Gábor György filozófus, habilitált egyetemi tanár, az MTA Filozófiai Kutatóintézetének volt tudományos főmunkatársa, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára a Facebookon tette közzé az alábbi sorokat.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem rektorává kinevezett Rátóti Zoltán elmondta, hogy „Szarvas József és én a nemzeti-keresztény értékrendet képviseljük. Nem lesz nemzeti érzés tanóra, ezt nem így kell elképzelni. Azt gondolom, hogy a tetteinkkel, világlátásunkkal, gondolkodásunkkal példát lehet és kell mutatnunk, ez a legjobb módszer.”

Tettekkel, világlátással, gondolkodással mutatják tehát a példát. Azzal, hogy miként lehet valaki a rendszer kegyeltje, s kerülhet olyan hivatalba, amelyhez semmilyen képesítése sincs.

Amint azt Sándor Erzsi írta „Nem végzett doktori iskolát, nincsen nyelvvizsgája, nem lehetne rektor a világ egyetlen valamirevaló egyetemén sem”, továbbá, s az előzőekből következően nem került sor esetében habilitációs eljárásra, ahol tanúságot tehetett volna oktatói rátermettségéről, szakmai és tudományos tevékenységéről, igazolhatta volna tudományos feddhetetlenségét, tudományos alkotómunkájának eredményeit, oktatói és előadókészségét.

Példát mutat mostantól Rátóti, hogy egyetlen tudományosan értékelhető publikáció hiányában (mert minden egyetem, tetszik, nem tetszik, részben oktatási, részben tudományos intézmény) miként lehet szédítő karriert befutni, kísértetiesen azonosulva az ötvenes évek egypárti diktatúrájának gyakorlatával, amikor a párt régi, megbízható harcosából, civilben villamoskalauzból, lehetett miniszter, mert jó kádernek bizonyult, s a szerető hatalom kedvére dédelgette őt.

És tetteivel, világlátásával, valamint gondolkodásával példát mutathat Rátóti abból, hogy egy efféle törvénytelen és gusztustalan hatalmi-politikai döntéssel miként lehet a magyarországi egyetemeken dolgozó „kollégáit”, mindazokat az egyetemi oktatókat, a tanársegédektől az egyetemi tanárokig semmibe venni, megalázni, s „nemzeti-keresztény értékrendbe” hazudott lópikulát mutatni nekik, akik a fenti nagy példamutatókkal ellentétben komolyan, egy életen át dolgoztak azért, hogy meglegyen a szükséges és kiérdemelt fokozatuk, nyelvtudásuk, s végül, hogy habilitációjukkal alátámasztott értékelhető tudományos és oktatói tevékenységet legyenek képesek felmutatni.

Vacak fizetés ellenében, ám idehaza maradva, s anélkül, hogy nemzeti értékrendről papolnának napestig.