Sárosdi Lilla színművész az alábbi gondolatokat fogalmazta meg közösségi oldalán a Színház- és Filmművészeti Egyetem ügye kapcsán. Írását az ő engedélyével közöljük.

Mindenkinek van felelőssége, de azoknak, akik vezető pozíciót töltenek be, még annál is nagyobb. A szolidaritás hiányáért elsősorban az intézményvezetők, igazgatók a számonkérhetőek.

Egy színházigazgató felelősséggel tartozik társulatért, de nem azon a félreértelmezett módon, amit egyes direktorok szájából hallottam, hogy „nem szólhatok, nem tehetek semmit, mert nekem egy társulatot kell eltartanom”.

Számos színházi dolgozó saját véleményét nyíltan hangoztatja, és igyekszik belül is, a társulatában felhívni a figyelmet az igazságtalanságokra, és buzdítani próbálják a többieket, hogy csináljanak valamit, kiállásra szólít fel, de ezt az igazgatók a hallgatás belső törvényére hivatkozva blokkolják. Annyit tudnak nagy nehezen elérni a jószándékú társulati tagok, hogy amikor már többen állnak az ügy mellett, és már nagyon kínos a hallgatás, akkor küldenek egy fotót, vagy aláírnak egy petíciót. Azt nem látják, hogy szándékaik ellenére így válnak a rendszer kiszolgálóivá. Az igazgatók meg a büfében néhanapján elengednek egy k…a anyját az Orbánnak egy pohárka rosé mellől.

Az a kényelmesebb, ha minden marad a régiben.

Azt a színészt vagy más társulati tagot, aki egymaga szembeszáll ezekkel a gyáva és erkölcstelen vezetőkkel még bosszúval is fenyegetik adott esetben. Aki nem ír alá egy szerződést egy „maffiózóval”, az borítékolhatóan egyedül marad, elfelejtik. Soha nem volt a szakmánkban valódi érdekképviselet. NULLA szakszervezet, nem fog megvédeni hivatalosan senki, nem fognak tömegek kiállni melletted, csak mert bátor voltál.

Akik valódi döntési helyzetben vannak, azok nem mutatnak példát: opportunisták, kényelmesek és kussolnak és pontosan ezzel szolgáltatják ki a munkavállalóikat, és hozzák megalázott helyzetbe őket. Ezek az igazgatók nem demokraták!

Felvilágosult, elismert színházvezetőként tetszelegni már kevés, most már fel kell vállalni a felelősséget, és valamit komolyan tenni. Nem csak eljátszani a véleményeket a színpadon, de fölvállalni mindezt a nyilvánosságban is. Most már sokkal nagyobb a tét, mint egy jól sikerült előadás!

Sárosdi Lilla