Pogány Judit mindig is igazságkereső egyéniség volt. Ezért kérdés sem lehetett, hogy ő is megjelenjen a színművészetisek tüntetésén.

Fél órát töltött őrszemként az egyetem teraszán, Mácsai Pál társaságában. Bár ő soha nem tanult az intézmény falai között, mégis azt a szellemiséget képviseli, amit az itt tanító mesterek: Ascher, Zsámbéki, Babarczy, Máté Gábor – vallotta a Klubrádió interjújában.

Pogány Juditnak is ők voltak a mesterei, rendezői, partnerei. Csak éppen „élesben”, a kaposvári színház fénykorában. Emlékezetes a 80-as évekből, amikor egy-egy pesti vendégjátékuk előtt rendőröket kellett kivezényelni, mert szinte demonstrációval ért fel egy-egy előadásuk, különösen a Marat halála.

Pogány Judit nem gondolta, hogy évtizedekkel később, megint a „barikádra” kell állni, becsülettel megvédeni a szellemi-szakmai értékeket, kiállni az igazságtalanság ellen. Amikor a kuratórium felállításáról hírt kapott, azt az éjszakát végigsírta, s „amikor azt hallottam, hogy Zsámbékit vagy Aschert megalázzák a nyilatkozatokban, akkor azt éreztem, az én életemet, szakmai munkásságomat is áthúzták és beletapostak a földbe. Mindazt lenullázták, amit megteremtettünk az elmúlt évtizedekben.”

Régebben is kiállt minden igazságtalanság ellen. 1956-ban, 12 évesen egy kanna tejjel öntött le egy orosz katonát, aki puskatussal hajtott ki fiatalokat egy egyetemi kollégiumból. Később egy kétéves fiát a földön húzó apát teremtett le a kaposvári éjszakában. Utánaszaladt Zsámbéki, mert ő csak azt hallotta, hogy „a Pogány megint igazságot oszt valahol”. Ilyenkor önmagából kikelve, recsegve tombol. Ez kellően elijeszti és lebénítja a bántalmazókat.

Forrás: Klubrádió