Galambos ErzsiBalázsovits LajosLovas RoziBata ÉvaWunderlich József
  • facebook
  • instagram
  • 2021. december 5., vasárnap
    banner_bigBanner3

    Rekord – 15-en pályáznak a Pinceszínház vezetésére

    2021. június 16., szerda 12:41

    “Kezdődik a nagy igazgatóválasztás: 15 pályázat érkezett a Pinceszínház vezetői pozíciójára. 15! Nem pályáztak ennyien erre a pozícióra a rendszerváltás óta összesen – sőt, legutóbb 1 pályázó volt csupán” – írja Takács Máriusz ferencvárosi képviselő a Facebookon.

    Mint írja, a színház igazgatói posztjának betöltésére pályázókat először egy szakértői bizottság hallgatja meg, majd a Takács által vezetett Kulturális, Oktatási, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság. A döntést a Képviselő-testület hozza meg ezek után.

    A folyamat végén megválasztott igazgatónak már július 1-jétől munkába kell lépnie, és öt évre szól a megbízatása.

    A pályázatnak tartalmaznia kellett, hogy hogyan képzeli el a pályázó a Pinceszínház szervezeti, vezetési, fejlesztési struktúráját, egy részletes művészeti tervet, melynek része kellett legyen a színház eddigi munkásságának elemzése és a jelenlegi repertoárra vonatkozó jövőbeni tervek is, valamint minimum a következő két évadban bemutatni tervezett produkciókat, azt, hoyg hogyan tervez a színház részt venni a kerület kulturális életében, és azt is, hogy milyen gazdasági és marketingstratégiával tervezi vezetni az intézményt a majdani igazgató.

    Ahogy arról korábban beszámoltunk, Rácz Attila dramaturg és dr. Komáromi György(Benkó Bencével, Fábián Péterrel, Göttinger Pállal és Bérczes Lászlóval közösen) biztosan indul a teátrumért.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2021 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram
  • nka