Sokan felkapták a fejüket arra, hogy az HBO Eufória című sikersorozatának különleges látványvilága mögött egy magyar operatőr áll. A neve azóta egy másik produkcióval is összefonódott: az egyik legkülönlegesebb karanténfilmmel, a fekete-fehérben forgatott szerelmi drámával, a Malcolm és Marie-vel. Rév Marcell már egy ideje Hollywoodban dolgozik. A Marie Claire kérdezte.
A teljes interjú a Marie Claire-ben olvasható.
Rév Marcell most az Eufória második évadát készíti elő és majdnem végig dolgozott a lezárások alatt, és a mostani is egy nagyon intenzív időszak: “Együtt találjuk ki a sorozat vizuális nyelvét. Így utólag nehéz már szétválasztani, hogy mi kinek az ötlete volt. Sammel, a rendezővel sokszor egy rugóra jár az agyunk” – árulta el.
Arról is faggatták, előnyt jelent-e magyar operatőrnek lenni Hollywoodban: “Amikor azt mondod, hogy magyar operatőr vagy, akkor Hollywoodban mindenkinek eszébe jut Zsigmond Vilmos és Kovács László. Emberileg és szakmailag is nagy tisztelettel beszélnek róluk. Viszont szerintem kelet-európainak (vagy közép-európainak, ahogy mi szeretjük magunkat nevezni) lenni, itt komoly kulturális eltérést jelent. Aki például Svédországban vagy más nyugat-európai országban született, mentalitásában sokkal közelebb van ehhez a vidékhez, mint mondjuk én. De ez nem feltétlenül hátrány, inkább csak különbség.
Itt sokan vannak, akik kíváncsiak arra, hogy te miben különbözöl tőlük.
Az amerikai filmes szakma a világon a legnyitottabb, legalábbis azok közül a helyek közül, ahol eddig megfordultam.”
Rév Marcell arról is beszélt, nincs olyan munkája, amire maradéktalanul büszke lenne: “Inkább olyan vagyok, aki megfesti a képet, és nem szeretne elmenni a kiállítása megnyitójára… (Nevet.) Inkább festeni akarok egy másikat. (…) Amerikában tanultam meg, hogy az ember örüljön annak, hogy csinált valamit, ünnepelje meg, akkor is, ha nem száz százalékig elégedett vele. Akkor is büszkének kell lenni rá. Arra, hogy ezt a nyolcvan napot végig forgattam, és minden tudásomat beleraktam. Olyan úgy sem lesz, hogy minden tökéletes.”
Azt is elmondta, miben méri a saját sikereit: “Nem nagyon szoktam méricskélni. Ha valamiben, akkor talán abban, hogy mennyi lehetőségem van arra, hogy megint dolgozzak valamin.
Akkor fogom magam sikeresnek tartani, ha még évek múlva is olyan filmekben tudok majd részt venni, amelyek érdekelnek.”
A közelmúltban díjjal is jutalmazták a munkáját, igaz, azonnal felajánlotta a Free SZFE mozgalom részére: “Oda jártam iskolába, az én tanáraimról van szó, az én egykori második otthonomról. Elég csúnyán kicsavarta a politika a kezükből ezt az intézményt, gyakorlatilag tönkretették a Színház- és Filmművészeti Egyetemet. Nem maradt belőle más, csak egy név. De most szerencsére úgy tűnik, hogy sikerül ezt a képzést valamilyen formában átmenteni egy másik intézménybe, és ezt akartam támogatni a díjam és az esetlegesen azzal járó honorárium felajánlásával.
A dolog iróniája, hogy az a rendszer ítélte nekem a díjat, amely szétrombolta az intézményt, én pedig annak adom oda, amelyet tönkretettek, mert nagyon sokat köszönhetek az alma materemnek.”
A teljes interjú a Marie Claire-ben olvasható.