A SzínházTV Most-on már 23 előadást azonnal elérhetővé tettek a nézők számára az évad végéig! Köztük az Egyasszonyt az Orlai Produkciós Iroda és Füge Produkció és Tenki Réka nagysikerű előadását.
„Forszírozott, rohamos szülés során somatomentálisan és mentálisan súlyosan sérült csecsemő.” Péterfy-Novák Éva majd minden orvostól ezt a diagnózist kapta, akinek megmutatta egyre súlyosabb állapotba kerülő kislányát, a pár hónapos Zsuzsit. A kislány hét évvel élte túl a diagnózist, édesanyja pedig harminc évvel a történtek után döntött úgy, hogy blogbejegyzésekben megírja együtt töltött éveiket. A megrázó őszinteségű blogból könyv született, a könyvből pedig ez a színházi előadás.
Az Egyasszony igaz történet az élet fájdalmas titkairól, amelyekről nem szokás beszélni. Tragikus és egyben felemelő példázat, melynek különlegessége, hogy bár a rettenetet beszéli el, mégis rendíthetetlen életöröm sugárzik belőle.
„Tenki Rékát én soha nem láttam ennyire erősnek és gyengének egyszerre, nem vitt még nézőként olyan útra, mint az Egyasszonyban. Fiatal nőként éri az első trauma, majd többször megtörik és visszaerősödik, de mégis példaként jár elől. Voltak pontok a darabban, amikor elfelejtettem, hogy színházban vagyok. Jó színházat jó mondatokból lehet létrehozni, és Péterfy-Novák Éva olyan mondatokat írt, amit Tasnádi István írt színdarabbá, amelyek ebben a lecsupaszított térben és élethelyzetben karaktereket, kapcsolatokat és tereket teremtenek. Paczolay Béla legjobb rendezői döntése az volt, hogy hagyta működni Tenkit és a mondatokat, nem akarta szétrendezni, túlgondolni, vagy agyonnyomni a saját értelmezésével. Arról a tizenöt másodpercről kell írni, amikor a történet végén néma csendben ülnek a nézők, a szívben és a fejben pörög tovább a történet. Az Egyasszony könyv vagy színpadi mű nem azért erős művészeti alkotások, mert tudjuk, hogy megtörtént esetből építkeznek, hiszen minden irodalmi mű fikcióvá válik, hanem mert a szerző és Tenki Réka is valóságossá teszi nekünk” – fogalmazott a produkció kapcsán az Index oldalán Valuska László.
Szereposztás: Tenki Réka
Rendező: Paczolay Béla
Jegyedért kattints az alábbi linkre: https://www.szinhaztv.com/eloadas/egyasszony_szinhaztv