Ma ünnepli 55. születésnapját Tóth Ildikó, Prima Primissima- és Jászai Mari-díjas érdemes és kiváló művész.
Tóth Ildikó Hatvanban született. Gyermekkorát Marcaliban töltötte, itt végezte el a gimnáziumot. Az érettségi után a kaposvári Csiky Gergely Színházhoz jelentkezett gyakornoknak, de mivel nem vették fel, a helyi fonógyárban vállalt munkát. Sokszor vett részt a színház próbáin.
Erről az időszakról azt mesélte a Színház Online-nak: „A kaposvári színház nézőterén ülve az volt a lényeg – meséli –, hogy az ember felismerje saját tévedéseit, hibáit, gyarlóságait, hogy állandóan tanuljon és fejlessze magát, vagy megerősödjön a hite abban, amiben jó. Az ember az egóját néha háttérbe kell szorítsa egy közösségi dolog érdekében. Ez nem könnyű! Az a kicsi hang, ami mindannyiunkban benne van, az igazságérzetünk – ami nem jobboldali, nem baloldali –, egészségesen létezik az emberben. Csak elhallgattatjuk. Egy jó előadás képes arra, hogy a gondolat erejével megtörje ezt a hallgatást, és lehetőséget teremt rá, hogy megszülessen bennünk az igény: jobbá válni!
A színháznak ez a fajta képessége, varázsa, ereje, ami engem akkor, ott megfogott, azóta is bennem él. Egy hit, ami egyre nehezebben tartható, de én naivan ragaszkodom hozzá.”
Második próbálkozásra fel is vették a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, Szinetár Miklós osztályába.
1990-ben szerzett diplomát, majd a Radnóti Miklós Színház, később az Új Színház tagjaként játszott. Az ország számos színházában megfordult, többek közt a szombathelyi Weöres Sándor Színházban, a Thália Színházban, a Rózsavölgyi Szalonban, a tatabányai Jászai Mari Színházban.
Saját bevallása szerint elsősorban nem az exhibíció motiválta, hanem a közlés vágya: „Meg eléggé szorongó alkat is vagyok. Ezt általában azzal tudom leküzdeni, hogy amivel éppen foglalkozom, azt a lehető legjobban szeretném csinálni, a legtöbb lehetséges szempontból megvizsgálva. A munka „tárgyát” helyezem előtérbe, s mire odáig jutok, hogy újra szorongjak, már van mibe kapaszkodni.”
Tóth Ildikó három-négy évig önkéntesként is dolgozott egy kórházban. A döntésben szerepet játszott, hogy édesapja is kórházban hunyt el: „Volt pár olyan évem, amikor egy bemutatóm, vagy még annyi sem volt. Végül is el kellett döntenem, akarom-e ezt csinálni vagy nem. Olvastam egy tanulmányt arról, hogy a gyógyulás minőségét nagyon befolyásolja az, hogy az ápolásban milyen és mennyi humán erő van. Ez sokkal lebecsültebb része a gyógyításnak, mint kellene, hogy legyen. Valahogy az apukám, ez a tanulmány, meg a vágy, hogy hasznos legyek, ez hozta, hogy hetente egyszer elkezdtem bejárni egy kórházba.
Idős, többnyire család nélkül maradt emberekkel beszélgettem, olvastam nekik, segítettem az ápolásukban. És ez nekem is segített a döntésben: „színész akarsz maradni vagy nem?!”
A színházat választottam, mert a gyermekkori álmomat valahogy mégsem tudtam elfelejteni. De az önkéntesség fontos volt az életemben, mert új szempontokat adott. Hiába van szellemiségében, lelkiségében, gondolkodásában a lábad elé terítve egy univerzum, mégis, a mókuskerék-szerűsége miatt beszűkülsz, és mindent e mentén határozol meg. És ez szerintem nem jó. Az önkéntesség egy másik szemszögbe helyezte át a kamerámat, messzebbről tudtam ránézni a színházra, nem vesztem el benne, fontos lett, hogy több ennél a világ. Sok minden harmóniába rendeződött bennem.„
2015-ben a székesfehérvári Vörösmarty Színház társulatához szegődött, ahol többek közt a Három nővér, a Kartonpapa,A Vágy nevű villamos című előadásokban is láthattuk.
„Az én tehetségemnek része a bizonytalanság, a kétségbeesés, a kételkedés önmagamban – ez mind hozzátartozik ahhoz, amilyen vagyok, ez visz előre.
De arra is rájöttem, az sem lehet, hogy az ember folyamatosan és állandóan elégedetlen legyen. Meg kellett tanulnom, hogy örülni tudjak és azt mondani, oké, ez most rendben volt. Hullámok persze vannak. Az ember viszonya állandóan változik a saját életével, a társadalommal és a színházzal is. S mivel valahogy el szeretné magát helyezni a világban, valamihez képest mérni, ez is folyamatosan és állandóan változik. Próbálok magam körül jó dolgokat csinálni. Építeni vagy erősíteni, s nem ártani” – nyilatkozta egy interjúban.