Szinetár Dóra és Makranczi Zalán színészpárral Árvai Magdolna beszélgetett a Nők Lapja Évszakokban. Lapszemle.

A kérdésre, milyen volt az életükk az elmúlt időszakban, a bezártságban, aztán nyáron, Makranczi Zalán elárulta: „Kemény. Vírusos. Pandémiás. Nagyon más, mint a korábbi évek, és elgondolkodtató. (…) Furcsa, embert próbáló egy-másfél év volt, amit át- és megéltünk. Mindig azt hallottuk, előadás nem maradhat el, és rá kellett jönni, ez nem igaz. Elmaradhat! És semmi nem történik! És amikor az ember ezzel szembesül, teljesen fölöslegesnek, haszontalannak érzi magát.”

” (…) Tudod, ha nincs orvos, elvérzel, meghalsz. Ha nincs bolt, élelem, éhen pusztulsz. És mi történik, ha nincs színház? Szomorú, de ki kell mondani: nem történik semmi, az élet megy tovább. Fájdalmas ezt fölismerni. A közönség pedig egy ideig hiányolja csak a színházat, aztán bekapcsolja a tévét (…) Zalán kiborult, kibukott, én optimistábban szemléltem, ami történik. Jó, hogy az élet nem állt meg, jött a tavasz, a nyitás, és elmehettünk nyaralni. Évtizedek óta ugyanoda, Spanyolországba, ahol az úgynevezett teremtett és épített világ együtt várt bennünket, és csodás volt e kettő harmóniája. Eddig azért szerettük, mert a teremtett világ – az éghajlat, a növényzet, a tenger – afrikai hangulatot adott, míg az épített igazi pezsgő, nagyon nyugat-európait. Sajnos idén nem ezt találtuk ott. A teremtett világ ugyan megmaradt, de az épített megváltozott, szétesett, balkáni lett. Fájdalmas látványt nyújtott a lepusztultság, az elhanyagoltság és az üresség” – számolt be Szinetár Dóra.

Makranczi Zalán pedig úgy fogalmazott: „Az eddigi kommunikáció nem mehet tovább, a történelem előrehalad, nem visszafordítható. Tudomásul kell venni, hogy Magyarországon a művészvilág, az egész színházi szakma zsákutcába került.  (..) Oké, van, aminek még van értelme. Például Szókratész véd ü beszédének. Amikor olyan információt juttatok el a mába, ami kétezer-négyszáz éve hangzott el. Fajsúlyos szöveg, kíváncsi voltam, van-e még bennem annyi energia, hogy ezzel kiálljak a színpadra. Ez próbatétel. Azt mondtam, ha van, továbbcsinálom…”

Azt is hozzátette: „Amíg ezt csinálom, szívvel-lélekkel állok esténként a színpadra, forgatáson a kamera elé. A Bethlenben a Ketten egyedülben, a Spinozában a Mózes és Jézus Pestenben, a Herzl című drámában. Megy a József Attilában a Macskafogó, a Játékszínben a Teljesen idegenek, a Dominógyilkosságok. A Mintaapákat pedig nyáron leforgattuk, adják szép sorban. Viszont ezek ellenére is megfordult a fejemben a pályaelhagyás.”

Szinetár Dóra arról is beszélt, húsz éve gondolkodik azon, mi mással lehetne, kellene foglalkozni, pedig a Thália Színházban kiemelten jó volt a helyzetük: „A pandémia alatt is kaptam fizetést, ami végtelenül tisztességes dolog, tudtam, számítanak rám, bár otthon ülök, de rendben tartom magam, hogy ha kell, alkalmas legyek valamire. Nekem két fantasztikus próbasorozatom és bemutatóm volt, amelyekről elmondható, hogy munka közben régen éreztem magam ilyen jól. Az Illatszertárt és a Lövések a Broadwaynt egyaránt Béres Attila rendezte, és külön szerencse, hogy csodás, szeretett kollégákkal játszhattam. Jó a csapat, bár én a színházat nem szeretem sportlétesítményhez hasonlítani, itt tényleg érezhetően együtt vagyunk.”

Közös produkciójuk a Szofi átváltozik című mesejáték a Jurányi Házban, amelyben velük játszik lányuk, Bereczki Zorka is. Emellett készülnek a Szentendrei Teátrumban, Szinetár Miklós rendezésében a Dunakanyar premierjére.

„Személyesen ismerte Karinthyt, kétszer már rendezte ezt a darabot, és ha én valamit cinikusan mondok, jelzi, hogy a Cini ezt halálosan komolyan gondolta. Mindent tud a szerzőről, a darabról, a korról és mégis hálás, ha eszünkbe jut valami. Néz minket, röhörészik a néz ü téren az első sorban, és ez jó, nagyon jó” – mesélte Makranczi Zalán.

A kérdésre, a közös munka mellett mi jelent örömforrást, Szinetár Dóra elmondta: „Nyilván a gyerekek, a család, a csodás otthonunk, de az sem lenne boldogság, ha mi ketten nem működnénk ennyire jól együtt. Számomra napi boldogságforrás megélni a Zalánnal való találkozást, otthon, munkában, bárhol, és érezni az összetartozást. Boldogság vele összetartozni! És erre az örömre, hogy ez lett, van, és kilenc éve nem múlik el, én naponta képes vagyok rácsodálkozni. Ez csoda!”

Makranczi Zalán elárulta: „Ma agyban nagyon máshol járunk, mint Benji születése előtt. El kellett gondolkodni, valahova máshova jutni, miután megkaptuk azt a papírt. Összetettebben látjuk a világot, mint előtte bármikor. És az utunkat járva Benjivel rájöttünk arra, hogy az ember a kezébe veheti a saját sorsát, ami félelmetes és szép is egyben. Megnyugtató, mert tudok változtatni a velem kapcsolatos dolgokon, a hátulütő pedig az, hogy nem kenhetem másra, ha velem valami általam rossznak vélt történik. A jóért, de a rosszért is én vagyok a felel ü s, magamban kell a választ keresni. A folyamatos önvizsgálatot, önkontrollt Benji hozta az életünkbe. Mi nem azt gondoljuk, hogy nincs szindróma, hanem azt, hogy nem az van, amit az emberek hisznek.”

A teljes interjú a Nők Lapja Évszakokban érhető el.

Nők Lapja Évszakok 2021.11.12 – 10,11,12,13,14,15,16,17. oldal