy életművel „bíbelődjön”.
Bacsó Péter 1928. január 6-án született Kassán, édesanyja Palotai Boris író. A család a negyvenes évek elején költözött Budapestre. 1950-ben kapta kézhez rendezői diplomáját a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, s azonnal dramaturgi állást kapott a Filmgyártó Nemzeti Vállalatnál (a későbbi Hunnia Filmstúdiónál). Részese lett a magyar film újjászületésének, forgatókönyvíróként a legsikeresebb Fábri Zoltán 1958-ban készült Édes Anna című filmjében volt.
Pályakezdő éveiről szólva úgy fogalmazott:
„Van bennem egy elkracholt színész, kétségkívül.
Föl is akartak venni a főiskolára. Hamlet egyik monológját mondtam, amikor rendezőnek jelentkeztem, s olyan szuggesztíven hatottam a tanári karra, hogy mondták, menjek inkább színésznek. „Mi néki Hekuba, és őHekubának?” – ezt a monológot sok filmembe betettem, annyira ismerem és szeretem. A Te rongyos élet!-ben is benne van. Egy szerencsém volt, hogy raccsoltam. A legjobb tanárok, Gellért Endre, Ascher Oszkár próbáltak leszoktatni a raccsolásról, de nem sikerült. Úgyhogy nem lettem színész.”
Rendezőként 1963-ban mutatkozott be a Nyáron egyszerű című lírai alkotással, amely az akkori fiatalok életével, gondolkodásmódjával, magatartásformáival foglalkozott.
Hasonló témájú volt a Szerelmes biciklisták (1965), a Nyár a hegyen (1967), mintegy előkészítve a komorabb hangvételű, a fiatalok öngyilkossági hajlamának mozgatórugóit kutató Fejlövést, amely aztán meghozta számára az igazi kiugrást.
Igazi hangjára, a szatírára a hatvanas évek végén készült munkáiban talált rá. Az 1969-es A tanú, amely a koncepciós perek dermesztő világát ábrázolta tragikomikus felfogásban, tíz évig porosodott dobozában. A sokáig csak zárt vetítéseken bemutatott alkotás végül óriási sikert aratott és a mai napig kultuszfilmnek számít; Bacsó Péter számára a „feloldozást” A tanú 1981-es cannes-i sikere jelentette. A szatíra folytatását Pelikán gátőr rendszerváltás utáni kalandjaival Megint tanú címmel 1994-ben forgatta le.
A hetvenes években érdeklődése aktuálpolitikai kérdések felé fordult: Kitörés (1970), Jelenidő (1971), Harmadik nekifutás (1973). A szatirikus hangvétel folytatódik az Ereszd el a szakállamat (1975), a Ki beszél itt szerelemről (1979) című alkotásaiban. Az ötvenes évek személyi kultuszának szatirikus megjelenítése a Te rongyos élet (1983), a Titánia, Titánia (1988), a Sztálin menyasszonya (1990). Az egyén és a történelem viszonyával foglalkozott a Hány az óra, vekker úr? (1985) című filmben. A kilencvenes évek Magyarországának kaotikus állapotairól szól a Balekok és banditák, Karády Katalin életének állít emléket a Hamvadó cigarettavég (2001). A De kik azok a Lumnitzer nővérek? című vígjátékát, amelynek főszereplője két étteremkritikus, a 2006-os filmszemlén mutatták be.
Arról szólva, szerinte milyen stílusjegyeknek kell megfelelnie egy filmnek ahhoz, hogy sikeres legyen ma Magyarországon, úgy nyilatkozott:
„A közönség egy nagy titok. Én amellett vagyok, hogy átélhető, világos, érthető cselekmény kell, amin nem szundikál el a néző. Olyan hősök kellenek, akikkel együtt tud menni, akiknek drukkolni tud. A harmadik az, hogy feszültsége legyen a dolognak, és legyen mulatságos, legyen humora, mert ez nagyon fontos tényezője a sikernek.”
Bacsó Péter filmjeit a magyar elismerések mellett több külföldi fesztiválon is jutalmazták: 1968-ban a Nyár a hegyen elnyerte a San Sebastian-i filmfesztivál Ezüst Kagyló díját, a Forró vizet a kopaszra – az akkor még kevéssé ismert Steven Spielberg Párbaj című thrillerét maga mögé utasítva – 1972-ben a Taorminai Nemzetközi Filmfesztivál Nagydíját kapta.
Bacsó a hatvanas évek végétől a Dialóg Stúdió helyettes vezetője, majd 1982-es nyugdíjba vonulásáig vezetője volt, s több mint ötven éve oktatott. Tevékenységét 1972-ben érdemes művész, 1983-ban kiváló művész címmel, 1985-ben Kossuth-díjjal jutalmazták, 1998 óta volt birtokosa a Magyar Köztársaság középkeresztjének, 2004-ben a Magyar Mozgókép Mestere lett, 2006-ban a Budapest Díszpolgára elismerésben részesült, 2008-ban megkapta a Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány fődíját és a Hazám-díjat.
Félévszázados munkásságáról 2007 novemberében jelent meg a Bacsó Filmkönyv című kötet.
„Ifjú korától kezdve fantasztikus energiák feszítették. A világ számos táján megfordult. Nála kevesen tudnak elegánsabban meghajolni fesztiválokon, zsűri-megbízatásokat sem szokott visszautasítani. Valószínűleg lakása legnagyobb szobáját is kitapétáztathatná díjaival és kitüntetéseivel.
S még egy kedvelt foglalatosság, amelyről még a részletes krónikák sem szólnak: alighanem ő a csúcstartó a közönség-találkozókon, ankétokon, vitákon való részvételben. Eldugott falvakban éppen olyan szeretettel vállalkozott beszélgetésekre, mint rangosabb protokoll-rendezvényeken” – írta róla Veress József.
„Én soha nem törekedtem életműre. Engem mindig megtaláltak a témák.
A Fejlövés témája például egy 5 soros rendőrségi hír volt. Bementem a bíróságra, előszedtem az iratokat, megkerestem az ügy életben maradt szereplőit. A fiú – akit nálam Charlie játszott – Sátoraljaújhelyen töltötte a börtönbüntetését. A Kovács Kati játszotta lány ápolónő volt Kecskeméten. Majdnem teljes hűséggel követtem az útjukat” – mesélte a rendező egy interjúban.
A kérdésre, mire büszke a produceri munkájából, elmondta: „Sok mindenre. Összehoztam például a Szindbádot, ami egy csodával határos dolog volt. Szerintem ma nem lehetne megcsinálni. Nagyon drága film volt, teli kosztümökkel, statisztákkal, Huszárik végigforgatta az egész országot. Vittorio De Sicával akarta eljátszatni a filmet, ki is ment Rómába, sokat tárgyalt vele, majdnem össze is jött.Összehoztam Makk Károly több filmjét, köztük volt a Szerelem, vagy az Egymásra nézve. Utóbbi ellen, ha ma készülne, pártok szólalnának föl, annyi tabut sért egyszerre. A stúdiónak az is ambíciója volt, hogy minden évben elindítson egy-egy fiatal tehetséget. Nálunk indult Xantus János, az Eszkimó asszony fázikkal. Nagyon tehetséges rendezőnek tartom, nem is értem, miért nem csinál filmet. Mi indítottuk el Szurdi Miklóst a Hatásvadászokkal és Tímár Pétert – aki eredetileg trükk-operatőr volt – az Egészséges erotikával. Aztán a rendszerváltás után felhagytam a stúdióvezetéssel.
Úgy éreztem, kifutott a talaj az alól a munka alól, amit évtizedekig csináltam. Az államilag biztosított filmkészítés bizonyos fokig kényelmes volt. De ez a kuncsorgás a pénzért, ebből én már kiöregedtem”
– mesélte a Filmvilágnak.