Miben rejlik a nők valódi szuperereje? A magyar művészvilág egyik legenergikusabb karakterét, Péterfy Borit és mentoráltját, kollégáját és egyben legjobb barátját, Boros Annát is kérdezte ennek kapcsán Krajnyik Cintia a WMN oldalán. Lapszemle.

A két alkotó a Száll a kakukk fészkére című előadás próbafolyamata alatt találkozott és rögtön megkedvelték egymást.

„Rögtön megláttam a tehetségét, a képességét, egy csomó olyan dologhoz is, amihez akkor még talán ő nem is érzett magában bátorságot. Ezekben mindig toltam kicsit, támogattam, és amikor jöttek olyan lehetőségek, hogy ismét együtt hozhatunk létre valamit – például a Covid alatt mindannyiunk számára egyfajta mentőövet jelentett, hogy kitaláltuk: felolvasom Karafiáth Orsi Tíz kicsi díva című álkrimijét –, abba Annát is bevontam (…) Gyakorlatilag bármi történik az életemben, ő az első, akit felhívok” – mesélte Péterfy Bori.

„Boritól rengeteg támogatást kaptam. Amikor már nemcsak színészi munkáim voltak, hanem belevágtam a szervezésbe is (Anna a Hungary L!ve Művészeti Alapítvány kuratóriumi elnöke és a Hungary L!ve Fesztivál megálmodója, amely kortárs magyar produkciók bemutatását teszi lehetővé New Yorkban – a szerk.) Bori mindig biztatott, támogatott, és ez nekem nagyon sokat jelentett” – mesélte Boross Anna.

Arról szólva, hogy most mi jelent számára nagy kihívást, a kemény munkát, és mi az, ami flow-élményt tud hozni, Anna úgy fogalmazott: „Korábban, amíg a K2 társulatában játszottam, sok időt töltöttem a színpadon, évi négy-öt bemutatónk volt. Aztán kiléptem, hogy felépítsem a Hungary L!ve Fesztivált, amit a gyerekemnek tekintek, és később útjára tudok ereszteni. Az elmúlt években kevesebb színházi munkát vállaltam, de biztos vagyok benne, hogy ez csak egy átmeneti időszak.”

„Plusz időközben a K2 is megszűnt, ezt azért ne felejtsük el. Abban is támogatnunk kell egymást, tartani a másikban a lelket, hogy az a sors, ami utolérte a független színházakat, minket zsigerileg érint napról napra. Éppen ezért is biztattam Annát, hogy más területeken is próbálkozzon, mert az ember kénytelen elgondolkozni azon, hogy milyen jövő vár rá fiatal színészként.

Legtöbbször a nézők ebbe bele sem gondolnak, hogy a színészeknek milyen kihívásokkal kell szembenézniük, amikor a színházak jelenleg úgy működnek, ahogy. (…) A mi pályánk – egyébként is, de most aztán végképp – teljességgel kiszámíthatatlan, hiszen azon rettegünk, hogy bezár-e az a színház, ahol játszunk, vagy kap-e egy kétfilléres támogatást, amiből aztán tud darabot csinálni. Sokszor az a kérdés, hogy egyáltalán túlélhető-e ez a helyzet, és nem csak anyagilag. Éppen ezért fontosan az olyan kezdeményezések, amilyeneket Anna is űz, mert bíznunk kell abban, hogy hátha legalább külföldről érkeznek olyan lehetőségek, amelyek előrevisznek minket” – tette hozzá Péterfy Bori.

Borit arról is kérdezték, egyedülálló anyaként miként tud helytállni: „Bizonyos szempontból nyilván nehezebb, mint eddig volt, de leginkább a gyerekünk miatt. Egy válásnál óhatatlanul megbillennek a dolgok, ami pokoli nehéz időszakká teszi ezt. Az elmúlt évem elképesztő mókuskerék volt, ami után még mindig csak kapkodom a fejem. Az én esetemben sajnos az történt, hogy olyan elvárásoknak kellett volna megfelelnem, amelyek teljesen irreálisak voltak. Fojtogatóvá tud válni, ha egy ilyen szakma mellett olyannal támadják az embert, hogy miért nem ér rá hétvégén, miért nem spontánabb, amikor be van táblázva, hogy mikor koncertezem, mikor játszom. Ezek a helyzetek annyira igazságtalanok tudnak lenni, hogy van az a pont, amikor jobb egyedül. De ez független attól, hogy valaki művész-e, a nőkre iszonyatos felelősség hárul, főleg, ha gyerek is van.

Szoktam is irigykedni a fiúkra a zenekarban, amikor, ha turnéra indulunk, megjelennek a kis csomagolt szendvicseikkel, a frissen mosott ruháikban, hiszen ezeket mind én csinálom magamnak. Mi, nők, önmagunk feleségei is vagyunk. (…) A gyengeségeinket felvállalva leszünk igazán erősek. A zuhanások, és az azokból való felállások mutatnak valódi példát.”