Réti Barnabás messziről indult a színészi pályára. Bár egy Budapest-Szeged távolság nem tűnik leküzdhetetlen akadálynak, története mégis azt sugallja, e két világ találkozása nem feltétlenül zökkenőmentes. Saját produkciós vállalkozást indított Budapest Playhouse néven. Ennek gondozásában láthatja a közönség mind a Fat Pig, mind az Egy különleges nap című darabot Dobó Katával. Az instylemen.hu kérdezte.

Réti Barnabás történetét itt olvashatják teljes terjedelmében.

A kérdésre, bajai vagy szegedi halászlé, Réti Barnabás elmondta:

„Szegedi vagyok, és anya is elvileg nagyon jót főz, de egy ideje egyáltalán nem eszem halat. Gyermekkoromban szerettem, de valami egészen biztosan traumatizált, mert azóta semmi hasonlót nem vagyok hajlandó megenni. A vizet imádom, de nem vagyok az a pancsikálós típus. Tudod, az én korosztályom azért még egy abuzív környezetben nevelkedett, ahol lenyomtak a torkunkon sok mindent, miközben egy csomó dolgot meg nem csinálhattunk. Ezt a mentalitást kellett valahogy átírnom, amikor Londonban és az Egyesült Államokban tanultam, mert rájöttem, a külföldi színész soha nem kér elnézést a saját ambíciójáért, velünk magyarokkal ellentétben. Ezt a fajta kondicionálást, ami itthon jellemző, külföldön nagyon gyorsan el kellett engednem, mert közben rájöttem, senki jóváhagyására nincs szükségem, hogy belőlem jó művész legyen.”

Azt is hozzátette:
„A színi akadémián egyébként elég lázadó típus voltam, és az igazságtalanság ellen sokszor kiálltam, a tanáraimnak emiatt elég sok fejtörést okoztam (a Shakespeare Színművészeti Akadémián, a szerk.). Mára kissé talán lecsillapodtam, megfontoltabb vagyok. Ugyanakkor nálunk eléggé rendszerszintű az a képzés, amelyben a tanárok első blikkre kijelentik valakiről, hogy tehetséges vagy tehetségtelen, ezáltal bekerül egy skatulyába, ahonnan nincs kiút. Hasonlóval azért sem Londonban, sem New Yorkban nem találkoztam. Nem fognak elsőre megítélni. Esetleg elmondják, milyen szinten vagy most, de alapvetően hisznek abban, hogy mindenkiben van potenciál. Azt neked kell eldönteni, mennyi munkát raksz bele a jövőben, hová akarsz fejlődni, és mennyit szeretnél a karrieredbe invesztálni.”

A színészt arra kérték, mondjon pár szót a saját személyiségéről. Egy mondatban összefoglalta: „egy esendő, kreatív ember vagyok, aki már vállalja az esendőségét, nem akarom elrejteni, esetleg kontrollálni.”

Shakespeare Színművészeti Akadémiáról szólva, elárulta, nem nézték jó szemmel, hogy az itthon forgatott nagyobb amerikai produkciókban kisebb mellékszerepeket kapott, hogy rendszeresen járt castingokra. A mai napig rendszeresen jár castingra, így kapott mellékszerepet a James D’Arcy nevével fémjelzett Deadline sorozatban is a londoni ügynökének köszönhetően, és bízik benne, hogy ez egy folyamat kezdete.

Arról szólva, hogy a Barátok Köztben vált szélesebb körben ismertté, úgy fogalmazott: „Tudom, hogy emiatt sokan ítélkeztek, és ez a sorozat egyet jelentett a rosszal, mégis úgy gondolom, ilyen háttérrel, amellyel rendelkeztem, a Barátok Közt nélkül soha nem rúghattam volna labdába színészként. (…) Akkoriban viszont még nem látták a színházak azt a piaci rést, hogy egy népszerű, kommerszből jövő színésszel esetleg extra nézőközönséget lehetne beszippantani, ezért inkább mindenütt az elutasítást éreztem. Budapesti színházakban voltak zenés darabjaim, másutt pedig prózai estek, de nem tudtam fejlődni. Nagyjából ekkoriban találkoztam Iványi Árpád barátommal, jelenlegi alkotó- és üzlettársammal, akivel később együtt alapítottuk meg a Budapest Playhouse produkciós céget. Az egyik első közös projektünk volt, hogy színpadra vittük Stephen King TORTÚRA című regényét. Emellett az énektanárom, Karikó Teréz, a hazai operajátszás Liszt-díjas csillaga, mindent megtett, hogy a Szegedi Nemzeti Színházban kapjak szerepet, mivel jól énekeltem, de nem éreztem, hogy igazán gondolkodnának bennem. Az akkori szakmai közegben egyedül Karinthy Marci volt velem teljes mértékben befogadó. Elismerte a tehetségem, talán azért, mert ő is a saját útját járta.”