Schilling Árpád rendező, a néhai Krétakör alapítója ismét megfogalmazta gondolatait a Színház- és Filmművészeti Egyetem ügyével kapcsolatban. Ez alkalommal az SZFE diákjaihoz intézte sorait.

Schilling Árpád Facebook bejegyzéséből:

Megkérdőjelezhetetlen tény, hogy a kormány képviselői nem járnak el demokratikusan, amikor nem tekintik partnernek azt az állami fenntartású intézményt, amelyet éppen átalakítanak. Tény az is, hogy a Magyar Teátrumi Társaság nyilvánosan, ráadásul komolyan vehető szakmai érveket mellőzve támadta az SZFE-t. Jogos a félelem, hogy az egyetem jelenlegi szenátusa elveszíti autonómiáját, az alapítvány kuratóriumában az SZFE képviselői kisebbségbe kerülnek, és lassan átveszi az irányítást a kormány támogatását élvező Magyar Teátrumi Társaság. A folyamat pontosan ugyanaz, mint a Magyar Művészeti Akadémia, a Nemzeti Kulturális Alap, a Petőfi Irodalmi Múzeum vagy a Magyar Tudományos Akadémia esetében. A cél, hogy az intézmények irányításában biztosítva legyen a kormány (kétharmados többsége révén a Fidesz) megbízottjainak a hegemóniája. Ebbe a folyamatba semmilyen más pártnak nincs beleszólása, vagyis az SZFE erőltetett tempóban történő átalakítása egyértelműen egyetlen párt politikai szempontjait tükrözi. Ezek a pártpolitikai célok messzire vezetnek, és átláthatatlanul bonyolult okai vannak, de hogy nem az SZFE az egyetlen szereplő ebben a történetben, abban biztosak lehettek. 

A probléma tehát nem egyedi, de a színházi világ látványos megosztottsága európai szemmel példátlan. A magyar színház hasadásának oka lehet a művészeti ízlések képlékeny sokfélesége és meglehetősen szubjektív természete, a szakmai szervezetek nem megfelelő működése, a kevésbé értékelt művészek évtizedes sérelmeinek robbanásszerű kiteljesedése, a politikai haszonszerzésből elkövetett kultúrkampf. A színházművészet rettenetesen megosztottá vált, és ez mind morális, mind szakmai szempontból káros és fenntarthatatlan. A jelenlegi helyzetben a pártpolitikai kötődésüket büszkén vállalók egyszerűen lefojtják azokat, akik nem kötődnek direkten pártokhoz, de a hagyományokhoz, mesterekhez, szakmai hozzáálláshoz igen. A fogalmatlanság, a tájékozatlanság, a felkészületlenség, a vitára és a kooperációra való alkalmatlanság nem újkeletű probléma, de még soha nem vált ennyire nyilvánvalóvá. Mit lehet tenni, ha tudjuk, hogy túlerővel szemben képviselünk alapvető értékeket?

(a) A jelen helyzetben a harcos és zajos kiállás mellett elkerülhetetlen a tartós összefogás kiépítése. 

(a) Érték a nyilvános beszéd, és értéktelen a sumákolás. Érték a szolidaritás, értéktelen a hübrisz. Értékes alapvetően az, ami nem szüntet meg már létező értéket, és értéktelen, ami eltelve önmagával a másikon átgázol. 

Bár minden kétséget kizáróan a legfontosabb dolog, hogy befejezzétek a képzéseteket, és lediplomázzatok, ezek az események, amelyeket most közösen átéltek, épp olyan fontos építőelemei lehetnek a szakmai és emberi fejlődéseteknek, mint maga az iskola. Rendkívül fontos, hogyan reagáltok. Bízzatok tanáraitokban és a józan eszetekben! Nem a harc a lényeg, hanem a szakmai és emberi értékek védelme. Mit tanulhatunk ebből? Például azt, hogy bármennyire is ködös a művészet, a statisztikai adatok sokat elárulnak róla. Nem árt odafigyelni a fogalmazásra, és arra, hogy minek van realitása. Minden aktivitás békés, és soha nem személyeskedő. A cél nem a kormányzó párt befolyásolása, mert az egyelőre lehetetlen. A feladat az, hogy a szakma ne essen szét! A feladat, hogy a magyar kultúra ne váljon ízléstelen, pöffeszkedő pártfunkcionáriusok és kebelbarátjaik játszóterévé! A magyar kultúra ne süllyedjen bele a hazugság, butaság és képmutatás mocsarába! 

Amikor az ember jelentkezik egy egyetemre, sok minden határozza meg az érzéseit, de a tanulmányai során elsősorban a szakmai szempontokat kell figyelembe vennie. Nem „a hazáját szolgálja”, hanem tanul, fejlődik, képességei legjavát adva igyekszik megfelelni az elvárásoknak, igyekszik kialakítani saját szempontrendszerét, próbálja magát elhelyezni az elsajátítandó szakma térképén. A fiatal azt szeretné, ha a legjobb formáját hozhatná, és biztosítva volnának számára a professzionális munkavégzés feltételei. „Hazáját épp azzal szolgálja” az ember, ha jól végzi a dolgát, és ehhez hozzátartozik az etikus és jogkövető magatartás, az emberi méltóság tiszteletben tartása és a szakmai alázat. Az SZFE-nek a szakmaisághoz és a joghoz kell ragaszkodnia! 

Egy kulturális kód nyilvános megerősítése vagy éppen felrúgása a közélet része, tehát politika. A művészet politikus, ha publikus. A nyilvánosság számára minden alkotás állásfoglalás, akkor is, ha történetesen nem akar megváltoztatni semmit. Egy olyan társadalmi gesztus, amelyet törvények és jogok, állami és magántámogatások, a befogadók visszajelzései vesznek körül, nem tud nem politika lenni. Éppen azért veszélyes tabusítani a politika fogalmát, mert ezzel a saját életünkhöz való hozzáférést lehetetlenítjük el. 

Művészetünk nem csak úgy lóg a nagy semmiben. Összefüggések sora határozza meg a tevékenységünket, és nem tehetjük meg, hogy túllépjünk mások problémáin, mert így idővel mi is magunkra maradunk. Szolidárisnak kell lenni, de nem pusztán érzelmi alapon, hanem tudatosan, okosan, tájékozottan. Keresni kell a kapcsolódásokat, és nem szabad félni a vitáktól. Magam is megpróbáltam ösztönözni a szakmai párbeszédet, nem sikerült, nem csináltam jól, nem érett meg rá a helyzet. Most, hogy látjuk, hogyan porladnak szét a korábban sem túl acélos keretek, hogyan épülnek új falak, ketrecek, hogyan ömlik szét a nyilvánosságban egy új, minden kritikát lesöprő, arrogáns és agresszív retorika, újra föl kell ismerni (újra és újra), hogy nem segíthet más csak a szolidaritás, az összefogás. 

Nagyszerű, hogy bátran, szabadon gondolkoztok és cselekedtek! Köszönet érte!

Schilling Árpád, 2020. július 6.

Schilling Árpádot itt érhetik el a Facebookon.