Fontos dalokra, emberekre és történetekre emlékezik vissza november közepén megjelent első könyvében Presser Gábor. Nem írt le egyetlen sort, hangjegyet sem, amely ne ugyanabból a művészi matériából készült volna. Omega, LGT, Képzelt riport, A próba, A padlás… kegyetlenül sokat dolgozott… Presser Gáborral Vass Virág készített interjút a Nők Lapjába.
A Nők Lapja cikkéből:
„Próbáltam a környezetet, a körülményeket átélhetővé tenni. Nemcsak azért, mert a fiatalabbak nem sokat tudnak arról az egyébként meglehetősen izgalmas korról, hanem azért, mert az én generációm is sokat felejtett” – mesélte könyvéről Presser Gábor.
Kiemelte: „Úgy éltem végig az ifjúkoromat, hogy rengeteg fontos részletet nem vettem észre, nem értettem meg, sok-sok minden el volt titkolva nemcsak előlem, mindenki elől. Sohasem tudhattuk, hogy azok, akik eldöntik a sorsunkat, pontosan kicsodák. Azon a középszinten, ahol még velünk szóba álltak, a minket felügyelők életét ugyanúgy dróton rángatták, mint a miénket, csak hát ők gyakorolhattak valamennyi hatalmat – felettünk. Azt meg jól kiélték. Sejtéseink, megérzéseink persze voltak, többnyire ránézésre, „szagra” meg lehetett mondani, ki hova tartozik. Próbáltam elmesélni nemcsak azt, ami velem történt, hanem azt is, akkor hogy nézett ki körülöttünk a színház, az ország, a zenei élet, a filmezés. S a külföld! Hogy milyen is volt egyáltalán eljutni külföldre…”
A Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész, a magyar könnyűzene történetének kiemelkedő alakja elárulta: „Van valami, amiben nagyon-nagyon szerencsés vagyok. Életemben a kisujjamat nem mozdítottam semmiért. Mielőtt vettem volna két mély levegőt, Misi (Mihály Tamás basszusgitáros beceneve, akivel együtt jártak a konzervatóriumba – a szerk.) beajánlott az Omegába. Marton László 1972 nyarán hívott, hogy felolvasna nekem egy darabot, ha odasétálnék a Vígszínházhoz. A Berlin söröző kerthelyiségében várt engem a Képzelt riport gépelt példányával. Úgy kezdtem balettzenét írni, hogy fölhívott Mihály András, az Operaház főigazgatója. És persze hogy meglepődtem, megdöbbentem, közben pedig én is hasonlóan működöm (…)”
Arra a felvetésre, hogy talán „éppen azért bánik maga is nagyvonalúan a sikerrel, mert soha nem kellett könyökölnie érte”, úgy felelt: „A kezdeti Megasztár-időkben mindig mondtam a gyerekeknek, hogy figyeljenek, most minden csillog és klassz, jól is énekeltek, de ne higgyék el. Többé ilyen nem lesz! Ez most a tündérmese. Véget ér majd a verseny, és semmi más nem marad, csak az, hogy hogyan dolgoznak. Kellenek a szép sikerek, hát persze, ma is egyet melléver a szívem, ha kimondom azt, hogy A padlás. 1000 előadás. Hát 1000 szilvás gombóchoz már nagy fazék kell, nem? Aztán az ember visszaül dolgozni, és megint kételkedni kezd.”
Arról szólva, hogy lehet önmagunk legendájába nem belehülyülni, elmondta: „Kis legendák ezek… Senkit nem tudok a környezetemből, sem az Omegából, sem az LGT-ből, aki belehülyült volna. És azt gondolom, azzal, hogy nekem a sors azt dobta, hogy mindig hívtak, és nem kellett soha menedzselnem magam, talán éppen azt kompenzálta, hogy valójában nem vagyok alkalmas arra, hogy egy olyan közegben, ahol nem érzem jól magam, összeszorított szájjal, összeszorított ököllel próbáljak érvényesülni. Nagyon-nagyon nehéz ezt elmondani úgy, hogy ne tűnjön szerénytelennek… Az, hogy itt, ahol élni, olvasni, beszélgetni szeretek, ahol embereket szeretek, valamilyen véletlenek folytán sikeres lettem azok nélkül az adottságok nélkül, amelyek a sikerre való törekvéshez kellenek, ahhoz ez mind kellett. A világ egy más pontján talán nem így sikerült volna.”
A Presser könyv második része várhatóan jövőre jelenik meg.
Erről így mesélt: „A szerkesztőm, akinek át-átküldtem részleteket, egyik nap felhív, és azt mondja: „Te, Pici bácsi, az anyagmennyiség, ami nálam összejött, arra ösztökél, hogy föltegyem a kérdést: meddig írod még?” Szűk kétszáz oldal már nem fért a kötetbe, így is 520 lett. Vagyis lesz egy második kötet. Csak hát én pont úgy írok könyvet is, ahogyan zenét… van valami köze a komponáláshoz: a belső ritmust összehangolod az odakint csörömpölő világgal.”
A teljes interjút a Nők Lapja 2020/48. számában olvashatják.
Presser Gábor több mint hatszáz dalt írt az elmúlt évtizedekben, emellett színpadi művek szerzője is.
„Nagyon sokszor hallottam vissza az emberektől, mennyire fontos nekik egy-egy dalom, és hogy kapaszkodót nyújtott nekik az életük során. Ez több mint megtisztelő” – mondta korábban az MTI-nek.
A Vígszínházban 1988-ban Sztevanovity Dusán és Horváth Péter szövegeivel bemutatott A padlást már több mint egymillióan látták, és az ezredik előadás előtt áll a darab. A Broadway-bemutatón immár hosszú évek óta dolgoznak.
„Mivel szerintünk nem igazán működött, új fordítást kértünk, bár tavaly egy verziót már próbáltunk New Yorkban. A járvány miatt most minden színházi produkciós cég padlón van, így nem tudni, mi lesz…” – jegyezte meg.
Forrás: Nők Lapja, MTI
Kiemelt fotó: Koszticsák Szilárd/MTI