Már a kijárási korlátozások idején, egy rendkívül bizonytalan helyzetben látott hozzá a vezetői teendőkhöz. Bár az ősz további nehézségeket hozott, Rudolf Péter alapvetően optimista, csütörtökön mutatják be új rendezését, Az öreg hölgy látogatását. A We Love Budapest kérdezte.

A darab egy 40 éve történt bűntett megbosszulásának története: “Abban kell hinni, hogy akármilyen sérelem éri az embert, a jog valódi eszközeivel válaszolhat rá, különben szétesik a társadalom; Claire (a főhősnő) válasza nem valódi válasz. Rendezőként hozok ítéletet, de az két egymással szemben álló ítélet: elítélem Claire-t, elítélem a várost, és azt mondom: ilyen az ember. Arra kérem a nézőt, próbáljunk meg ebből tanulni. Végül is ez a művészet értelme: a művészek saját fájdalmukat megfogalmazva, tűpontosan papírra vetve, filmre leforgatva segítenek, hogy tapasztalat és tönkremenés nélkül tudjunk saját élethelyzetünkben etikus és jó döntéseket hozni.”

A kérdésre, a vírushelyzet miatt van-e feszültség most a társulatban, elárulta: “Van feszültség, de megszoktuk. Hónapok óta ebben élünk a Covid miatt. Megpróbálunk mindenre felkészülni. Eldöntöttük, hogy semmilyen helyzetben nem pánikolunk, senki nem fog sikoltozni, kezét tördelni, és ha kell, X helyére beugrik Y, még az is lehet, hogy olvasni fogja a szövegét – de a közönség meg fogja érteni. A nézők nagyon toleránsak: a színészekkel együtt ugyanúgy ünnepként élik meg, hogy létrejöhetett az este. Ez egyébként jót tesz a színháznak. (…) Abszurd idők ezek, és az a leginkább abszurd, hogy hozzászoksz az abszurditáshoz magához.”

A művészt arról is faggatták, mi lett mára a Vígszínház küldetése: “125 éve, amikor megnyitották, és ahogy az Várkonyi Zoltán egyik korabeli beszédéből kiderül, 1972-ben is ugyanazok a keresgélések jellemezték, mint ma: hogyan tudsz egyszerre modern, izgalmas lenni úgy, hogy ne legyél annyira kommersz, se túl szofisztikált, hogy csak pár ember lézengjen a nézőtéren. Ezen a mezsgyén kellett haladni mindig politikától, rendszerektől függetlenül. Leginkább egy vidéki színház működéséhez hasonlít. (…) Tartozom annyival, hogy olyan dolgokat hozok létre, amik közérdeklődésre tartanak számot. Lehet, a jövőben hozzá kell szokni, hogy a Vígszínházban nem lehet három költséges szuperprodukciót bemutatni egy évadban” – fejtette ki Rudolf Péter.

“Azt gondolom, világszínvonalúan színes a magyar színházi élet. Magam is fájdalommal állapítom meg, mennyi gondunk van a megosztottság miatt, de közben ha az ember színházba akar menni, változatosabb kínálatot talál, mint Londonban vagy New Yorkban. Ezt nagyon kevés dologgal kapcsolatban tudjuk elmondani. Én azért drukkolok, hogy mindegyik színház tele legyen, mindegy ki a fenntartó” – tette hozzá Rudolf Péter.

Az SZFE-ügy kapcsán arról beszélt: “Tudom, hogy ezek fontos kérdések, és egy felnőtt magyar értelmiséginek kell, hogy legyen véleménye. De számos kérdésben már nyilatkoztam párszor, sőt, előre sietve, a pályázatomban kifejtettem, mennyire fontos, hogy jómagam egy „híd legyek” a különböző nézőpontok között. Sokkoló, egy nap mennyi időm megy el közéleti dolgokkal, ahelyett, hogy Az öreg hölgy látogatásával vagy a Vígszínház ügyeivel foglalkoznék. Már a saját mondataimat is unom ezekben a kérdésekben, amik rengeteg energiát vonnak el; ennek ellenére kell, hogy legyen véleményem, amit soha nem is féltem megfogalmazni. Viszont effektíve rosszul esett, hogy amikor a nézőkért harcolunk, és küzdünk a Coviddal, akkor éles támadásokat intéztek ellenem információ hiányában. Úgy vélem, több empátiára lenne szükség mindenki részéről, nem lehet úgy viselkedni, mintha nem pengeélen táncolna az egész világ a gazdasági csőd felett – ha ez bekövetkezik, akkor nem arról fogunk beszélgetni, hogy az emberek járnak-e színházba, hanem hogy feldöntöttek-e a körúton 30 autót, felgyújtottak-e Prágában egy üzletet, vagy kifosztottak-e London külvárosában egy élelmiszerboltot. Ameddig lehet, tartani kell magunkat, morális kihívás ez mindenkinek.”

A teljes interjút ITT érheti el.