A Szavakon túl Kadarkai Endre egy saját fejlesztésű beszélgetős műsora, amelyben népszerű színészek, zenészek, televíziósok vallanak önmagukról. Nem egy hagyományos portréinterjút kell elképzelni. Mindig 20 fogalmat kínál fel a vendégnek.
Valamennyi talányosan az alany életének egy epizódjára, személyére, egy korábbi idézetére utal, még ha ő nem is tudja, hogy pontosan miképpen.
Ebből a húsz kifejezésből a vendég választja ki azokat a fogalmakat, amelyekről beszélgetni fogunk, de ő maga sem tudja igazán előre, hogy mi is lesz a pontos téma.
Pogány Judit érdemes művész, aki a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, nem csak Kossuth- és Jászai Mari-díjjal büszkélkedhet, a közönség is imádja hosszú évtizedek óta. Kadarkai Endre első interjúja után a közönség követelte, hogy készüljön egy második. A fenti videókban mindkét részt elérhetik.
Édesapját mindössze 8 évesen veszítette el, édesanyja ekkor már súlyos beteg volt. Testvérével együtt gyámszülőkhöz került, akik taníttatták őket. Az érettségi után visszaköltözött szülővárosába, Kaposvárra, munkája mellett egy színjátszókörben lépett fel olykor. 1965-ben egy Ki mit tud?-on lépett fel a csoport, itt figyeltek fel a tehetségére. A Csiky Gergely Színház segédszínészi állást ajánlott neki, amit elfogadott.
A színházban először a kórus és a tánckar tagja lett, majd valamivel később már kisebb prózai szerepeket kapott. Ugyanebben az időszakban ismerkedett össze Koltai Róberttel, későbbi férjével, aki ekkor már a társulat tagja volt.
Amikor az 1968-1969-es évadban a frissdiplomás rendező, Zsámbéki Gábor Kaposvárra szerződött, szerepet osztott Pogány Juditra a Várj, míg sötét lesz című darabban. Ez hatalmas áttörést jelentett a fiatal színésznő számára, ekkor indult be a karrierje.
Kívülről úgy tűnt, a magánélete éppolyan sikeres, mint a szakmai élete, 1971-ben összeházasodott Koltai Róberttel, egy évvel később fiuk született, aki a Koltai Gábor nevet kapta.
Pogány Juditot elmondása szerint csaknem két és fél évtizeden át foglalkoztatta a halál és az öngyilkosság gondolata, annyi megalázó élményben volt része fiatalon.
– Amikor Pestre kerültem, egy vidéki kislány voltam abban a fővárosi iskolában, zúdultak rám a gyerekek. Mélyült a szorongás. Harmadik emeleti lakásban laktunk, és engem mindig izgatott, hogy onnan ki lehetne ugrani. Állandóan az öngyilkosság gondolata foglalkoztatott. (…) Meg nem tettem, de úgy éreztem, minden elrendeződne. Rettenetes megalázó helyzeteket éltem meg – vallotta be, majd megrendítő vallomást tett.
– Minden fájt. Miért vagyok nő? Miért nem dönthetek, úgy, ahogy én szeretnék? Örökké tudtam gyűjteni az összes keserűséget, ami volt, ami van, ami lesz. Azt éreztem, hogy megoldás lenne elbúcsúzni, elmenni.
Pogány Judit hozzátette, szerencsére mindezt nem gondolta komolyan, végül sikerült megküzdenie a belső fájdalommal. Erről és legújabb filmjéről, Az unokáról is mesél Kadarkai Endrének.